Marci bácsival a századfordulón történt a következő eset:

Marci bácsit nagyon bántotta, hogy ahogy múltak az évek, felesége, Mariska egyre többet veszekedett, civakodott vele.Nagyon megkeserítette az életét az örökös perpatvar, ezért egy szép napon így szólt az asszonyhoz:

-         Te Mariska, ha nem nyugszol és nem hagysz békimet, tudd meg, egyszer felakasztom magam, mert eztmár nem lehet bírni, amit te művelsz velem.

-         Úgyse teszi ezt meg keed, me keednek csak a szája jár örökké, már ezt is hányszor megígérte és – nolám, még mindig itt van.

Na megállj asszony, mert most megtréfállak! Kileste, amikor a szíve párja átugrott az üzletbe cukorért , a fásszínben felkötötte magát olyképpen, hogy a kötél a hóna alatt szorult meg. Megvárta, míg nyílott az utcaajtó és akkor kilökte magat alól a széket.Annak rendje-módja szerint eljátszotta, mintha kilehelte volna a lelkét és a szeme sarkából figyelte a fejleményeket.Legnagzobb megdöbbenésére, egy sátoros, kéregető cigányné jött kéregetni, aki az első ijetség után körülnézett, és mivel látta, hogy a közelben senki emberfia nincs, odasomfordált az akasztott emberhez és szakszerű mozdulattal lecsatolta a karjáról az óráját és – úsgyé – kereket akart oldani.

Csakhogy Marci bácsi nem volt gazdag ember és az órájára mindig úgy ügyelt, mint a szeme fényére, olyan düh fogta el, amikor látta, hogy a cigányné kereket old a „Doxával”, egy hirtelen mozdulattal hatalmas bakancsával fenéken rúgta a tolvajt, hogy az hármat kecskebukázott és úgy maradt elterülve a földön. A halottkém megállapította, hogy az ijedtségtől a szíve meghasadt a cigánynénak.Ezért a férje be is perelte Marci bácsit.

Csak nagy nehezen úszta meg a börtönt az öreg, ügyvédje, amint a bíróságról távozott, csak annyit mondott: no akkor bátyám, vésse jól az eszébe, hogy „ Aki meg van halva, az nem rugálódzik”

Azóta, ha valakit valamilyen társaságból kitesznek ezt szokták neki mondani.