
Próba
A település legérdekesebb, legkülönlegesebb épülete
Támpont a próba teljesítéséhez:
Meg kell keresnetek, és be kell mutatnotok azt az épületet, mely szerintetek a legérdekesebb, legkülönlegesebb a településen. Mivel sok helyen a templom lenne a legkézenfekvőbb megoldás, ezért templomokról szóló bejegyzéseket nem fogadunk el. Templomon kívül azonban bármivel lehet nevezni: lakóházzal, középülettel vagy akár csűrrel, víztározóval, tűzoltótoronnyal - feltéve, hogy meg is tudjátok indokolni választásotokat.
A bejegyzésnek tartalmaznia kell tehát az épület megnevezését, hollétét, külső/belső fotóját (esetleg alaprajzát is) illetve egy indoklást arról, hogy miért épp ez az épület a legérdekesebb: valamilyen ritka építészeti megoldás miatt? Esetleg azért, mert különlegesen szép? Vagy funkcionális? Vagy pedig mert egy érdekes történet fűződik hozzá? Ha mód van rá, lehet interjút készíteni még az épület tervezőjével, a restaurátorral, a helytörténésszel vagy a tulajdonossal.
Pontozás:
Fontos, hogy a bejegyzés tartalmazzon képanyagot és indoklást. Az alaprajz, interjú vagy bármilyen más érdekesség pluszpontot jelent, és nem tekintünk el a fogalmazástól, helyesírástól valamint a képanyag minőségétől.
Határidő: 2008. november 12.
Versenyszám: A település legérdekesebb, legkülönlegesebb épülete
Versenyző: Vacsárcsi Góbék (Csíkvacsárcsi, Hargita megye)
Csíkvacsárcsiban nem maradt fenn sem kúria, sem kastély. A XVII. században a tatárok elpusztították a Sándor család kúriáját, ma csak néhány kő jelzi a helyét. A legrégebbi épület - a templom - a XVIII század elején épült. A [...tovább]
Versenyszám: A település legérdekesebb, legkülönlegesebb épülete
Versenyző: Gyergyói Piricske (Gyergyószentmiklós, Hargita megye)
Gyergyószentmiklós központjától nem messze, az örmény plébánia közvetlen szomszédságában, a Rákóczy Ferenc utca elején találjuk azt a paraszt barokk stílusban épült, XVIII. század végi műemlék épületet, mely ma [...tovább]
Versenyszám: A település legérdekesebb, legkülönlegesebb épülete
Versenyző: SzEntgyöRgyI LoVaGoK (Torockószentgyörgy, Fehér megye)
Sok örömnek, bánatnak, forradalmi és világháborús emlékeknek őrzője és megtartója. Az épület, abban a korszakban ritka építészeti megoldásnak számított, külső megjelenése szép, belső elrendezése kielégítette a család [...tovább]
Versenyszám: A település legérdekesebb, legkülönlegesebb épülete
Versenyző: Érmellék Gyöngye-Ottomány (Ottomány, Bihar megye)
Komáromy-kastély, arborétum, gazdasági udvar és „vizes pince”
A Komáromy család, mint nevük alapján is következtethetünk, Komáromból származik. A magyar művelődéstörténet számára is ismert tagja volt Komáromy Csipkés György, debreceni [...tovább]
Versenyszám: A település legérdekesebb, legkülönlegesebb épülete
Versenyző: Ajnádi mozgás (Csíkajnád, Hargita megye)
A Csíkszereda-Gyimesbükk vasútvonal legszebb építménye a Karakó völgyhíd, nevét a Karakó-patakról kapta, amelyet átível, legnagyobb magassága 64 méter. Tévesen használják a környékbeliek, ugyanis Krakkó-hídnak mondják. Talán [...tovább]
Nem hittek benne, de ő megis megcsinálta
Versenyszám: A település legérdekesebb, legkülönlegesebb épülete
Versenyző: Orotás (Orotva, Hargita megye)
E ház 1920 – ba épült most már felújított állapotba van, de a régi stílusba van ujjá építve.
Miért is esett e házra a választásunk???
Azért mert e házban lakott Csibi Imre bácsi akinek legelőször volt a faluban [...tovább]
A Károlyi grófok nagykárolyi várkastélya
Versenyszám: A település legérdekesebb, legkülönlegesebb épülete
Versenyző: Nagykároly (Nagykároly, Szatmár megye)
Csapatunk egyik tagja Hágó Attila Nándor interjút készített dr. Németi János régésszel, aki a Nagykárolyi Városi Múzeum vezetője volt. Riportunkban városunk legérdekesebb és legimpozánsabb épületét mutatjuk be, a nagykárolyi gróf Károlyi [...tovább]
Versenyszám: A település legérdekesebb, legkülönlegesebb épülete
Versenyző: Csíkmadarasi MIFOR (MI-4-U) (Csíkmadaras, Hargita megye)
Épület megnevezése:
Zsigmond Malom
Elérhetőség: Csíkmadaras, Felszeg utca, 629 szám
Tulajdonos: Gáll Levente
E feladat során nem volt egyszerű kiválasztanunk a megfelelő épületet, hiszen Csíkmadarason több érdekes [...tovább]
Versenyszám: A település legérdekesebb, legkülönlegesebb épülete
Versenyző: Bétai Kupecek (Béta, Hargita megye)
Azt mondják, hogy akkor kezdjük el becsülni értékeinket, amikor veszni látjuk azokat. Vannak épületek, utcák, terek amelyek szívünket melengető élményeket mozgatnak meg bennünk. A legszebb pedig az, ha sokunkban hív elő hasonló érzelmeket egy bizonyos hely vagy [...tovább]
NAGYMAGYARORSZÁG LEGKELETIBB VASÚTÁLLOMÁSA
Versenyszám: A település legérdekesebb, legkülönlegesebb épülete
Versenyző: VÉGVÁRI VITÉZEK (GYIMESBÜKK, Bákó megye)
"Esztendőről esztendőre elcsodálkozunk a hatalmas gyimesbükki vasútállomáson, amelyben fogócskázhatna szegedi meg szombathelyi kistestvére. Több tucat sínpár, pazar királyi váróterem - no persze mostanság az enyészet a legfőbb használója. [...tovább]
Versenyszám: A település legérdekesebb, legkülönlegesebb épülete
Versenyző: Hétfalu (Négyfalu, Brassó megye)
Az 1848-as forradalom és szabadságharc nemcsak a jobbágysorsot (a hétfalusi csángók Brassó várjobbágyai voltak) törölte el, hanem a gyakori román és szász ellenforradalmi betörésnek köszönhetően – tűzvészek következtében – eltűntek azok a [...tovább]
Versenyszám: A település legérdekesebb, legkülönlegesebb épülete
Versenyző: Infinity (Kovászna, Kovászna megye)
Csapatunk úgy döntött a bemutatáshoz legérdemesebb épület a kovásznai Városi Művelődési Ház. Ez egyrészt egyik legrégebbi középülete a városunknak, másrészt jellegzetes Osztrák-Magyar monarhia-beli "típus"-épület", amiből [...tovább]
Versenyszám: A település legérdekesebb, legkülönlegesebb épülete
Versenyző: Karcfalvi Ostoros (Karcfalva, Hargita megye)
Községünk központjában van egy impozáns épület melyet mindenki "a kórház épületének" nevez. Csapatunk fiatal tagjai keveset tudtak erről az épületről, nem is tudtuk miért nevezik kórház épületének, hiszen csak orvosi rendelők vannak benne. Sok-sok [...tovább]
Versenyszám: A település legérdekesebb, legkülönlegesebb épülete
Versenyző: Kalapfalva (Kőrispatak, Hargita megye)
Csapatunk számára a legérdekesebb épület a Kőrispatak központjában található hagyományos stílusban épült 100 éves parasztház, melyben jelenleg – az egész Kárpát-medencében egyedi – Szalmakalap Múzeum működik. Az épület [...tovább]
A balázsfalvi Apafi kastély-egy elveszett örökség
Versenyszám: A település legérdekesebb, legkülönlegesebb épülete
Versenyző: Szórványért (Balázsfalva, Fehér megye)
Lehet érdekessége, különlegessége nem építészeti stílusában, vagy formájában nyilvánul meg, hanem abban, hogy ez épület városunk történelméhez közvetlenül kötődik, tulajdonosai a magyar történelem [...tovább]
Versenyszám: A település legérdekesebb, legkülönlegesebb épülete
Versenyző: Kalotaszentkirály-Zentelke (Kalotaszentkirály-Zentelke, Kolozs megye)
A zentelki, régi vízimalom épületét mutatjuk be. A malom mai tulajdonosa, Kántor Lajos író, falunk díszpolgára.
Malom - Boros Lajos festménye
A tulajdonos gondolatai
"Vízkereső
Vízimalom természetesen nincs víz nélkül. Ez még [...tovább]
Versenyszám: A település legérdekesebb, legkülönlegesebb épülete
Versenyző: Körösfői Riszeg (Körösfő, Kolozs megye)
Jelen feladványban egy olyan épületre esett választásunk, ami hűen tükrözte Körösfő építészeti stílusát, a hagyományt, hogy a nagycsaládok együtt laktak, és minden család csinosítgatta, szépítgette saját lakrészét, födte ki [...tovább]
Versenyszám: A település legérdekesebb, legkülönlegesebb épülete
Versenyző: Visszafolyó (Tekerőpatak, Hargita megye)
A címben szereplő ház Tekerőpatakon, Felszeg 162 szám alatt néz vissza a múltba, és sötét éjjeleken szebb jövőről álmodik. Azért múltba néző ház, mert regénybe illően gazdag, eseménydús a múltja, jelenben [...tovább]
Versenyszám: A település legérdekesebb, legkülönlegesebb épülete
Versenyző: Szent László katonái (Gelence, Kovászna megye)
A Jancsó udvarház Gelencén, a Ladia falurészen található. A terület, ahol fekszik, a Basa, Mihálcz, és Biroga (Gelencén kihalt nemes családok) családi birtokok egyesülésével jött létre, a XVIII sz. elején mintegy 300 ha területet foglalt magába. A [...tovább]
Versenyszám: A település legérdekesebb, legkülönlegesebb épülete
Versenyző: varsa (Varsolc, Szilágy megye)
A különlegességet és a másságot mindig valamilyen titok övezi. A ház, amelyet bemutatunk, sohasem hagyta nyugodni a fantáziánkat. Valahányszor elhaladtunk a ház előtt újabb és újabb kérdések ébredtek bennünk, amelyekre mint külső szemlélő sohasem kaphattunk [...tovább]
Országos szinten is ritka a Lemhényihez hasonló Gerontológiai Rehabilitációs és Hospice Korházotthon
Versenyszám: A település legérdekesebb, legkülönlegesebb épülete
Versenyző: KISZ (Lemhény, Kovászna megye)
Országos szinten is ritka a Lemhényihez hasonló Gerontológiai Rehabilitációs és Hospice Korházotthon
A 1990 április 28-án létrehozott SZENTKERESZTY STEPHANIE KÓRHÁZ ALAPÍTVÁNY célul tűzte ki, hogy a román társadalom [...tovább]


A verseny véget ért.
Köszönjük a játékot.



Advent Ottományban
ARA:nem tudom mi a bajod ottományal szerintem klasz egy falu!!!:D [tovább]
[Wondrák Mónika Mercédesz, 2010. márc. 27.]
A hétfalusi Borcsa-Kiss „dinasztia”
Irk Rékától kérdezném, hogy ismeri e a családja felmenőit. Ha igen, akkor [...tovább]
[Rihmer Aurél, 2010. márc. 16.]
Varsolc legnagyobb családfája
Örvendünk hogy ennyire részletesen letudtátok vezetni a család tagjait .NAgyon [...tovább]
[SZ DÉNES BERTA, 2010. márc. 10.]
A gelencei Finta család
A feleségem Finta Márta, Kiskunhalas-i születésű. Édesapja néhai Finta Bálint, [...tovább]
[Farkas István, 2010. márc. 5.]
Blénessyek Gyergyószentmiklóson
A nagyapám Blénessy Imre szül1887 az édesanyám Blénessy Erzébet szül1922 nov 5 [...tovább]
[Baranyi Lászlőné , 2010. febr. 19.]
“Örmény hajnal”
sajnos a marosvásárheji dudutz és novákcsaládokrol semmi szo sem esik pedig régi [...tovább]
[waitsuk péter, 2010. febr. 8.]
Okos-Rigók fája
Gratulalok ez egy igazi szep munka [tovább]
[BENK, 2010. febr. 2.]
