A régi naplók, levelek internetre történő „importálása” mondhatni divattá, a tömegkultúra egy újabb termékéve vált. Ott van például az első világháborúban harcolt angol katona Harry Lamin „bloggerkedése”, vagy akár II. Jakab király főtitkárának, Samuel Pepys képviselőnek az internetre feltöltött naplója. A cél egyszerű: jelenként élni át a múlt időt. Ilyen értelemben egy, a település történelméhez köthető régi napló, vagy levél feltöltése magasztos, de ugyanakkor divatos eszmét is képvisel, és mellette feltevődik a nagy kérdés, vajon nem örlődik ezáltal amorf masszává a múlt. A válasz nem kötelező…

A (gyimesvölgyi) mágikus világképű és gondolkodású parasztság csak a – helybéliek szóhasználatával élve – az „új világban” kezdett el „proletarizálódni”, azaz a tudomány (mai állása) szerint (vett értelemben) történelmileg létezni, ekkor vette kezdetét a kötelező iskolai oktatás, ami nagymértékben hozzájárult az írás-olvasás terjesztéséhez. (Ez magyarázható azzal az „egyszerű” ténnyel, hogy a csángóknak egyszerűen nem volt szükségük az írni-olvasni tudásra.)

Sajnos az elektronikus formátumuvá avanzsált naplótöredékünk egyáltalán nem teszi láthatóvá az eredeti szövegben szublimálisan meglévő „történelemelőtti” mágiát, melynek hatásai még napjainkban is érezhetőek a Tatros felső folyásánál. Ennek legnagyszerűbb manifesztálódása a vers első szakaszának ötödik, illetve hatodik sora: „aki tudja olvassa el,/ igen szépen kérem” – ami jelzi, hogy az olvasni tudás nem volt honos a falubéliek körében.

De a tudományos(kodó) szöve helyett álljon inkább itt egy költemény az „1914 évi Háboru Kitörésiről”, mely mint már említettük a Doberdón harcoló Nyika István (a nemrég elhunyt Nyika György, az öreg nevelőapja) töredékeiben fennmaradt naplójából, mely verses naplóként (is) definiálható. A pozitivista értelmezésbe nem fogunk bonylódni, éppen ezért legyen elég annyi a szerzőről, hogy „egy nagyon érdekes személyiség – a versírás csak az egyik oldala volt tehetségének. Amolyan ezermester volt, aki gépezeteket, például cséplőgépet szerkesztett, olajütőt, stb. Doberdó környékén harcolt, illetve Lengyelországban, természetesen a magyar hadsereg oldalán.” (Tankó Gyula, néprajzkutató)

A naplórészlet talán legérdekesebb/irodalommal foglalkozók számára pedig legértékesebb vonása az, ahogyan (talán önkéntelenül) visszatükrözi a XIX. századi irodalmi sztereotípiákat. Első szakasza posztmodern előszóként értelmezhető, amolyan szöveg a szövegről („mert ezt leirata vélem/ A honfi érzelem”).

A vers szerkezete követi a „nagyok” tipikus vonásait: 3-4 szakasz az értékes múltat eleveníti meg, és ezzel ellentétben megjelenik az értéktelen jelen (5, 6 szakaszok). Ezután mintegy menetrendszerűen következik a biztató rész (7, 9 versszakok), felelevenítve a ’48-as harcok hősiességét, magasztosságát említik, a tízedik versszak pedig az összefogásra buzdít. A zárlat himnuszi hangon könyörög, imádkozik a mindenható Istenhez. Ez remekül tükrözi úgy az itthonmaradottak, mint a fronton levők Istenhitét, vallásos gondolkodását.