
Gépház
Versenyen kívül szerepelhet a kisbaconiak naptár-bejegyzése
2008. november 5.
A kisbaconi csapat naptár-bejegyzése az első forduló lejártakor nem volt publikus. A szabályzat vonatkozó pontja a következő:
“Mi történik, ha lejár a próba, és nekem még nem publikus a bejegyzésem?
Ez egyenértékű azzal, hogy a csapat nem vett részt a próbán, tehát nem kap pontot. A Webvidék címoldalán jobboldalt, piros mezőben látható rendszeróra jelzi, mennyi idő van hátra a próba lejártáig. Ezt az időt percnyi pontossággal be kell tartani, a próba lejártakor piszkozatként szereplő bejegyzés érvénytelennek minősül. Késést csak rendkívüli esetben, igen alapos indoklással illetve az indoklást alátámasztó bizonyítékkal fogadunk el.”
A szabályzat fent idézett pontja alapján egyértelmű és minden kétséget kizáró: nem tudunk lehetőséget biztosítani számukra a fordulós próbában való részvételre.
Azonban a Webvidék versenyen túlmutató eszmei célkitűzése az, hogy hozzásegítsük a településeket ahhoz, hogy interneten megmutatkozzanak. Ezért egy olyan megoldást javasolunk, amely anélkül teljesíti az eszmei célt, hogy a verseny szabályzatával ellentmondásba kerülne.
Ez pedig a következő: a csapat kérheti, hogy a piszkozatban szereplő bejegyzés hétfőn, a próba eredményeinek kihirdetése után, versenyen kívül nyilvánosságra kerüljön. Így a próbát sem a zsűri sem pedig a közönség nem értékeli, ellenben a naptár elkészítésébe fektetett rengeteg munka nem vész kárba.
Mivel ilyen helyzetre még nem volt példa, ez a precedens mostantól beépül a szabályzatba, és a továbbiakban ezt a megoldást alkalmazzuk hasonló esetekben.


A verseny véget ért.
Köszönjük a játékot.



Advent Ottományban
ARA:nem tudom mi a bajod ottományal szerintem klasz egy falu!!!:D [tovább]
[Wondrák Mónika Mercédesz, 2010. márc. 27.]
A hétfalusi Borcsa-Kiss „dinasztia”
Irk Rékától kérdezném, hogy ismeri e a családja felmenőit. Ha igen, akkor [...tovább]
[Rihmer Aurél, 2010. márc. 16.]
Varsolc legnagyobb családfája
Örvendünk hogy ennyire részletesen letudtátok vezetni a család tagjait .NAgyon [...tovább]
[SZ DÉNES BERTA, 2010. márc. 10.]
A gelencei Finta család
A feleségem Finta Márta, Kiskunhalas-i születésű. Édesapja néhai Finta Bálint, [...tovább]
[Farkas István, 2010. márc. 5.]
Blénessyek Gyergyószentmiklóson
A nagyapám Blénessy Imre szül1887 az édesanyám Blénessy Erzébet szül1922 nov 5 [...tovább]
[Baranyi Lászlőné , 2010. febr. 19.]
“Örmény hajnal”
sajnos a marosvásárheji dudutz és novákcsaládokrol semmi szo sem esik pedig régi [...tovább]
[waitsuk péter, 2010. febr. 8.]
Okos-Rigók fája
Gratulalok ez egy igazi szep munka [tovább]
[BENK, 2010. febr. 2.]
