
Infinity
Csapattagok
A településről
Partnerszervezet
INFINITY Gyermek és Ifjúsági Egyesület
INFINITY Gyermek és Ifjúsági Egyesület Az egyesület 2002-ben jött létre, azzal a céllal, hogy főleg a gyerekek és ifjúság számára sportversenyeket szervezzen és Kovásznán lehetőséget teremtsen a sportolásra, valamint fiatal tehetségeket fedezzen fel. Gyakorlatilag az egyesület tevékenysége asztaliteniszedzéssel indult, 10-15 gyerek vett részt az edzéseken ovódáskortól egészen a 18 évesekig. Évente több asztalitenisz- és sakkversenyt szerveztünk a fiatalok számára és részt vettünk a megyei illetve országos szintű versenyeken is. A kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület által minden év áprilisában szervezett „Kőrösi Csoma Sándor Napok” rendezvénye keretében megszervezzük a Szobortól-Szoborig című tömeg-versenyfutást, ami a kovásznai illetve csomakőrösi Csoma Sándor szobrok közötti táv lefutását jelenti oda-vissza (6 km). 1999 óta folyamatosan részt vettünk a pápai (magyarország) testvérvárosunk által megszervezett Nemzetközi Játékfesztivál keretében zajló Miniolimpián asztalitenisz, tenisz, úszás, sakk és atlétika sportágakban. 2002-től pedig többnyire a 6-18 éves korosztályú gyerekekkel veszünk részt a rendezvényeken. 2004-ben fogadtuk a Nagykanizsai testvérváros asztaliteniszezőit, akik ping-pongoztak Kovásznán az Infinity egyesület játékosaival és Kézdivásárhelyen a Nagy Mózes Sportklub asztaliteniszezőivel. Szabadidőben vendégeink meglátogatták a Szent Anna tavat és a környéket. Legújabb megvalósításunk a kovásznai Uránia filmklub, amely havonta két művészfilmet vetít.
Elérhetőség:


A verseny véget ért.
Köszönjük a játékot.



Blénessyek Gyergyószentmiklóson
Gyergyoszentmikloson szulettem 1949.december.29.Szuleim:Istvan es Ilona a
[...tovább]
[BLENESI-DIMA ATTILA, 2009. júl. 18.]
Tűzoltó szertár helyén játszótér
Nagyon jo az otlet,hogy fabol keszulne el...igy "kornyezet-baratkent" [...tovább]
[Someone, 2009. júl. 11.]
Zsigmond Malom Csíkmadarason
Kedves Timi és Levente !
Felejthetetlen élményben részesítettetek az [...tovább]
[Hedda, 2009. júl. 6.]
Áldott karácsonyt!
Lessz e még webvidék? [tovább]
[Okos-Rigó Dénes, 2009. jún. 23.]
Zsigmond Malom Csíkmadarason
Kedves Timea és Levente!
Igazi, székely vendégszeretetek, lelkesedésetek [...tovább]
[Zsók Mária, 2009. jún. 18.]
A GYIMESI BILIBOKOK
Sziasztok.Nagyszüleim Gergely Ilona és Bilibók József, Keszthely mellett [...tovább]
[Bilibók Katalin, 2009. jún. 8.]
A GYIMESI BILIBOKOK
Sziasztok.Nagyszüleim-Gergely Ilona és Bilibók József Fenékpusztán laktak.Apukám [...tovább]
[Bilibók Katalin, 2009. jún. 8.]
