Megsárgult lapokon történelemmé érett a feljegyzés, Kercsó Ignác reszkető sorai, hiszen csak reszkető betűkkel írhatta le azokat a szörnyű eseményeket, melyeknek tanúja volt a második világháború végén.

           "1944. szeptember 7.dik napja gyászos emlékezetű nap fog maradni Gyergyószentmiklós történelmében, amely nap romba döntötte 384 család életét, és elfeledhetetlen gyásszal örökítette meg. Különösen kitörülhetetlen azoknak a családoknak szívéből és életéből, kiknek hosszú évtizedek során verejtékes munkájukkal szerzett vagyonkájuk, illetve hajlékaik: ahová fárasztó munkájok végeztével nyugvóra hajtotték le fejüket, ezek mind órák, sőt pillanatok alatt semmisültek meg, és lettek a mindent elpusztító tűz martalékává, s így reménytelenné, keservessé tette életük hátralévő napjait.

Ez a csapás annál is inkább súlyos, mert majdnem mind a gazdálkodó családokat érintett, kevés kivétellel, a betakarodás is már javában be volt végezve, csak a széna nem volt mind behordva, és kevés zab.

Ha ez a csapás nem következett volna be, amúgy is nehézségek elé állította volna a gazda társadalmat, mivel szénatermés nagyon gyönge volt, és sarjútermés is csak a vizes testű helyeken lett.

És még betetőzésül jött rá, hogy amikor az orosz hadsereg túlhaladt Bucsinon, és a gyergyóbékási menekültek visszatértek otthonukba, egyes békási lakósok elhajtották a szentmiklósi ökör és tehéncsorda felét azon kívül egyesektől is sokat elvettek erőszakkal, sőt még többeket meg is vertek, ha ellenkezni mert az erőszakos elvétel ellen, azonkívül a juhállomány..."

           Történelem könyvekben mintha szárazabbak, személytelenebbek lennének ezek az események, Ignác bácsi soraiban azonban ott van a könny, a por, a hamu, a valóságos tragédia.

           A német katonai parancsnokság már menekült Gyergyószentmiklósról 1944. szeptemberében, az orosz előőrs pedig már a Kárhágó "bütüjébe" volt, így a szeptember 5-én délelőtt a céllövészetre kivonuló német katonaság ellenséggel találta magát szembe. A polgári lakosság csak délután tudta meg, hogy milyen veszedelem fenyegeti a várost, amikor az orosz golyószórók hangja már elhallatszott a városba. Bár a magyar és a német katonai parancsnokság már előzőleg tudott arról, hogy a Meggyes nevű havast elérte az ellenség, mégsem történt intézkedés a város katonai védelméről. A naplóíró tanúsága szerint a katonai parancsnokság hibáztatható azért, hogy az éj leple alatt, észrevétlenül bejött az ellenség, és megszállta a város szélét, így az összecsapásra lakott területen került sor, veszélyeztetve a polgári lakosság életét. A meglepetésszerű támadás nagy felfordulást keltett, az orosz katonaság pedig úgy készült az ellentámadásra, hogy a házakat használták fedezékül. A védő hadsereg, látva, hogy nem tudja másképp kiszorítani az ellenséget, gyújtóaknákkal kezdte lőni a lakóépületeket. Egy belsőséget egy német tiszt foszforral gyújtott fel, majd több gazdasági épület is lángba borult, az erős déli szél pedig a lángnyelveket épületről épületre vitte tovább. Mivel több mint öt hétig nem volt eső, pillanatok alatt lángba borult Gyergyószentmiklós 2. tizese, és a 3. tízes nagy része. Ha a szél keleti irányból fújt volna, akkor akár az egész város leéghetett volna.

           A küzdelmek során polgári személyek is áldozatul estek, voltak akiket lelőttek, és voltak akik a tűz martalékává váltak. Nagy áldozatok árán sikerül az oroszokat szétszórni és megsemmisíteni, addigra azonban a lakosság nagy része elmenekült Parajd felé, velük együtt a helyi vezetők is, így nem volt aki irányítsa a helyben maradtakat. Nem volt orvos, se pap, a gyógyszertárakat összetörték és kiürítették a kivonuló német katonák. Hiába győzték le az előőrsöt, azt az orosz főcsapat követte, és az összecsapás után 6 napra, szeptember 12-én, bevonult Gyergyószentmiklósra. A bevonulás fosztogatással párosult, azon kívül az orosz katonai parancsnokságnak a gazdálkodók terményének 25%-át és 400 darab szarvasmarhát be kellett szolgáltatniuk.

           Kercsó Ignác naplójában a történet tanulságát is megfogalmazza, a katonai parancsnokságokat okolva amiatt, hogy könnyelmű intézkedéseikkel hajléktalanná és nincstelenné tették Gyergyószentmiklós lakóinak nagy részét.

           "Mert ha nem gyújtják fel a várost, nem lett volna annyi elmenekült, nem lett volna bújdosás, nem lett volna annyi keserves megpróbáltatás a polgári lakosságnak. Nem lett volna annyi vagyon- és értékpusztulás, nem lett volna az élelmesektől annyi lopás, harácsolás, és kevesebb lett volna az irigység, a gyűlölet, a harag, melyet a lopások, a hordások, és azután az egymást feljelentések idéztek elő."

           384 család veszítette el otthonát a tűzvészben. Kercsó Ignác naplója 7 oldalon örökíti meg a neveket, és tesz bizonyságot a pusztulásról:

           Kevés olyan szemtanú volt, aki lejegyezte a szörnyű esemény emlékeit. Kercsó Ignác megtette. Írás közben unokáira gondolt, naplóját nekik szánta emlékül, hogy a valóságot lássák, ha netán a történelem másképp írná meg...

           "Írtam emlékül, unokáimnak, hogy mi történt akkor, amikor kicsikék voltunk, és azért, hogy a történelem ha másképp írná meg. A valóságot lássa az utókor, ki elolvassa. - / - Betegségem alatt, 1945. Március 20. Kercsó Ignácz - / -

Az iratot rendelkezésünkre bocsátotta Bajna György.