
2008. december 23.
Elkészült a legőrültebb szánkó
Csíki Hírlap
A verseny véget ért, köszönjük a játékot – lejárt tehát a Webvidék internetes vetélkedő második kiadása, mely során a csapatoknak különböző, könnyebb és nehezebb próbákat kellett kiállniuk. Egyesek le is morzsolódtak egy-egy nagyobb akadály vagy számukra kedvezőtlen eredmény nyomán, a kitartó csapatok viszont mindenképp nyertek: ha nem is díjat, rengeteg hasznos tapasztalatot, feledhetetlen élményt.
2008. december 18.
Nagyik a világhálón
Krónika
„Meghökkentem majd az unokáimat a tudásommal” – örvendezett Molnár Margit a tegnapi NetNagyi klubban a gyergyószentmiklósi könyvtár számítógépes termében, miközben féltucatnyi kortársával az MSN böngészőprogramjával ismerkedtek. Előtte azonban közösen megnézték a Webvidék versenypályázatán, hogyan remekelt a gyergyószentmiklósi Piricske csapat, és többen is beszámoltak arról, hogy interneten követték az eseményeket, igyekeztek minél több szavazati pontot szerezni a csapatnak.
2008. december 17.
Egy kalapnyi boldogság a Webvidéken
Csíki Hírlap
Lassan végéhez közeledik a Webvidék internetes vetélkedő, ma jár le az utolsó fordulós, illetve állandó próba feltöltési határideje. Rengeteg jó ötletet, információt kaphattunk a csapatokról, s bár többen visszaléptek, akik mindvégig kitartottak, sok ismerettel, tapasztalattal gazdagodhattak.
2008. december 12.
Kalapfalvi sikertörténet
Udvarhelyi Híradó
A webvidék című internetes vetélkedő második kiírása már a benevezésekkel többet hozott, mint az első – megjelentek ugyanis az első udvarhelyszéki csapatok, köztük a kőrispataki is.
2008. december 12.
Vacsárcsiban a Webvidék szervezői
Csíkvacsárcsi.ro
Szombat délután Sipos Zoltán, a Transindex felelős szerkesztője, és Ferencz Enikő az ETransylvania Egyesület munkatársa érkezett Vacsárcsiba. A Vacsárcsi Góbék tíz jelenlevő tagja nagyon sok meglepetést készített a szervezőknek. Fodor Zoltán, a csapat vezetője bemutatta a jelenlevőket, majd röviden beszélt a településről illetve a csapatról.
2008. december 10.
Hazudni nem egyszerű...
Csíki Hírlap
Mitől lehet boldog egy ember, hogy néz ki a legőrültebb szánkó – többek közt ezek a legfrissebb próbák, melyekre érdekesebbnél érdekesebb válaszokat adnak a Webvidék résztvevői. Nemrégiben pedig megtapasztalhatták: hazudni nem is olyan egyszerű. Összeállításunkból az is kiderül, hogy a szervezők a hétvégén Vacsárcsiba látogattak, a toplista harmadik helyét elfoglaló csapathoz.
2008. december 3.
Kalapfalva a Webvidék élén
Csíki Hírlap
A Hargita megyei Kőrispatak csapata, a Kalapfalva nyerte a Webvidék őszi kiadásának második fordulóját. A csapat 236 pontjával 10 pontos előnyt szerzett a második helyen álló gelencei Szent László katonáival szemben, illetve 14 ponttal előzte meg a harmadik helyen álló Vacsárcsi Góbékat. Negyedik helyen áll a Gyergyói Piricske 220 ponttal, illetve ötödik a Hétfalu csapata 202 ponttal.
2008. november 27.
Lejárt a Webvidék második fordulója
Csíki Hírlap
A hatodik próba teljesítési határideje is lejárt tegnap, túl van már a félidőn a Webvidék vetélkedő. Ebben a fordulóban az épületek kerültek előtérbe. Megismerhettük az egyes települések legérdekesebb, legkülönlegesebb épületeit, megtudhattuk, milyen más rendeltetést szánnának egy-egy helybeli épületnek a csapatok, az állandó próba keretében pedig a benevezők közteret terveztek át saját meglátásuk szerint.
2008. november 18.
Díjazták a kőrispatakiakat
Udvarhelyi Híradó
Szombaton jutalmazták a Webvidék internetes vetélkedő első fordulójának nyertes csapatát, a kőrispataki Kalapfalva nevű csoportot.
2008. november 17.
Kalapfalvát, Kőrispatak csapatát díjazták első fordulós nyertesként a Webvidéken
Kakukk.ro
A Webvidék első fordulós díjátadásra került sor szombaton, november 15-én a Hargita megyei Kőrispatakon. A településről benevezett Kalapfalva csapat friss versenyző a Webvidék települések közötti internetes vetélkedő második kiadásában, hiszen a szervezők minden vidéki település számára megnyitották a versenyt.
2008. november 14.
Újonc csapatok a Webvidék élén
Udvarhelyi Híradó
Így kell ezt csinálni! – szóljon e felkiáltás azon kőrispataki és bétai csapatoknak, amelyek Udvarhelyszéket képviselve elsőkként beneveztek a Webvidék internetes vetélkedő második kiadásába.
2008. november 12.
Épületek a Webvidéken
Csíki Hírlap
Minekutána három érdekes fordulóban régi leveleket, naplótöredékeket, a településekhez kapcsolódó szólásokat olvashattunk a Webvidékre jelentkező csapatok feltöltésében, a második fordulóban épületeket, tereket ismerhetünk meg sajátos meglátásban. A megyénket képviselő csapatok jól teljesítenek, számos elismerést vívtak ki maguknak ötleteikkel.
2008. november 10.
Egyre népszerűbb a webvidék, az erdélyi településeket bemutató internetes vetélkedő
Erdély FM
A verseny első fordulója a múlt héten ért véget, és a mai eredményhirdetésből az derült ki, hogy nagyon szoros a verseny. A fordulót a Hargita megyei kőrispataki csapat nyerte meg 211 ponttal, és ettől csupán két ponttal maradt le a második helyen végző gyergyószentmiklósi csapat. Az első forduló próbáiról Farkas András programkoordinátor számolt be.
2008. október 28.
Körülnéztünk a Webvidék-világban
Csíki Hírlap
Kilenc Hargita megyei település csapata nevezett be a nemrégiben indult újabb Webvidék-kiadásra, amely ismételten lehetőséget ad a különböző falvak-városok megismertetésére, emellett számos kulturális, történelmi és más jellegű emlék felkutatására. Az első próba értékelése meg is történt, a szervezők meg újabb ötletekkel bizonyítják: képesek kitalálni további érdekesebbnél érdekesebb feladatokat.
2008. október 20.
Megnyílt a Webvidék őszi kiadása
Új Kelet
Beindult a jelentkezés az eTransylvania és a Transindex települések közti internetes vetélkedőjére, amelyben már minden romániai falu csapata részt vehet! A Webvidék őszi kiadása megnyitotta kapuit – nem csak azért, mert megkezdődött a benevezés az október 16-án kezdődő versenybe, hanem mert a települések közti online vetélkedő második kiadására már nem csak azokon a településeken lehet jelentkezni, ahol eTransylvania pont található: a versenybe ezúttal már minden romániai faluból várják a csapatokat!
2008. október 15.
Webvidék – második felvonás
Vásárhelyi Hírlap
Másodszorra szervez online vetélkedőt a romániai magyar települések számára a Transindex és az eTransylvania Egyesület. A Tedd fel a pontot az internetre mottójú megmérettetésre már lehet jelentkezni.
2008. október 14.
Megnyílt a Webvidék őszi kiadása
Csíki Hírlap
Tedd fel a pontot az internetre – szólítottak fel a Webvidék első kiadása során, mely májustól júniusig zajlott. A településbemutató rendkívül sikeresnek bizonyult, több környékbeli csapat is kitűnően szerepelt. Most újabb kiadásához érkezett a vetélkedő, október 16-án indul az első próba, a verseny utolsó napja pedig december 17. lesz.
2008. október 10.
Webvidék – reméljük, már udvarhelyszékiekkel is
Udvarhelyi Híradó
Már lehet jelentkezni a Webvidék őszi kiadására, melyre ezúttal nemcsak azon vidéki települések csapatai nevezhetnek be, ahol vannak eTransylvania pontok, hanem bármely romániai falu – legkevesebb 3, legtöbb 15 fős – csapata, amennyiben egy civil szervezet köré tömörül.
2008. október 10.
Megnyílt a Webvidék őszi kiadása
Kakukk.ro
Beindult a jelentkezés az eTransylvania és a Transindex települések közti internetes vetélkedőjére, amelyben már minden romániai falu csapata részt vehet!
2008. október 8.
webvidék: Tedd fel a pontot az Internetre!
25óra
A nagyközönség számára rengeteg izgalmas, új szempontot nyújt a Webvidék a magyar lakosságú települések múltjáról, jelenéről és jövőjéről, rejtett kincseket, elfeledettnek hitt történeteket és hagyományokat fedezhetnek fel a versenyt követve, miközben közvetlen módon ismerkedhetnek a kistelepülések lakóival és gondolkodásmódjával.
2008. október 7.
Országos méretű játék
Krónika
Tegnap rajtolt a Webvidék elnevezésű internetes vetélkedő őszi kiadása az eTransylvania egyesület és a Transindex portál szervezésében. Az on-line-játék újdonsága, hogy ezúttal nem csupán erdélyi települések csapatainak a jelentkezését várják: bármelyik romániai faluból lehet jelentkezni egy helyi civil szervezeten keresztül.


A verseny véget ért.
Köszönjük a játékot.



Blénessyek Gyergyószentmiklóson
Gyergyoszentmikloson szulettem 1949.december.29.Szuleim:Istvan es Ilona a
[...tovább]
[BLENESI-DIMA ATTILA, 2009. júl. 18.]
Tűzoltó szertár helyén játszótér
Nagyon jo az otlet,hogy fabol keszulne el...igy "kornyezet-baratkent" [...tovább]
[Someone, 2009. júl. 11.]
Zsigmond Malom Csíkmadarason
Kedves Timi és Levente !
Felejthetetlen élményben részesítettetek az [...tovább]
[Hedda, 2009. júl. 6.]
Áldott karácsonyt!
Lessz e még webvidék? [tovább]
[Okos-Rigó Dénes, 2009. jún. 23.]
Zsigmond Malom Csíkmadarason
Kedves Timea és Levente!
Igazi, székely vendégszeretetek, lelkesedésetek [...tovább]
[Zsók Mária, 2009. jún. 18.]
A GYIMESI BILIBOKOK
Sziasztok.Nagyszüleim Gergely Ilona és Bilibók József, Keszthely mellett [...tovább]
[Bilibók Katalin, 2009. jún. 8.]
A GYIMESI BILIBOKOK
Sziasztok.Nagyszüleim-Gergely Ilona és Bilibók József Fenékpusztán laktak.Apukám [...tovább]
[Bilibók Katalin, 2009. jún. 8.]
