Webvidék - Tedd fel a pontot az internetre
Fujitsu Siemens Romania
 

Támogatóink


Youth in Action

Brinel

Departamentul pentru Relatii Interetnice

Sigma Towers

AMM Design


Médiapartnereink


Kolozsvári Rádió

Krónika

Erdély FM - a bizalom hangja

RTV magyar adás

Profi Rádió

Gépház
Hagyományos eszköz, köztér-átrendezés: a zsűri értékel
2008. december 3.

Hagyományos munkaeszköz, szerszám bemutatása - próba

Első zsűritag

E próba során döntő jelentőséggel bírt a témaválasztás. Hiszen értékeléskor különbséget kellett tennünk a bejegyzések között aszerint is, hogy milyen munkaeszközt kutatott fel és választott ki a csapat.

A Gyergyói Piricske grandiózus munkát végzett például, azonban a bejegyzés sokkal inkább a kovácsmesterség általános ismertetőjének tekinthető. Mindemellett az általuk kiválasztott kalapács, de említhetném a csíkmadarasi csapat által közzétett kürtőskalácssütő fát is, mégiscsak egy olyan eszköznek minősül, amely mindenki számára ismerős, használati módja nem okoz különösebb fejtörést, szemben például az ottományiak által bemutatott muzsikával, vagy a kisbaconiak szalujával. További szemöldökráncolásra adott okot a kovásznai csapat is, hiszen feltehetően sok energiát fektettek a bejegyzés elkészítésébe, azonban az általuk bemutatott ipari szövőszék esetében is kikandikál a lóláb: tény, hogy a szövés hagyományos népi mesterség – azonban ez esetben ennek megfelelően kell kiválasztani a bemutatandó tárgyat. Az is felmerült bennem, hogy vajon a régi kerámia tarkedlisütőben megsült volna még a károlyiak tarkedlije?

Mindent egybevetve azonban a csapatok találékonyaknak bizonyultak. Az ajnádiak a gerebent mutatták be – sajnos nagyon szűkszavúan, éppen ezért a pontokkal is szűkmarkúbban kellett bánnom esetükben. Elképzelhető, hogy igencsak sok az olyan olvasó, aki még sosem látta, hogyan kell használni egy efféle szerszámot, éppen ezért lényeges, hogy használat módját is megmutassa a csapat a laikus érdeklődőnek.

Ez a kitét azonban viszonylag kevés kivétellel egyértelmű volt a versenyzők számára is. Hadd említsem meg példaként a varsolci csapat munkáját – ők videót is közzétettek a kézi malom használati módjáról. Sajnos valamilyen oknál fogva ez alkalommal nem sikerült a tőlük megszokott jó fotóminőséget produkálniuk. Kiemelkedő teljesítményt nyújtott a kalotaszentkirályi csapat: alig hiszem, hogy bárkinek is kérdéses maradt volna, hogy mi a mángorló, illetve mi a funkciója. Hasonlóképpen kiemelendő e tekintetben a gelenceiek kádározópadról készített bejegyzése, valamint a kőrispatakiak kalapprése : a fotók és a szöveges magyarázatok harmonikusan illeszkednek egymáshoz, így az olvasó ténylegesen képet alkothat e valóban kevéssé ismert eszköz használatainak különféle módozatairól.

A használat közbeni bemutatás elvárásával szemben érvként felhozható természetesen az, hogy a csapatnak rajta kívülálló tényezők következtében nem volt lehetősége megmutatni hogyan használták az általa kiválasztott eszközt, pl. azért, mert már semmilyen formában nem folytatják a faluban az adott termelőtevékenységet. Erre két megoldás van: a csapat mérlegeli a helyzetet és másik eszközt választ, vagy talál valamilyen áthidaló megoldást. Ez utóbbira is láthattunk pozitív példákat. A gyímesbükki csapat például imitálja az áfonyaszedő – avagy ahogyan ők írják, a kokojzafésű – használatát. Annak ellenére, hogy a régi kovácsfúvót már nem használja id. Kovács István Csíkvacsárcsiban, a csapat megtalálta a módját annak, hogyan érzékeltesse az olvasóval a kovácsfúvó szerepét a valamikori kovácsműhelyekben.

Ha a fentiekben az általam felszámolt hiányosságokról beszéltem, hadd tegyem szóvá, hogy bizonyos esetekben a túlzások sem tettek jót a bejegyzéseknek. Gondolok például arra, ha a csapat egyszerre túl sok kimerítő részletet kívánt közzétenni és emiatt terjengőssé vált a bejegyzés. Általában az sem tett jót, ha egy csapat több eszközt próbált bemutatni egy bejegyzésnyi terjedelemben, hiszen így felsorolásszerűvé vált és szándékai ellenére egyet sem mutatott be alaposan. A harmadik és egyben utolsó dolog, amit meg kell említenem: a bejegyzés esztétikája szintén lényeges szempont. Amellett, hogy a fotók minőségének a jelentőségét hangsúlyozzuk, az is lényeges, hogy a vizuális összhangot ne törje meg a csapat. Éppen ezért nem örültem amikor egy egyébként nagyszerű bejegyzés végén terpeszkedő idilli hangulatú körülárnyékolt képre bukkantam.

Az e heti termésből a legkiemelkedőbb munkának a Hétfalusi csapat munkáját tartottam, hiszen mindamellett, hogy eleget tett a kiírásban támasztott kívánalmaknak, mindezt könnyed humorral, igen jó stílusban tette. A bejegyzés végére becsempészett poénért azonban a nekik szántakból megtartottam egy pontot magamnak.

Gratulálok minden egyes résztvevő csapatnak, hiszen önmagában mindegyik bejegyzés figyelmet érdemel. A zsűri dolga a morgás, a kisebb nagyobb hiányosságok jelzése, abban a hitben, hogy ez végső soron a csapatok hasznára van.

Második zsűritag

Számomra igen érdekes volt végignézni, végigolvasni az eszközöket bemutató bejegyzéseket, s bár olyan nagy meglepetés nem született – vagyis nem került elő nagyon régi, vagy rég használaton kívülinek gondolt, de még ma is használt eszköz – az anyag mégis értékes. Tetszett ugyanakkor, hogy a csapatok és a kommentálók egymással kezdtek vitatkozni – úgy tűnik, igazi tétje van a versenynek.

Nem tetszettek viszont az érvek, hisz a vitákban egy-egy tárgy tájjellegű voltára vagy régiségére fektették a hangsúlyt, és mintha ennek számszerűsítésével próbálták volna túlhaladni egymást, mondván, hogy egy adott eszközből csak nekik van és ráadásul a legrégibb. Ezek a szempontok legtöbbször igen ingoványos talajra vezetnek bennünket, mint általában a kulturális javak elterjedésének és régiségének kérdései. Hogy egy távoli, de mégis szemléletes példát mondjak: a magyar balladák nyugat-európai (francia-vallon) hatásokkal is összefüggésbe hozhatók, de ettől még senki sem vonja kétségbe azt, hogy a magyar szellemi örökség részét képezik.

A kultúra elemei eredetének kérdése általában céltalan Vadrózsa-pörbe torkollik, ezért is éreztem feleslegesnek ezeket a vitákat. A különböző eszközök elterjedtsége – mondjuk a 19. század közepén – nagyjából hasonló lehetett, és az egyes művelési ágakkal, termelési jellegzetességekkel, specializációval függött össze. De ebben a próbában nem a régmúlt állapotokra voltunk kíváncsiak, hanem a maira: egy olyan eszközt kellett megmutatni, ami nem általánosan elterjedt és ismert.

Ebből a szempontból jobbára mindegyik eszköz teljesítette a feltételeket, amennyiben olyan mesterségekhez, tevékenységekhez kapcsolódott, amelyeket ma nem, vagy más eszközökkel végeznek. Kár vitatkozni tehát azon, hogy a mángorló ismert-e, és hol terjedt el inkább, illetve, hogy egyes eszközöket kiknek van joguk bemutatni. Mindenkinek joga van, akinek a környezetében előfordul. Persze, látszott, hogy a csapatok igyekeztek tényleg kevéssé ismert vagy a falujukban jellemző eszközöket keresni.

A gyimesieknek ez igen jól sikerült – mivel az áfonya csak hegyvidéken terem –, de sajnos, nem tudták megmutatni az eszközt működés közben (és megjegyezném, hogy ehhez hasonló, de a kankalin gyűjtésére szolgáló eszközt a második világháborút követően alföldi parasztgazdaságokban is leírtak, ami semmit nem von le a bejegyzés értékéből). Az ottományiak muzsikája pedig nem is feltétlen csak az ő falujukra jellemző, és nem is olyan régi – és ez sem von le semmit a bejegyzés értékéből –, hisz a lucernát, lóherét mindenütt ilyen vagy ehhez hasonló eszközökkel vetették (nevezik vetőlantnak is), de csak azt követően, hogy ezek a takarmánynövények a 19. században a parasztgazdaságokban is kezdtek megjelenni (a kézi malom tehát jóval régebbi lehet, de ismétlem: nem ez az elsődleges szempont). A kalapácsot viszont nem tudtam kevéssé ismert eszközként értékelni – azt hiszem, ez nem kíván további magyarázatot, még ha tudjuk is, hogy a kovácsmesterek kalapácsáról van szó.

Az eszközökön túl tehát a bejegyzés általános minősége volt perdöntő. Ebben a próbában a hétfalusiak feladták a leckét, s bár mindegyik próbában igyekszünk egy előre leszögezett szempontrendszerhez tartani magunkat, nem tudtam eltekinteni a bejegyzéstől – a bejegyzés végén található bújtatott cigányozás miatt egy figyelmeztető pontlevonást mégis alkalmaztam. Ezenfelül a szöveg gördülékenysége, a fotók minősége, a kép-szöveg arány, és a bemutatás funkcionalitása (rájön-e az olvasó, hogy mire és hogyan használták az eszközt), az eszköz működés közben történő (tárgy és ember kapcsolata) bemutatása volt a sorrend végső kialakítója.

Harmadik zsűritag

Be kell vallanom, hogy mivel nagyvárosban nőttem fel (és jelenleg is ott élek) a csapatok által felkutatott és bemutatott eszközök nagy részét egyáltalán nem, vagy csak névről ismerem; bár megpróbáltam, képtelen voltam egyértelműen eldönteni hogy melyik eszköz kevésbé ismert. Én legalábbis kevés eszközt ismertem, persze a Gyergyói Piricske által bemutatott kalapácsot, vagy a kovásznaiak szövőszékét leszámítva.

Így a bemutatott eszköz vélt (vagy valós) ritkaságát nem mertem pontokkal jutalmazni vagy büntetni – nyilván egyértelmű helyzetekben, mint például a kalapács, szűkmarkúbban bántam a pontokkal. Mivel laikus vagyok, értékelésemben nagyobb súlyt kapott az eszköz használatának a bemutatása: csak az a csapat kapott jó pontszámot tőlem, ha a bejegyzésből (szövegből és képből) egyértelműen átjött, hogy hogyan működik a bemutatott eszköz.

Ilyen pedig nem volt sok: a legzavaróbb az volt, hogy a működés leírása és az azt ábrázoló fotó nem egymás mellett kapott helyet. Így le-fel görgetve, a képen levő címkékhez társított leírásokat keresgélve kellett olvasni a bejegyzést. Ettől persze még még lehetett jó a munka, de mégis.

Volt aztán olyan bejegyzés, mely egyáltalán meg sem mutatta használat közben az eszközt (például Körösfői Riszeg, és nem csak). Apropó körösfőiek: az egyik fotón el van rejtve egy kis meglepetés, nagyon jól derültünk rajta.

Más, talán ennél is súlyosabb hiba az volt, amikor a csapatok nem egy eszközt, hanem esetenként egy egész műhelyt mutatnak be (Szórványért, Gyergyói Piricske): azért nem túl szerencsés az olvasónak túl sok mindent megmutatni, mert így nem lehet a figyelmet egy adott tárgyra fókuszálni.

Ha már a szemléletes bemutatásról szólok, akkor nem hagyhatom ki Varsolc kézimalmát, aminek a működését kis filmmel mutatták meg: így is lehet, sőt, ennél szemléletesebb munkát nehéz elképzelni. Persze kekeckedni itt is lehet, a kamera például néha félrecsúszik (az operatőr nem figyelt oda?) illetve némi vágással sokkal dinamikusabb anyagot lehetett volna összehozni. De ismétlem, ez már a kákán a csomó.

Kedvencem amúgy Hétfalu bejegyzése: alapos és szemléletes munka finom humorral megspékelve – az utolsó mondat szerintem is kétértelmű, bár én inkább a jóindulatú értelmezés fele hajlok, ezért maximális pontszámot adtam nekik. A személyes toplistámban Kalapfalva mintaszerűen felépített bejegyzése szerepel második helyen a kalappréssel, a dobogó alsó fokán pedig a Vacsárcsi Góbék által bemutatott kovácsfúvó szerepel.


Tervezzétek át településetek egy közterét! - állandó próba

Első zsűritag

A sok jó ötletnek örültem, annak viszont nem, hogy ebből a próbából is kiderült: mennyi tennivaló van még a vidéki településeken is (persze, a nagyvárosok sem kivételek, csak ott másak a feltételek, keretek). Ha az ember kelet-magyarországi falvakban jár, óhatatlanul összehasonlítja azokat az erdélyi településekkel, és levonja a következtetést. Talán nem kell részletezni, hogy mire is gondol...

A nyilvánvaló különbségek még a kelet-magyarországi (a magyar közbeszédben leszakadó, depressziós kistérségnek nevezett) településekkel összehasonlítva is jól látszanak, nem kell nyugatabbra mennünk. Remélem, a helyi vezetők is meglátják az ötletekben rejlő lehetőségeket, és a sok jó ötletből, faluszépítő elképzelésből sok minden megvalósul majd.

A csapatok az egyik korábbi próbában közösségi házakat terveztek – itt volt az ideje a közösségi terek, a szabadidős helyek tervezésének. Itt a makett minősége számított, az indoklás, és ezzel szoros összefüggésben az, hogy van-e előtte–utána helyzetkép, illetve, hogy beillesztik-e a projektet a környezetébe.

Ugyan azt írtuk, hogy (számítógépes) látványtervet is elfogadunk (mint ahogy el is fogadtunk), mégis egy kicsit többre értékeltem azok munkáját, akik a dolognak a nehezebbik végét választották, és kézileg elkészített makettekről készített fotókkal jelenítették meg a látványt. És ezt nem csak azért, mert a makett készítése nehezebb, hanem azért is, mert jobban igényli a csapatmunkát (ezt több olyan bejegyzés is bizonyította, amelyben nyomon követték a munka alakulását).

Ha jó volt a makett (látványterv), és ha ehhez a csapatok azt a stratégiát választották, hogy az olvasót pontról pontra, szinte didaktikusan végigvezették az ötleten, és elmondták, hogy mit és miért csinálnak, kész volt a sikeres bejegyzés. Kérdés volt még, hogy a csapatok mennyire mernek nagyban és átfogóan gondolkodni, egy tér átrendezésével épületeket megálmodni, felújítani, esetleg egy teljes falurésznek új funkciót adni, vagy csak egy ki nem használt teret töltenek be – egyébként hasznosan – növényekkel, az emlékezet tárgyaival.

A nagy lépték szintén több munkát és kreativitást feltételezett, ezért ezeket szintén többre értékeltem. Kiemelném a gyergyóiak és a kőrispatakiak munkáját: terveikben épületeknek adnak új funkciót, vagy elmozdítják azokat, vizet szabályoznak, átfogóan gondolkodnak – és az olvasót végigvezetik az elképzelésükön, fotókkal is sikeresen támasztják alá az ötletet. Persze, sok jó ötlet volt még, és úgy tűnik, szabadidős, a pihenést, kikapcsolódást szolgáló terekre, a gyerekeknek szánt szórakozási felületekre, ahol egyben a szülők is találkozhatnak, nagy szüksége van.

Ugyanakkor elgondolkodtató – anélkül, hogy elvitatnám a falusi embereknek a zöldövezetekhez való jogát –, hogy bár azt gondolnók, hogy a faluban a természet sokkal közelebb van, mint a városhoz, és hogy a falu egy nagy zöldövezet, sokan mégis valami zöld projektben, vagy azt is tartalmazó ötletben gondolkodnak.

Második zsűritag

A csapatokat zömmel a parkok és játékparkok kialakításának, csinosításának gondolata ragadta magával. E kézenfekvő megoldások kiválasztása elég világosan arról árulkodik, hogy e próba által támasztott elvárás lényegében egy vidéki településeken mindmáig zömmel megoldatlan kérdést, a kellemes szabadtéri közösségi hely kialakításának kérdését feszegeti.

Ha e téren konvergál is a csapatok meglátása, a kivitelezés módjai igencsak különfélék, mint ahogyan a tér kialakítása, illetve berendezése is a helyi igények által meghatározott. E tekintetben tehát a végső verdiktet, azazhogy mennyire tekinthető ésszerű megvalósításnak a csapat indítványa, a helyi lakosok mondhatják ki. Ennek ellenére jónéven vettem, ha a csapat érvekkel is alátámasztotta döntését.

Felmerült a kérdés bennem például, hogy mennyiben indokolt csíkvacsárcsiban egy méretes parkolót elhelyezni a park és a minifocipálya mellé, hiszen focizni többnyire a diákok járnak, illetve a parkba sem igen járnak faluhelyen autóval. A választásuk természetesen indokolható, de szívesen olvastam volna az érveket, mintsem magam találjam meg őket.

Ha például kellő számú olyan esemény zajlik a kultúrházban – mint például lakodalmak, színjátszó-találkozók (a tavaszi Webvidék során készült erről egy bejegyzésük, ha jól emlékszem) stb. –, vagy a sportpályán – gondolok mondjuk megyei focibajnokságra vagy egyéb sportrendezvényekre –, amelyek indokolják a nagyobb parkoló kialakítását, akkor kétségkívül ésszerű ez a döntés.

Kizárt továbbá, hogy minden olvasó minden települést ismerjen, éppen ezért lényeges szempont, hogy a csapat kellőképpen gondoskodik-e, avagy sem arról, hogy fogalmat alkothasson az olvasó a tér jelenlegi állapotáról. Balázsfalva esetében például tanácstalan voltam, hiszen kellemes látvány tárul elénk a jövőbeli állapotokról, azonban nem tudni, hogy mindez miből alakult ki.

Mindezekkel együtt azt kell mondanom, hogy kedves, szemet gyönyörködtető megoldások születtek. A csapatok gyakran a makett elkészítésének folyamatát is közzétették, ami természetesen pozitív hatású a tekintetben, hogy fokozza a bejegyzés személyességét, plusz pont azonban nem jár érte.

Mivel a próba kiírása lehetővé tette, hogy a csapatok nagyon különböző eszközök igénybevételével készítsék el a terveket – szóba jöhetett makett, avagy látványterv is – a technikai kivitelezés lehetősége igen széles keretek között mozgott. Éppen ezért a kézzel rajzolt-festett, illetve számítógépes látványtervtől elkezdve gyúrmából, sógyúrmából, polisztirénből, fából, filcből stb. készített makettekig számtalan megoldással találkozhattunk.

Akadtak csapatok, akik az érthetőség kedvéért látványtervet, illetve makettet egyaránt készítettek. E sokszínűség kétségkívül üdítő, és lehetőséget nyújtott a csapatok számára, hogy olyan anyagokkal, eszközökkel dolgozzanak, amelyek használatában magasszintű teljesítményt nyújthatnak. E tekintetben ez a próba inkább “versenyző-“, semmint “zsűribarát”, hiszen e divergencia a megoldások egymással való összemérhetőségét igencsak megnehezítette az értékelés során.

Ennek ellenére nem maradtunk támpontok híján: lényegesnek tartottam például azt, hogy a csapat mutasson egyfajta következetességet az eszközhasználat terén. A kiírásban nem véletlenül szerepel kitétként, hogy ugyanazzal az instrumentáriummal mind a jelenlegi, mind pedig a módosított állapotot tegye közzé a csapat. Az azonos anyag jelenti a közös vonatkoztatási pontot: sokkal inkább érzékelhető a változás mértéke, ha nem egy a térről készült fotót és az áttervezett térről készített makett fotóját kell összevetni és megállapítani a különbségeket.

Ez még önmagában nem jelenti azt, hogy aki látványtervet és makettet egyaránt készített, az rosszul tette. Pozitív példaként hadd említsem a gyímesbükki csapatot: ők látványtervet készítettek, a bejegyzés végére feltöltött makett érezhetően bájos hangulati elem, amely mintegy lezárja azt, sugallva, hogy a felnőttek munkája mellett a csapat legifjabb tagja sem tétlenkedett. Természetesen az efféle megoldásokkal is csínján kell bánni, hiszen könnyedén eshetünk a céltalan felsorolás csapdájába.

Mindemellett lényeges volt az is, hogy miként mutatják be a makettet. Kitűnő megoldásnak tartottam a Gyergyói Piricske munkáját. Ők gondosan körbejárták – körbefotózták a teret, majd ugyanezt a logikát követve az eredeti állapotokról készített makett, illetve az általuk áttervezett makett esetében is hasonlóképpen jártak el. A kőrispatakiak vitték tökélyre a megoldást, párhuzamosan mutatva be a tér háromféle reprezentációját.

Gratulálok a csapatoknak a nagy horderejű munkákhoz. A magam részéről szívesen megnézném őket élőben is. Nagyszerű lenne e munkákat akár egy Webvidék-kiállítás keretén belül is viszontlátni.

Harmadik zsűritag

A kiírásban szereplő “engedjétek szabadon a fantáziátok” illetve a nagyfokú szabadság az eszközhasználat terén bűbájos, változatos és nagyon kreatív bejegyzéseket eredményezett. Csak egy hátulütője van a dolognak – az, hogy az egymástól nagymértékben különböző szempontok szerint felépített munkákat aztán nagyon nehéz volt zsűrizni.

A kiírásban néhány konkrét elvárás szerepelt – egyrészt az, hogy úgy az eredeti, mind a módosított állapotról kérünk egy-egy makettet (illetve látványtervet). Továbbá a indokolni is kellett a módosításokat, illetve érvelni kellett amellett, hogy miért jók a javaslatok a közösség szempontjából.

A bejegyzések zömében egyik-másik elvárás elmaradt, vagy pedig háttérbe szorult: alapvetően nem probléma ez, hiszen nagyon sok bejegyzésből jön át az hogy alaposan megmozgatta a csapatok fantáziáját a feladat, a makettkészítés a fotókból ítélve pompás buli lehetettt, de pontozás során számomra ez a három szempont jelentette az egyedüli konkrét kapaszkodót.



Transindex - eTransylvania Egyesület

A verseny véget ért.

Köszönjük a játékot.

Kommentek

Advent Ottományban

ARA:nem tudom mi a bajod ottományal szerintem klasz egy falu!!!:D [tovább]
[Wondrák Mónika Mercédesz, 2010. márc. 27.]

A hétfalusi Borcsa-Kiss „dinasztia”

Irk Rékától kérdezném, hogy ismeri e a családja felmenőit. Ha igen, akkor [...tovább]
[Rihmer Aurél, 2010. márc. 16.]

Varsolc legnagyobb családfája

Örvendünk hogy ennyire részletesen letudtátok vezetni a család tagjait .NAgyon [...tovább]
[SZ DÉNES BERTA, 2010. márc. 10.]

A gelencei Finta család

A feleségem Finta Márta, Kiskunhalas-i születésű. Édesapja néhai Finta Bálint, [...tovább]
[Farkas István, 2010. márc. 5.]

Blénessyek Gyergyószentmiklóson

A nagyapám Blénessy Imre szül1887 az édesanyám Blénessy Erzébet szül1922 nov 5 [...tovább]
[Baranyi Lászlőné , 2010. febr. 19.]

“Örmény hajnal”

sajnos a marosvásárheji dudutz és novákcsaládokrol semmi szo sem esik pedig régi [...tovább]
[waitsuk péter, 2010. febr. 8.]

Okos-Rigók fája

Gratulalok ez egy igazi szep munka [tovább]
[BENK, 2010. febr. 2.]

Kommentek




  Creative Commons License

Szabályzat GyIK Mi ez? Kontakt Partnerek, támogatók Az első Webvidék Címoldal Transindex eTransylvania Egyesület