Webvidék - Tedd fel a pontot az internetre
Fujitsu Siemens Romania
 

Támogatóink


Youth in Action

Brinel

Departamentul pentru Relatii Interetnice

Sigma Towers

AMM Design


Médiapartnereink


Kolozsvári Rádió

Krónika

Erdély FM - a bizalom hangja

RTV magyar adás

Profi Rádió

Gépház
Karácsonyfa- és szánkó-próba: a zsűri értékel
2008. december 24.

Karácsonyfa-próba

Első zsűritag

Utolsó feladatként a csapatoknak idén – rendkívüli karácsonyfa-díszítési bemelegítő gyakorlatként – egy fenyőfát kellett a településre jellemzően feldíszíteniük. A kiírás által megkívánt köztéren álló fenyőfa szemmel láthatóan sok csapatnak okozott gondot, így többnyire áthidaló megoldást választottak: vágott fenyőt díszítettek fel, amelyet közszemlére tettek végül. A fenyőfa-gondot (ahol ez felmerült) némi időráfordítással és leleményességgel szintén megoldották. A kovásznai Infinity csapat tagjai például tuját díszítettek fel: a gyerekek mintegy „behálózták” a fát színes papírból maguk készítette díszekkel.

A kalotaszentkirályi csapat egyenesen a hagyományteremtés reményével díszítette fel és helyezte el karácsonyfáját az iskola csengője mellé. A díszek bemutatására érdekes, a tavaszi Webvidék betűkirakós próbáját idéző megoldást választottak – igazán aranyos ötletnek találtam. Több csapat is gyerekek közreműködésével készítette el a díszeket. A varsolciak minden osztályt megmozgattak és mindenkinek feladatot adtak: a nagylányok sütöttek, a kisebbek pedig diót bronzoztak és almát kötöztek. Hasonlóképpen készültek a csíkvacsárcsiak is: a felnőttek a fáról, a kicsik a díszekről gondoskodtak. A tekerőpataki csapat hangsúlyt fektetett arra is, hogy a fadíszítést a teljes karácsonyi ünnepkörbe beágyazzák: a karácsonyra való készülődés csak az utolsó adventi gyertya meggyújtása után veszi kezdetét. Az ottományiak szintén szorgos gyerekkezek munkáját örökítették meg bejegyzésükben.

Jelen esetben a hagyományos díszítésre vonatkozó követelmény talán mosolyogtató volt, hiszen Erdély vonatkozásában egy lényegében alig 100 éves múltra visszatekintő, német-osztrák kapcsolatokon keresztül hozzánk is átterjedő szokásról van szó. A karácsonyfa állítás azonban mára olyannyira beépült a karácsonyi ünnepkör szokásai közé, hogy kevesen, és csak igen nyomós (pl. vallási) okokra hivatkozva tekintenek el tőle. A XX. század elején-közepén mifelénk a fákat rendszerint ehető díszekkel ékesítették, így a gyerekek számára külön örömet jelentett a fa elbontása is. Hagyományos díszek alatt tehát lényegében ezeket a házilag elkészíthető elemeket értettük.

Végignézve a munkákat általában elmondható, hogy a díszek zömmel ismertek, az alma, a beszínezett dió és a kis kampókkal felerősített gyertya szinte egyetlen karácsonyfáról sem hiányzik. Emellett azonban még nagyon sok érdekes megoldást láthattunk, amelyekkel sajátossá tették karácsonyfájukat a csapatok. A balázsfalviak horgolt kis csengőket loptak az alma-dió díszek közé, a gyergyóiak csipkebogyófüzért készítettek, mások papírból vágott-hajtogatott díszeket tettek fel a fára.

Természetesen az univerzálisan elterjedt díszítőelemek közé óhatatlanul belopta magát egy-egy jellegzetesen helyspecifikus megoldás: a gyímesbükkiek karácsonyfájára például a csángók Babba Máriája is felkerült, a kőrispatakiak hatalmas, gyönyörű fájáról pedig nem hiányzott a különféle látványos szalmadíszek sorozata. Meglepő bár, de száraz kenyérből is lehet ízléses díszeket készíteni – a trükköt a Visszafolyó ismeri.

Bár az ajnádi csapat nem díszített karácsonyfát, a karácsonyi szokásokról készített bejegyzésük mindenképpen színesebbé tette a mezőnyt. Rendkívül tetszetősen indult a gelenceiek bejegyzése, hiszen igazi titkokat árultak el a szaloncukorkészítésről, éppen ezért fájlaltam, hogy a fadíszítésre nem került sor. A hétfalusi csapat mókásra vette a figurát, bejegyzésük igazán szellemes és üdítő, mintegy görbe tükröt tart a kiírásnak. Ha a legkitűnőbben feldíszített karácsonyfa címre nem is tarthat igényt, a közzétett felvételek talán esélyesek lehetnének egy webvidék-karácsonyi üdvözlős válogatáson.

Mindemellett azonban nem csupán emiatt érdemes megtekinteni a bejegyzést: ők ugyanis a karácsonyfás idők előtti ünnepi hangulatot idézik fel, beavatva az olvasót a csángók régi, karácsonyi ünnepkörhöz kapcsolódó hiedelmeibe, szokásaiba.

A gyergyóiaknak sikerült igazi karácsonyi hangulatot varázsolniuk. A lányok alaposan kitettek magukért: mézeskalácsot és szaloncukrot készítettek, amelyeket a csapat közösen helyezett el a karácsonyfára. Bejegyzésükben külön említést érdemel, hogy a régi Bécsből származó díszek felkutatásával és közzétételével a szokás fentiekben is említett eredetére utalnak, megidézve egyrészt az egykori arisztokratikus karácsonyok hangulatát, másrészt pedig a mifelénk populárissá vált saját készítésű díszekkel borított karácsonyfát.

Valószínűleg ti már mindannyian a családi karácsonyi előkészületekkel vagytok elfoglalva. Hadd köszönjem meg a csapatok rengeteg erőfeszítését és kitartását. Remélem, a bejegyzések elkészítésére fordított időt valamilyen módon mindenki hasznosnak találta. Köszönöm a játékot és minden kedves Versenyzőnek kellemes karácsonyi ünnepeket kívánok valamint egy eredményes, boldog új esztendőt.

 

 

Második zsűritag

Zsűri mivoltomból fakadóan igyekszem nem áradozni, hanem rámutatni kisebb-nagyobb hiányosságokra a csapatok munkájában. Teszem azt akkor is, ha sejtem hogy egyes csapatok szőrözésnek, kekeckedésnek vélnek egyes megjegyzéseket. Most azonban félre kell tennem ezt az attitűdöt, hiszen nagyon kevés hiányosságot találtam.

A bejegyzésekből ugyanis az jön át, hogy a csapatok többségének tetszett ez a próba, szemlátomást jó kedvvel, vidáman díszítették fel a fenyőfát, tuját vagy ami épp akadt. És ez meglátszik a bejegyzéseken.

A kírás szerint a fenyőfa díszítéséről kellett fotóesszét készíteni; néhány csapat ezt valamiért megkerülte (pl. Szent László katonái, Csíkmadaras), esetükben kevesebb pontot voltam kénytelen adni. A többiek viszont jól teljesítették a feladatot, talán az egyedüli különbség a fotók minőségében volt, illetve a fotóesszé dinamikájában.

Ez utóbbi két kritériumnak teljes mértékben megfelelt Kalapfalva munkája: a fotósuk nem próbált “művészkedni”, egyszerűen csak arra vigyázott, hogy a fények és a kivágások jók legyenek, továbbá hogy a képek ne legyenek zajosak, pixelesek. A szövegíró pedig egyszerű tőmondatokban leírja, mit láthatunk: nincsen túlbeszélve, mégis világos. A munka folyamatáról készült képek, valamint az egyes dísztárgyak képei váltakoznak, ezáltal nagyon jó ritmus alakul ki.

A másik, kiemelkedően jó bejegyzés a gyergyói csapaté – ők a hagyományok leírásával, a szaloncukor és mézeskalács elkészítéséről készült fotókkal és egy YouTube-filmmel “dobják fel” az esszét. Az ők munkájuk azonban talán egy picit szétszórtabbnak hat – ez az érzés azonban tulajdonítható annak is, hogy az olvasó egyszerre több mindenre kell figyeljen, kíváncsi lennék hogyan működne a bejegyzés a képek közé ékelt szöveg nélkül.

Tetszett még az ottományiak, a varsolciak, a vacsárcsiak és a kovásznaiak munkája. Mindegyik kicsit másképp oldotta meg a feladatot, egy-egy fotó nem az igazi, a képaláírások itt-ott picit sánítanak, talán kicsivel több dinamika is elkelne, de egyik bejegyzésben sincsenek zavaró hibák.

Kellemes karácsonyi ünnepeket kívánok minden csapatnak!

A harmadik zsűritag 9. és a fordulós próbáról egy bejegyzést írt, kommentárja alább, az őrült szánkó-próba értékelőjénél olvasható.


Őrült szánkó-próba

Első zsűritag

Több bejegyzésben is visszaköszönt az ötlet őrültségét célzó humoros viszonyulás. Mosolyogva olvastam őket, hiszen annak idején, amikor először hallottam a felvetésről, többek közt az is kérdés volt, hogy “jó-jó, de mi van azokkal, akiknél nincs hó? Ők hogyan fogják kipróbálni?” Akkor abban maradtunk, hogy bízhatunk a csapatok találékonyságában – és valóban: több multifunkcionális jármű is született, amelyek mindegyike készen állt arra, hogy adott esetben havas kihívásoknak is eleget tegyen.

Tény és való, hogy azok a csapatok, akiknek hó híján más terepen kellett kipróbálniuk a járgányokat, valóban gyanút kelthettek közvetlen szomszédaikban pszichikai egészségi állapotukat tekintve, amint azt a balázsfalvi, illetve az ottományi csapat humorosan meg is jegyzi. A gelenceiek megoldásán is igen jót derültem, de anélkül is működött volna a csattanó, hogy a végére beillesszék az utolsó paragrafust.

Ezáltal ugyanis a bejegyzés kétértelművé válik: lehet jóindulatú csipkelődésként érteni, de kiolvashatunk belőle rosszindulatú gyanúsítgatást is. A magam részéről hajlok arra, hogy az egészséges versenyszellem megnyilvánulását halljam ki a bejegyzésből. Mindenképpen utánajárnék a helyükben ha a szándék pozitív volt, hogy miként értette az érintett csapat. E félreérthetőség miatt azonban pontveszteség érte a csapatot.

Összevetve ezeket a munkákat azon csapatokéval, ahol viszont némi erőfeszítés árán mégiscsak havas pályát sikerült találni, teljesen érthető, ha ez utóbbiak motiváltsága magasabb szintű volt, mint az előbbieké. E tényezőt beszámítva az értékelésben lényeges szerepet játszott az, hogy mennyire sikerült őrültségre ragadtatni a csapatot. Milyen koncepciót dolgoztak ki a szánkó elkészítésére, illetve fontos volt az is, hogy a csapat beavassa az olvasót az őrült szánkó elkészítésének titkába, végül pedig, hogy fotók segítségével bebizonyítsa, az eszköz valóban működőképes.

Kivétel nélkül mulatságos ötleteket láthattunk, rendszerint mulatságos tálalásban: kedves ötlet volt például a varsolciak szójátékra épülő „legpihente(tő)bb szánkója” – sajnáltam, hogy nem mutatták be működés közben. A legmodernebb technikai vívmányokat is beépítették a kalotaszentkirályi illetve az ottományi csapatok: az előbbiek mp4-es, kivilágított szánkóval büszkélkedhetnek, míg az utóbbi csapat szánkójának gazdája még a szánkózás erejéig sem kell megváljon mindennapi számítógépes foglalatosságaitól. A balázsfalvi csapat humorral fűszerezett bejegyzése azt gondolom, méltán versenybe szállhat a legszórakoztatóbban megírt-bemutatott őrült szánkó bejegyzés címéért.

A gyímesbükkiek, csíkvacsárcsiak, kőrispatakiak illetve a gyergyószentmiklósiak e próba során a természet kedvezményezettjei. A dicséretre azonban mindenképpen rászolgáltak, hiszen igazi, egész csapatot megmozgató őrültségeket dolgoztak ki. Gratulálok a csapatoknak!

 

 

Második zsűritag

Ez lehetne az őszi Webvidék sláger-bejegyzése. Ettől a próbától még azok a csapatok is új lendületet kaptak, melyek mintha már belefáradtak volna kicsit a versenybe, mindenki szabadjára engedte a fantáziáját, az eredmény pedig emlékezetes. Nagyon jól szórakoztam például a vacsárcsiak gigantikus ródliján, a gyergyóiak nászutas szánkóján, a kalapfalviak ródli-go nevű szuperszánkóján vagy a gyímesbükkiek csángó űrhajóján.

Itt látszik meg az, hogy nem csak az ötlet számít – persze az is –, hanem az, hogy a poénokból mit ír le az ember és mit nem. A kovásznaiak biztosan értik hogy hogyan kerül a csizma az asztalra, hogy jön össze az RMDSZ az őrült szánkóval, én viszont egyáltalán nem értem, és őszintén szólva nem is érdekel. Egyszerűen rossz vicc ez, mert nincsen kontextusa (megjegyzem, a Webvidéken a politikának mint olyannak nincsen helye, ez a verseny nem erről szól).

Apropó ötlet: Varsolc például zseniális ötlettel jött, a bejegyzésből mégis hiányzik valami, kicsit üresnek hatnak így a fotók. A gyergyótekerőpatakiak szánkózása biztosan nagyon jó buli volt a résztvevők számára, de az olvasónak ebből eléggé kevés jön át. Egy kevésbé szétszórt, valamilyen központi történet köré fonódó bejegyzés sokkal szerencsésebb lett volna (pl.: ki mer leszánkózni a síugró pályán? Vagy: a gyerekek közül ki milyen őrült szánkóval jelentkezett?)

Az is nagyon meglátszott, hogy egyes csapatoknak nem volt idejük rendesen kitalálni a bejegyzést: Hétfalu és Csíkajnád munkája meglehetősen elfuserált. Indoklás nem is kell, elég végignézni a mezőnyt. Persze nem bűn az, ha valakinak az ünnepek táján nincsen ideje ilyesmire, de ebben az erős mezőnyben nagyon meglátszik a “csináljunkmárgyorsanvalamit” hozzáállás.

Mindent összevetve élvezetes, hangulatos megoldásokat olvashattunk, és biztos vagyok benne hogy a csapatok is élvezték ezt a próbát.

 

Harmadik zsűritag

Kicsit úgy jártunk ezekkel a próbákkal, mint a síverseny szervezői, akiknél a verseny napjáig nem hull le a hó, és aztán hóágyúkkal kénytelenek beavatkozni az időjárás menetébe. Nekünk ez nem adatott meg, holott nyilvánvaló volt, hogy igen szép lett volna, ha a fenyődíszítéshez és a szánkózáshoz van egy kis hó. Eme strukturális azonosságok okán – és mert a két próbában sok más azonos mozzanat is volt – e helyütt együtt fogom értékelni azt, amit láthattunk, olvashattunk.

Szóval hó nem volt – ezt persze ősszel aligha lehetett biztosan megmondani, így akár az is megeshetett volna, hogy az Érmelléket vastag hótakaró borítsa legalább egy hétig, amit aztán körbe kell taposni, hogy a hólepte fenyőhöz közel tudjanak menni, és a havas ágakra aggatták volna a díszeket. A hó hiánya ellenére viszont sok szép eredmény született, és voltak olyan szerencsésebb csapatok, amelyeknek még egy kis hó is jutott díszletül.

De értelemszerűen nem ez volt a mérvadó, hanem a díszítési folyamat előkészítése, a dokumentálódása leírása, és a díszítésnek a megmutatása, a fotók szövegmagyarázatokkal való ellátása. És egy olyan apróság, hogy a fa köztéren áll-e vagy sem – ezt mindenféle huncutkodással át lehetett játszani, tetszett például a kalotaszentkirályiak hagyományteremtő szándékú megoldása, hogy a csengőre rakták a feldíszített fenyőt.

A gyergyószentmiklósi csapat munkája példaszerű volt: dokumentálódtak, összeszedték a szükséges infókat, a csapatot munkára fogták, megmutatták a díszítés folyamatát, és ebben emberi arcokat is exponáltak. Ez a szempont is összeköti a két utolsó próbát, hisz mindkettőben a láthatóvá tett csapatmunkán van a lényeg: a hangulat megragadását, a csapattagok megmutatását teszik lehetővé.

Ebben viszont nagyon sok bejegyzésben egyenetlenségeket láttam, a csapatok néhol mintha azt gondolták volna, hogy a folyamat végeredménye, a fenyő a fontos, a folyamat maga, a díszítés hangulata elhanyagolható. Nem az. Mert mennyivel jobban sikeredett egy olyan bejegyzés, ahol a díszek elkészítését is végigkísérve és a munkában résztvevő, szemmel láthatóan jó hangulatban levő embereket megmutatva készítették el az anyagot, és amelyben ezt frappáns szöveggel is kísérték, mint amelyben csak a fenyőfát láthattuk kezdeti, félkész és kész állapotában.

Néhány gondolat a hagyományosságról, hisz többször előkerült a kérdés, hogy mi a hagyományos és a mi a nem hagyományos, sőt, a hagyományost néhol szembeállították a madeinchina-val. Persze, nem örülünk annak, hogy a kínai bóvli elözönli a mindennapjainkat. A kérdés viszont ennél bonyolultabb, és erre a gyergyóiak utaltak is, hisz maga a karácsonyfa-állítás sem hagyományos mondjuk a regölés szokásával összevetve, így a díszek sem lehetnek ebben az értelemben azok.

Ám értelemszerűen nem csak az hagyomány, amit a honfoglaló őseink is gyakoroltak, hisz a kultúra folyamatosan változik, hagyományok keletkeznek és merülnek feledésbe. A kalotaszentkirályiak példája jó erre: a csengőre applikált fenyő – amennyiben néhány iskolai generáció ragaszkodik hozzá – hagyománnyá válhat, mint ahogy ma hagyomány a fenyődíszítés. Ugyanez a díszekre is igaz lehet – és azt gondolom, ebben a csapatok többnyire jól teljesítettek. Szép eredmények születtek, szép karácsonyfákat láthattunk, s bár némely bejegyzésekben a fotók nem sikerültek túl jól, az összbenyomás mégis kellemes volt.

Ez a szánkós próbára is igaz, csak itt volt még plusz elem: az őrültség – és az őrültséghez rendelt erőforrások. Itt tehát azok a csapatok voltak előnyben, amelyek elég őrültek voltak képtelen ötleteket kiagyalni és erre elég energiát is fordítottak: Kőrispatak, Gyimesbükk, Csíkvacsárcsi, Gyergyószentmiklós csapatait emelném ki.

A hó ennek a próbának is jót tett, így – bár itt sem ez volt a döntő – jobban mutatott a szánkó a havon, de ebben is voltak ötletes megoldások. A hó nélküli ötletes megoldásokra az ottományiak cyber-szánkója és a balázsfalviak borulásbiztos teknője volt a jó példa. Külön értékeltem viszont a kőrispatakiak munkájában azt, hogy a kerékre szerelt szánkót egy Dacia tetején elvitték a Firtos alá, hogy havat is mutassanak neki (és nekünk), és komolytalan kajánsággal már csak azt kérdeztem magamtól, hogy vajon legalább a községben találták-e azt meg.

Persze, nem ezek voltak a döntő érvek. Az ötleten túl inkább azt néztem itt is, hogy mennyiben sikerült mozgósítani a csapatot, és az emberek munkáját, a folyamatot és a jó hangulatot mennyiben sikerült képekben, szövegben megragadni. Igen jó volt ebből a szempontból a vacsárcsiak bejegyzése a virtusos székelyekkel és az ízes beszólásokkal, de a gyimesbükkieké sem volt rossz, csak valamiért a fotók nem lettek a legjobbak. Ha jó volt az ötlet, ehhez embereket is találtak, és a jó hangulatot is át tudták adni – kész volt tehát a siker.

Ehhez pedig azt hiszem, hogy az kellett, ami egyébként mindegyik próbához is: a csapatok azonosuljanak a próbával, mozgósítsák magukat és a településen élőket, lássák az egészet egy olyan nagy bulinak, amelyben versenyezve mutathatják meg a településüket a világnak. Ha a próba teljesítése során jó hangulat volt, az ezekben a próbákban különösen kiderült.

A hangulatot, az „együtt töltött időt”, az élményeket köszönöm a csapatoknak. És mint ahogy tették ők a fenyőfás próba végén: mindenkinek kellemes pihenést, boldog új évet kívánok.




Transindex - eTransylvania Egyesület

A verseny véget ért.

Köszönjük a játékot.

Kommentek

Advent Ottományban

ARA:nem tudom mi a bajod ottományal szerintem klasz egy falu!!!:D [tovább]
[Wondrák Mónika Mercédesz, 2010. márc. 27.]

A hétfalusi Borcsa-Kiss „dinasztia”

Irk Rékától kérdezném, hogy ismeri e a családja felmenőit. Ha igen, akkor [...tovább]
[Rihmer Aurél, 2010. márc. 16.]

Varsolc legnagyobb családfája

Örvendünk hogy ennyire részletesen letudtátok vezetni a család tagjait .NAgyon [...tovább]
[SZ DÉNES BERTA, 2010. márc. 10.]

A gelencei Finta család

A feleségem Finta Márta, Kiskunhalas-i születésű. Édesapja néhai Finta Bálint, [...tovább]
[Farkas István, 2010. márc. 5.]

Blénessyek Gyergyószentmiklóson

A nagyapám Blénessy Imre szül1887 az édesanyám Blénessy Erzébet szül1922 nov 5 [...tovább]
[Baranyi Lászlőné , 2010. febr. 19.]

“Örmény hajnal”

sajnos a marosvásárheji dudutz és novákcsaládokrol semmi szo sem esik pedig régi [...tovább]
[waitsuk péter, 2010. febr. 8.]

Okos-Rigók fája

Gratulalok ez egy igazi szep munka [tovább]
[BENK, 2010. febr. 2.]

Kommentek




  Creative Commons License

Szabályzat GyIK Mi ez? Kontakt Partnerek, támogatók Az első Webvidék Címoldal Transindex eTransylvania Egyesület