Webvidék - Tedd fel a pontot az internetre
Fujitsu Siemens Romania
 

Támogatóink


Youth in Action

Brinel

Departamentul pentru Relatii Interetnice

Sigma Towers

AMM Design


Médiapartnereink


Kolozsvári Rádió

Krónika

Erdély FM - a bizalom hangja

RTV magyar adás

Profi Rádió

Gépház
Boldogság-próba: a zsűri értékel
2008. december 17.

Első zsűritag

Legutóbb, a “Kutyanehéz…” próba kapcsán azt mondtam, a csapatok túl vannak a legnehezebb megmérettetésen. Látszólagos egyszerűsége ellenére számtalan csapdát rejtett magában a feladat. Kritikai észrevételeimet úgy osztom tehát meg veletek, hogy közben szem előtt tartom, ez a feladat profi riportereket is próbára tett volna.

Először is témaként a boldogság kérdése alapvetően spekulációra ad lehetőséget, így anélkül is lehet felelni a saját boldogságunkra vonatkozó kérdésre, hogy igazából válaszoltunk volna rá. A problémát a varsolciak fogalmazzák meg igen szemléletesen: “Sok embert megkérdeztünk, de úgy éreztük, hogy őszintén senki nem nyilatkozott, mert akkor önmagából is meg kellett volna mutasson valamit.” Pontosan ez az, ami miatt sok csapatnak rengeteg beszélgetés után csupán közhelyek sorozata állt rendelkezésére.

Egy ilyen típusú beszélgetés meghitt hangulatot igényel. Boldogságinterjút lehetetlen kutyafuttában készíteni. A kiírás lehetőséget ad több személy megkérdezésére is, azonban jobb megoldások azokban az esetekben születhetnek, ha a kérdező határt von a mennyiség tekintetében. Hiszen minél nagyobb mennyiségű anyagot kísérlünk meg összegyűjteni, annál kevesebb időt fordíthatunk az egyes alanyokra. Ez pedig azzal a veszéllyel jár, hogy idő hiányában az interjúalanyoknál nem sikerül elérni, hogy “önmagából is megmutassanak valamit”. Érdekes, szinte meghökkentő e kettősség jelenléte a balázsfalviak bejegyzésében: míg a lelkész általában véve külsődleges dolgokról beszél, addig a felesége az anyaság tapasztalatának egyfajta belső, egyáltalán nem konfliktusmentes élményfolyamát osztja meg velünk.

Mindenképpen szükséges volt, hogy a csapat eldöntse, milyen módokat talál a téma leszűkítésére. Sok csapat az egyes korosztályok boldogságának felmutatásával strukturálta a bejegyzését. Elsőként a kalotaszentkirályi csapatnál láttam ezt a megoldást. Rendszerező elvnek kimondottan ötletes, hiszen az egyes korosztályok esetében valóban eltérő boldogságeszménnyel rendelkeznek. Ez esetben „csupán” arra kell vigyázni, hogy ne eme általános, generációs boldogságideált fogalmaztassuk meg a beszélgetőpartnerünkkel, hanem a kérdéseinkkel segítsük őt abban, hogy saját élettörténetébe ágyazva beszéljen a témáról.

Természetesen másféle megközelítésmódok is lehetségesek. A kovásznai Infinity csapat például a következő szabályokat állította fel magának az interjúzás előtt: „Tudtam: egyszerű embereket akarok meghallgatni, nem filozofálókat, okoskodókat. Sőt extrém eseteket, ha lehet.” Ily módon került be a bejegyzésükbe egy homoszexuálissal folytatott párbeszéd is az itthonról elvándorolt családdal, illetve az idős, Kovásznán élő ismerőssel készített beszélgetés mellé. A tekerőpatakiak hasonlóképpen jártak el: az ifjúházasok boldogsága nyilvánvalóan teljesen másmilyen mint az égési sérüléseket szenvedett családé.

Az interjúsorozat elkészítése előtt fontos, hogy próbáljuk meg hozzávetőlegesen elképzelni, mit is fogunk hallani, illetve gondoljunk bele abba, mit szeretnénk hallani. Saját településünk esetében többnyire ismerjük az ott lakókat, így már előre alkothatunk egy közelítő képet arról, mire is számíthatunk. Érdemes előzőleg elgondolkodni azon, hogy milyen kérdésekkel tehetjük gördülékenyebbé a beszélgetést, oldottabbá a hangulatot – ideális esetben a profik maguk is alaposan felkészülnek.

A kérdezőknél gyakran megfigyelhető túlságosan illedelmes távolságtartást okozhatta az is, hogy egy pillanatra sem feledkeztek meg arról, hogy ez egy formális beszédhelyzet. Ennek megfelelőek voltak többnyire a kérdések is: általánosságokra kérdezték rá, kevéssé biztatták a beszélőt a kitárulkozásra. A dolog egyáltalán nem meglepő: gyakorlat híján a legtöbbünknek nem megy zökkenőmentesen az ilyesmi.

Az anyagok összegyűjtése utáni munkálatok szintén buktatókat rejthetnek magukban, hiszen rengeteg munkát tehet tönkre egy elfuserált megszövegezés. Az olvasó nem tudhatja, mi történt a háttérben, ő szigorúan a szövegre van utalva. Nagyon fontos tehát szem előtt tartani, hogy a végső szöveg gördülékeny legyen. Ha felsorolásokat iktatunk közbe, vigyázni kell arra, hogy ne keltsünk jegyzetszerű hatást – az kevésbé köti le az olvasó figyelmét, hajlamos átugrani rajtuk. Nem szabad elengedni az olvasót. E tekintetben például a hétfalusiak – inkább irodalmi jellegű – bejegyzése igen izgalmas megoldás: olyan utalásrendszert lop be a szövegbe, amellyel az olvasót akár a többszöri elolvasásra is ráveszi.

Nem kötelező szó szerint reprodukálni az elhangzottakat, bizonyos részeket össze is lehet foglalni, és néhány érdekesebb szövegrészt beidézni. Mindezt természetesen oly módon, hogy az alanyok által mondottak értelmén ne változtassunk.

A fentiekben elmondott szempontok egyik-másikára rendre ráéreztek a csapatok. Kellő odafigyeléssel azonban e hiányosságok könnyedén kiküszöbölhetőek.

Második zsűritag

Ugye, milyen furcsán venné ki magát, ha itt – ahol az olvasók, a csapatok tagjai összefüggő mondatokban megfogalmazott értékelést várnak tőlünk – jegyzetszerűen felsorolnánk, hogy mit gondolunk a csapatok teljesítményéről, az életről, a boldogságról. Vagy ha jegyzetszerűen öntenénk írásba elégedetlenségünket:

  • nem vagyok elégedett

  • ezt most nem akarom árnyalni

  • nem mondom, hogy ennek ellenére milyen szép eredmények születtek

  • ezt most nem mondhatom el

  • a jó ötleteknek és az alapos munkának ebben a fordulóban igen kevés nyomára leltünk

  • sok volt a slendriánság, a pongyolaság, az oda nem figyelés

  • a csapatok lehet, hogy sok energiát fektettek bele

  • ennek legtöbbször az ellenkezője derült ki

Aki tudja, hogy ez kinek az inge, az azt is tudja, hogy magára kell-e öltenie vagy sem. A kiírás világos volt: interjút kértünk, nem jegyzeteket, beszélgetéseknek kellett volna készülniük, amelyekből – amellett, hogy ráláthatunk a riporter kíváncsiságára – emberi vélemények, arcok, életek derülnek ki. Az ilyen beszélgetéseknek két fontos összetevőjük van: a jó kérdező és a jó alany, ám a jegyzetek esetén nem derülhetett ki, hogy ez mennyire volt adott, más esetekben pedig sokszor az derült ki, hogy egyik sem volt adott.

Mint ahogy az ötletek is hiányoztak, ellenben túltengtek a közhelyek. Persze, a közhelyek túltengése valahol érthető is, hisz a boldogságról (mint általában a nagy dolgokról) legkényelmesebb közhelyekben beszélni. Ezt értelemszerűen nem róhatjuk fel a csapatoknak, de azt már igen, hogy ezt elfogadták, és elhitték, hogy a boldogság az a szép ház, a haza, a család, a gyerekek. Persze, ezek is, nem akarom elvitatni. De a mindennapok mindennapi érzései alig-alig derültek ki. „Jelszavaink valának: haza és haladás”, mintha ez lenne a boldogság, és nem látszottak volna a boldogság apró, emberi vonásai, „a park, a régi szerelmek lábnyoma,/ a csókok íze a számban hol méz, hol áfonya,/ s az iskolába menvén, a járda peremén,/ hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én”.

Ebből a szempontból a vacsárcsiak által készített „beszélgetések” (idézőjeles, hisz két kérdést tettek fel) közül az utolsót emelném ki, amelyben Lacika elmagyarázza, hogy mikor van és milyen a boldogság. Ezekből a példákból viszont keveset láttunk, az iskolások sokszor őszinte véleményét jegyzetekben olvashattuk, ami legtöbbször a beszélgetés sekélyességére utalt.

A csapatok nem mentek mélyre, leragadtak a kiinduló kérdésnél, így már önmagában az is értékelhető volt, ha ezt a kérdést átformálva tették fel, vagy nem tették fel, hanem tényleg csak kiindulópontként használták, és az derült ki, hogy a kérdezőket valóban érdekli – és nem csak a próba erejéig –, mit gondolnak a kérdezettek a boldogságról. Ezzel szemben a kérdezők – ahol beszélgetés folyt – az esetek többségében nem kérdeztek vissza, kész kérdésekre elfogadtak kész válaszokat, nem voltak kíváncsiak mögöttes információkra. És megint sok volt a nyelvi gondatlanság is, de ezt most nem tartom érdemesnek részletezni.

Végül mégis kiemelném egy csapat munkáját: a hétfalusiak frappánsan, frissen oldották meg a kérdést, és bár azt gondolom, a szöveg kódolása kicsit sűrűre sikeredett, a boldogság nyolc tételes körüljárása mégiscsak jól adta vissza a kérdés sokoldalúságát (még ha sejtjük is, hogy a válaszadók talán nem feltétlen világunk lakói).

Harmadik zsűritag

A boldogság-interjúkat olvasva végig azon gondolkoztam, vajon hol lehetett a hiba: az alanyokban, a riporterben, vagy esetleg a próba kiírása nem tartalmazott elég támpontot arra nézve, hogy mit is várunk?

Azt történt ugyanis, hogy a válaszok 90%-a az Isten-család-munka tengelyen mozgott, és hát nem ezt akartuk. A bejegyzéseket böngészve szűkszavú, lapos válaszokat, teljesen csereszabatos paneleket olvashattam: egyik munkát legfennebb tördelésben, fogalmazásban lehet megkülönböztetni a másiktól (tisztelet a kivételnek).

Magam is családos, munkáját szerető ember vagyok, ez számomra is fontos, tehát nem azt állítom, hogy ezekről a témákról nem hiteles beszélni. A dolog nyitja a hogyanban van. Az történik ugyanis, hogy az interjúalany hajlamos egy ilyen, személyes kérdést egy, a társadalmi elvárásnak megfelelő válasszal hárítani.

Vagyis ha igazából nem akarok kitárulkozni a riporter (és olvasók) előtt, akkor azt mondom, hogy engem a családom, munkám vagy Istenbe vetett hitem boldogít: a riporter, az olvasó meg a családom is megelégedéssel nyugtázza hogy milyen szelíd, jóravaló ember vagyok, a dolog tehát le van tudva. Kényelmes, biztonságos és nem utolsó sorban egy-kettőre megvan az interjú.

Az interjú-műfaj legszebb – és szerintem legnehezebb – része az, hogy a kérdező valamilyen módon rá kell vegye a válaszadót, hogy tekintse kihívásnak a kérdést. Ne a kézenfekvő választ adja, hanem gondolkozzon rajta, reflektáljon rá, értse vagy ne értse, tartsa hülyeségnek, mindegy mi a reakció, a lényeg az hogy legyen őszinte.

Újságírók tudnak mesélni arról, milyen az amikor mintegy fellebben egy fátyol, és a kérdező valami olyasmire bukkan, amire egyáltalán nem számított. Kényelmetlenül, betolakodónak érzi magát, ugyanakkor érzi a feléje áradó bizalmat, őszinteséget és – miért ne, kiszolgáltatottságot – amikor interjúalany legbensőbb titkát osztja meg vele. Valami olyasmit, amit esetleg senki más nem tud. Infinity interjúja a homoszexuálissal ilyen. Biztos vagyok benne, hogy a kérdező nem felejti el egyhamar azt a beszélgetést. Persze ezek a pillanatok nagyon ritkák: keresni kell, dolgozni kell érte, és persze szerencse is kell hozzá. De az, aki egyszer megtapasztalta ezt, sosem felejti.

Ilyen, mágikus pillanatok nyomait nem láttam az utóbbi próbában. A legtöbben “ledarálták” a kérdést – neadjisten egyfajta közvéleménykutatást végeztek – úgymond kiderítendő, mi a boldogság. Mondanom sem kell, nem derítették ki, sőt. Mások középiskolás filozófia-tankönyvre emlékeztető okosságokkal próbálkoztak több-kevesebb sikerrel, volt aztán néhány csapat (pl. Kalapfalva, Szórványért), mely egészen rendjénvaló interjúkat hozott. Külön meg kell említeni Hétfalu üdítő kis történeteit és Csíkmadaras frappáns bejegyézését, melyből valami mégis hiányzik.

Végül bemásolok egy kisinterjút, a Vacsárcsi Góbék bejegyzésében találtam, és aminek nagyon örültem:

- Mi tesz téged boldoggá? – kérdeztük a 10 éves Lacikától.

- Az, hogy megyek minden nap édesapámmal a lovakkal ki az erdőre, s amikor én fogom a gyeplőt. Akkor úgy megkergetem őket, hogy szikrázik minden. Van egy kicsi csitkóm. Úgy táncol mikor kicsapom az udvarra hej! Szoktam egy kicsi zabot is lopni bé neki. Semmiért oda nem adnám.

- De mit érzel amikor boldog vagy?

- A gyomromból a lábujjamba nyilallik, majd az agyamba, kipirosodom, s kacagok.

Ilyen az, amikor valaki őszinte.




Transindex - eTransylvania Egyesület

A verseny véget ért.

Köszönjük a játékot.

Kommentek

Advent Ottományban

ARA:nem tudom mi a bajod ottományal szerintem klasz egy falu!!!:D [tovább]
[Wondrák Mónika Mercédesz, 2010. márc. 27.]

A hétfalusi Borcsa-Kiss „dinasztia”

Irk Rékától kérdezném, hogy ismeri e a családja felmenőit. Ha igen, akkor [...tovább]
[Rihmer Aurél, 2010. márc. 16.]

Varsolc legnagyobb családfája

Örvendünk hogy ennyire részletesen letudtátok vezetni a család tagjait .NAgyon [...tovább]
[SZ DÉNES BERTA, 2010. márc. 10.]

A gelencei Finta család

A feleségem Finta Márta, Kiskunhalas-i születésű. Édesapja néhai Finta Bálint, [...tovább]
[Farkas István, 2010. márc. 5.]

Blénessyek Gyergyószentmiklóson

A nagyapám Blénessy Imre szül1887 az édesanyám Blénessy Erzébet szül1922 nov 5 [...tovább]
[Baranyi Lászlőné , 2010. febr. 19.]

“Örmény hajnal”

sajnos a marosvásárheji dudutz és novákcsaládokrol semmi szo sem esik pedig régi [...tovább]
[waitsuk péter, 2010. febr. 8.]

Okos-Rigók fája

Gratulalok ez egy igazi szep munka [tovább]
[BENK, 2010. febr. 2.]

Kommentek




  Creative Commons License

Szabályzat GyIK Mi ez? Kontakt Partnerek, támogatók Az első Webvidék Címoldal Transindex eTransylvania Egyesület