
| Közönségszavazat: 30 | KISZ | |||
| Helyezés | Próba | Forduló | Összesített | |
| 9 | 20 | 22 | ||
“ Eltolták, mint az almásiak a templomot.”
Versenyszám: Keressetek egy helyi szólást, és derítsétek ki az eredetét!
Versenyző: KISZ (Lemhény, Kovászna megye)
Lemhény község a Feketeügy és a Lemhénypataka völgyeiben fekszik. A község északkelet-délnyugati irányban mintegy 9 kilométer hosszuságban terül el. Kelet-nyugat irányban országút és vasútvonal szeli keresztül. A faluról irott adat szerint már a XIV. században népes egyházkösség volt.
A község temploma a Szent Mihály hegyén épült. Valószinű, hogy a hegynek más elnevezése volt a régi időkben. Mostani nevét a rajta épült Szent Mihályról, elnevezett templomról kapta. A templom az Almás és Lemhény községek határán épült, a két község lakosai által közösen. Építése a monda szerint lemhény északnyugati oldalán kezdődött. Közel a falunkhoz, de viszont annál messzébb az Almásiakhoz. A lemhényi nép arra lett figyelmes hogy a fundamentumot képző kövek egy része mindig “kivándoról” a szomszédos hegyre. Az almásiak ezt azzal magyarázták, hogy az angyalok éjszakák idején kihordtják a hegyre, tudomásul adva a két falunak, hogy kedves lenne Isten előtt, ha a templom a hegyre épülne.
De a furfangosságra hamar rájöttek a Lemhényiek is. Egy éjszaka a faluból páran kiváncsiak voltak, hogy milyenek is azok az angyalok akik ilyen tréfát üznek velük. Az angyaloknak nagy ökreik voltak, melyek szekereket húztak és fehér alakok munkálkodtak a kövek arább tolásán…
Kiderült, hogy az angyalok almási emberek voltak, fehér lepedőbe öltözve, hogy mégicsak hasonlítsanak az imitált személyekre. Csakhamar elterjedt, hogy az Almásiak hogyan akarták rávenni a Lemhényieket arra, hogy építsék számukra kedvező helyre. Innen ered a közmondás:
“ Eltolták, mint az almásiak a templomot.”
Még mindig haználják ezt a szólást a két faluban. Az idők során nem értékelődött át az érteleme. Mostanság leginkább a lemhényiek használják boszankodva, ha valamit azon vesznek, hogy nem a helyén van, mondván: - Odébb tolta, mint almásiak a templomot - pláne ha azt is tudják ki tehet rólla .
Kövesse KISZ bejegyzéseit RSS-el
Írj megjegyzést
Lakatos Eva
2008. november 6. 15:50
Hajra Kisz, mutassatok meg milyen ugyesek a lemhenyiek.
Benedek Márta
2008. november 2. 22:50
Hajrá Lemhény! besegítünk mi is, most voltam a 30. a szavazásnál. Lelkesedjetek, mert az a legfontosabb! ...a kisbaconi csapat üdvözöl
Réti Kinga
2008. november 2. 22:06
hát az Almásiak már csak ilyenek!:)
Kádár Szilveszter
2008. november 2. 15:47
NAGYON TETSZIK! EREDETI STORI!!
Rethi Csaba
2008. november 2. 15:40
Hajrá KISZ! Csak igy tovább!!
Kovács Zsolt
2008. november 1. 19:37
Ismerös a történet, én a nagyszűlöktöl hallottam,nem is hittem hogy majd egyszer a netten is fogom olvasni!
Sandi Atti
2008. november 1. 19:29
Érdekes törtánet! NAGYOK vagytok!
Kiss János
2008. november 1. 19:18
Igazi stori!!! Csak igy tovább''
Dombi Gabor
2008. november 1. 10:42
Hajra KISZ, szoritunk nektek!!
ILLÉS ÁKOS
2008. október 31. 21:59
Szevasztok ifjak! Szerintem elég meggyözö, es valo ez a közmondás, mivel en is halottam egy párszor.
Amugy Almási vagyok!
Tovább: 1-10 | 11-12


A verseny véget ért.
Köszönjük a játékot.



Advent Ottományban
ARA:nem tudom mi a bajod ottományal szerintem klasz egy falu!!!:D [tovább]
[Wondrák Mónika Mercédesz, 2010. márc. 27.]
A hétfalusi Borcsa-Kiss „dinasztia”
Irk Rékától kérdezném, hogy ismeri e a családja felmenőit. Ha igen, akkor [...tovább]
[Rihmer Aurél, 2010. márc. 16.]
Varsolc legnagyobb családfája
Örvendünk hogy ennyire részletesen letudtátok vezetni a család tagjait .NAgyon [...tovább]
[SZ DÉNES BERTA, 2010. márc. 10.]
A gelencei Finta család
A feleségem Finta Márta, Kiskunhalas-i születésű. Édesapja néhai Finta Bálint, [...tovább]
[Farkas István, 2010. márc. 5.]
Blénessyek Gyergyószentmiklóson
A nagyapám Blénessy Imre szül1887 az édesanyám Blénessy Erzébet szül1922 nov 5 [...tovább]
[Baranyi Lászlőné , 2010. febr. 19.]
“Örmény hajnal”
sajnos a marosvásárheji dudutz és novákcsaládokrol semmi szo sem esik pedig régi [...tovább]
[waitsuk péter, 2010. febr. 8.]
Okos-Rigók fája
Gratulalok ez egy igazi szep munka [tovább]
[BENK, 2010. febr. 2.]
