
Hétfalu
Bejegyzések
A hétfalusi – csángók fafeldolgozó, fuvarozó népesség lévén – igencsak büszkélkedhettek őrültnél őrültebb szánokkal, szánkókkal. Mondom büszkélkedhettek, mert manapság még a Karpát-kanyar madársejárta zugaiba se [...tovább]
Versenyszám: Öltöztessetek hagyományos díszekbe egy fenyőt!
Versenyző: Hétfalu (Négyfalu, Brassó megye)
Talán akkor jártam be utoljára Hétfalu minden utcáját, terét, amikor házoromdíszeket és kapukat fényképeztem. Most megismételtem ezt, amikor fenyőfa után kutattunk a köztereken, utcai parkokban. Hát igen, lassacskán már az erdőben sem lehet fenyőfát találni, [...tovább]
Nem akartunk a kezdő riporter hibájába esni, és – amint ez a brüsszeli utunk során is többször elhangzott kedves újságíró kísérőinkkel beszélgetve az interjúk kapcsán – elcsépelt, sőt giccses kérdéseket feltenni; elcsépelt, sőt giccses [...tovább]
A kiírás kulcsmondatában rejlő immanens ellentét már eleve adomára, anekdotára predestinálja a bejegyzést. Ennek tudatában indultunk el gyűjteni, és többek között két olyan történetet kaphattunk mikrofonvégre, amelyek eleget tesznek a feltételnek, és [...tovább]
Versenyszám: Tervezzétek át településetek egy közterét! (a SIGMA Towers támogatásával)
Versenyző: Hétfalu (Négyfalu, Brassó megye)
A tér-idő kontinuum felbomlott. A tér folyamatosan és folytonosan változtatta külalakját az időben. És ez nemcsak a tér rovására ment, hanem az időjére is, és talán a miénkre is...
Mint minden faluban, így Hosszúfaluban is a főtér volt a világ közepe. [...tovább]
Versenyszám: Hagyományos munkaeszköz, szerszám bemutatása
Versenyző: Hétfalu (Négyfalu, Brassó megye)
Hétfaluban nagy hagyománya van a kőműves és az ács mesterségeknek. A Magyar néprajzi lexikon szerint „Az ács szó nyelvünk honfoglalás előtti, ótörök eredetű jövevényszavai közé tartozik. Eredetileg valószínűleg a nem specializálódott [...tovább]
Versenyszám: Milyen más funkciót adnál egy településbeli épületnek?
Versenyző: Hétfalu (Négyfalu, Brassó megye)
A csernátfalusi fűrészgyárat Köpe András és öt fia alapította 1923-ban. 1925-ben leégett, de aztán hamar újraépítették. Előbb harmincas, majd huszonnégyes gáterrel dolgoztak. Volt két cirkulájuk és egy gyalugépük, ezekkel indult be a gyár, kezdetben [...tovább]
Versenyszám: A település legérdekesebb, legkülönlegesebb épülete
Versenyző: Hétfalu (Négyfalu, Brassó megye)
Az 1848-as forradalom és szabadságharc nemcsak a jobbágysorsot (a hétfalusi csángók Brassó várjobbágyai voltak) törölte el, hanem a gyakori román és szász ellenforradalmi betörésnek köszönhetően – tűzvészek következtében – eltűntek azok a [...tovább]
A hétfalusi Borcsa-Kiss „dinasztia”
Versenyszám: A település legnagyobb családfája
Versenyző: Hétfalu (Négyfalu, Brassó megye)
A hétfalusi csángók egyházi és művelődési életére, de az egész erdélyi magyar evangélikus egyházra nagy hatással volt a hétfalusi Borcsa-Kiss értelmiségi dinasztia. A mellékelt családfa-részleten jól látszik: evangélikus lelkészek, [...tovább]
A falinaptár A4-es méretű, 13 lapból áll. A festményeket Tomos (Kovács) Tünde csapattagunk készítette diófapáccal kartonra. A festmények létező jellegzetes hétfalusi házakat és kapukat ábrázolnak. Mivel a hétfalusi csángók evangélikusok, a [...tovább]
Versenyszám: Keressetek egy helyi szólást, és derítsétek ki az eredetét!
Versenyző: Hétfalu (Négyfalu, Brassó megye)
Néma, mint a kuka – hallgat, mint a boricatánc kukája. A borica hagyományos hétfalusi csángó férfikörtánc, beavató tánc. Az előkészületek és próbák ádvent karácsonyváró légkörében zajlanak. Így az ünnepkör [...tovább]
Versenyszám: Keressetek régi naplót vagy levelet!
Versenyző: Hétfalu (Négyfalu, Brassó megye)
Mártis Bálint zajzoni jegyző
1887. szeptember 14-én kelt naplójegyzése a Zajzoni Rab István szülőházán
elhelyezett emléktábla leleplezési ünnepségéről.
(a család hagyatékából)
Mártis Bálint naplója - melyben a [...tovább]
További linkek


A verseny véget ért.
Köszönjük a játékot.



Advent Ottományban
ARA:nem tudom mi a bajod ottományal szerintem klasz egy falu!!!:D [tovább]
[Wondrák Mónika Mercédesz, 2010. márc. 27.]
A hétfalusi Borcsa-Kiss „dinasztia”
Irk Rékától kérdezném, hogy ismeri e a családja felmenőit. Ha igen, akkor [...tovább]
[Rihmer Aurél, 2010. márc. 16.]
Varsolc legnagyobb családfája
Örvendünk hogy ennyire részletesen letudtátok vezetni a család tagjait .NAgyon [...tovább]
[SZ DÉNES BERTA, 2010. márc. 10.]
A gelencei Finta család
A feleségem Finta Márta, Kiskunhalas-i születésű. Édesapja néhai Finta Bálint, [...tovább]
[Farkas István, 2010. márc. 5.]
Blénessyek Gyergyószentmiklóson
A nagyapám Blénessy Imre szül1887 az édesanyám Blénessy Erzébet szül1922 nov 5 [...tovább]
[Baranyi Lászlőné , 2010. febr. 19.]
“Örmény hajnal”
sajnos a marosvásárheji dudutz és novákcsaládokrol semmi szo sem esik pedig régi [...tovább]
[waitsuk péter, 2010. febr. 8.]
Okos-Rigók fája
Gratulalok ez egy igazi szep munka [tovább]
[BENK, 2010. febr. 2.]
