A kuti göbében, hajdanában volt egy hatalmas mennyhal, amelyet a suhancok régóta kézre akartak keríteni. A szószoros értelemben kézzel akarták kifogni. A szerencsésebbnek Szőke Laji bizonyult aki már érezte is a halat a markában, és büszkén emelte ki, jó magasra, hogy mindenki láthassa. A zsákmány láttán, a parton levők rémülten kiáltozni kezdtek. Laji is ekkor vette észre, hogy kígyót fog a kezében. Döbbenetében el sem merte engedni, még a szó is beléfagyott: "né... mekk... hal..." és addig szorította amíg a kígyó kimúlt. A kígyót csak orvosi beavatkozás után tudta elengedni, mert ahogy a torka, úgy a tenyere is... elszorult. És Laji azóta élete végéig makogott.

Sokáig mondták akkoriban ha valaki melléfogott: "elkapta mint Szőke Laji a mennyhalat".

A mondást ma már nem használják, de az 1940-es évek végéről való történet komikussága jellemző az itt élő székelységre, és örvendünk, hogy Gazda István tanár elmondta nekünk.

Egy szintén régi, ma már nem használatos mondást, Orbán Sándor nyugdíjastól hallottuk.

"Ritka mint a kőrösi szita". Ezt valami ritkaságra, nehezen kapható dologra, szokták mondani, amit egyébként nem nehéz kitalálni. De nem vagyunk biztosak, hogy vajon nem-e a szövés "gyírsége", vagyis ritka szövéséből ered a mondás. Ugyanis többféle: sűrűbb illetve ritkább szövésű szitákat is készítettek.

A mondásnak több érdekessége is van.

Az egyik érdekesség ebben a mondásban az, hogy felhívja a figyelemet egy olyan mesterségre, amit valaha a környéken jól ismertek: éspedig a szitakötést. A szitafeneket leginkább magyarfajta ló farokszőréből szőtték, aprólékos és fáradságos kézimunkával. Habár kisipari ág volt, családban is készítették. Ilyenkor általában az asszonyok szőtték a szitafeneket, a férfiak pedig fölfeszítették azt, az általuk készített díszes kéregre. Szitakötés folyt a Háromszéki-medence néhány községében: Csomakőrös (ez Kovászna városhoz tartozik), Papolc, Páké (utóbbiak Kovászna környéki falvak). Ilyen szitákat a két világháború közt még készítettek ezen a környéken. De Csutak Piroska néni, aki a képen tart egy kissé kopott de eredeti lószőrszitát, mondja, hogy van család ahol még használnak is ilyen szitát.

A mondás másik érdekessége, hogy ebből fakadt egy újabb szóbeszéd is: hogy ne hagyd felügyelet nélkül a lovasszekeret, mert levágják a ló farkát. (Mert kellett a szitakötéshez) Azt hittük ez csak amolyan mondás, de Piroska néni emlékszik, hogy ez tényleg meg szokott esni, drága dolog volt a ló farka.

Az eredeti szitán látható még a fonott díszítés is.