Az élet csak akkor kezd megváltozni, amikor elhisszük, hogy ez megtörténhet, és felébred bennünk a vágy.” Gyökössy Endre – Effeta

           Az a hit, hogy az élet megváltozhat még a legnehezebb körülmények között is, hogy nincs olyan nehéz élethelyzet, amelyből ne lenne kiút, s hogy a remény megmarad minden élethelyzetben, igazolja MOLNÁR SÁNDOR naplója, mely az első világháborús eseményekről, az azt követő fogság éveiről szól.

            Molnár Sándor 1887-ben született Gyergyótekerőpatakon. Jó módú család gyermeke, közel harminc hektáron gazdálkodik. De az isteni akarat, melyet naplójában, leveleiben gyakran említ, elszólította falujából, részt vesz az első világháborúban, fogságba esik, de hite, mely erős akarattal párosul innen is hazasegíti. Megéri a második világháborút, az azt követő rendszerváltást, majd a kulák sorsot.

            Egész életében szorgalmason jegyezgetett, írogatott. Életét békés időben a munka, falu, és egyházi közösségének gondjai töltötték be. Mindezek mellett mindig talált időt az írásra, a jegyzetelésre. Leírta a gazdasági eseményeket, a vetésforgót, a közösségét foglalkoztató gondokat.

            Tartalmasak, szépek a háborúban, majd a fogságban írt gondolatai. A Don kanyar, Szibéria nemcsak sok-sok drága magyar életet vitt el, hanem ugyanannyi, vagy talán még több mély magyar érzést, szép magyar gondolatot is, akár papírra vetették, akár magukkal vitték a honvédok az orosz földbe. Jó, hogy Molnár Sándor leírta, megőrizte, és haza mentette azokat.

            A napló időrendben két időszakkal foglalkozik: a háború eseményeivel és a fogság idejével.

            Tartalmaz csata-leírásokat, hősies harci tetteket, de megfigyeli az ott élő népek életmódját, ír foglalkozásukról, szokásaikról is.

 

 

 

 

              Érzelmileg három nagy tárgykörre tagolódik naplója: hazaszeretete, mély hite, hitéhez való ragaszkodása, - mindent, még a rosszat, a háborút is a hivő ember szemével nézi, - és szeretteihez fűződő kapcsolata, ragaszkodása, aggódása. Falusi, gazdálkodással foglalkozó embertől szinte szokatlanul gazdag tárgyi, földrajzi ismeretekkel rendelkezik.

            Az „Ébredj Magyar” c. írásában minden magyar számára ma is időszerű kötelességet fogalmaz meg: „A világon szétszórt 15 millió magyar ébredjünk és egyesüljünk és akkor darabokra tépve is erős és nagy nemzet vagyunk.”

 

 

Mély hitről tanúskodik saját szavaival megfogalmazott: Fogoly katona imája c. írása.

 

 

 

 

A leveleket 1915- 1918 között írta. Címzettek: a felesége kisfiával, a nagyszülők, akiket jeles napok alkalmával köszönt, és akikért aggódik, akikről szeretne hallani, tudni, mint olyanokról, akikért él, harcol, s akiknek a léte erőforrás a számára csatában, fogságban.

 

 

 

Erős szálakkal kötődik hozzájuk, hiányoznak neki, sokszor nehéz próbákat áll ki, de mindent elvisel, vállal, mert ahogyan írja: „meg kell nyugodni, mert Isten rendelte és a HAZA VÉDELME AZ ELSŐ.”

 

 

 

 

Sokat mond a magyar honvédok és az ő hősiességéről az a tény, hogy a kevés lőszer, rossz felszereltség ellenére 2500 orosz foglyot ejtenek, ő maga 15-öd magával 77 oroszt fog el.

 

 

Molnár Sándort hite, akaratereje, élni akarása hazasegíti a frontról, a fogságból, de tovább is megpróbáltatásos korban él. Átéli a második világháború veszteségeit, a kissebségi, és a sok keserűséget okozó kulák sorsot. Nemzeti veszteségek, csapások, és egyéni veszteségek sorozata élete. Mégis bízó, remélő, töretlen hitű székely-magyar ő.