Az élet célja a boldogság, mindannyian a kék madarat keressük. Mi is a kék madár nyomában indultunk el Gyergyószentmiklóson, arra a kérdésre keresve a választ, hogy "Mi teszi Önt boldoggá?". 

Bakos Hunor – tanuló

– Engem az tesz boldoggá, ha a barátaim szeretnek és megbíznak bennem. Jó barátaim vannak. Az is boldoggá tesz, ha ügyesen tanulok és jó jegyet kapok. Nagyon örülök amikor ajándékot kapok a szüleimtől és akkor is, amikor én ajándékozok meg másokat.

A három jóbarát, középen Hunorral

Gál Imre – nyugalmazott tanár, gyógyfűgyűjtő.

– Hogy mi tesz engem boldoggá? Mint minden más embert, a siker tesz boldoggá. De nem akármilyen siker, hanem az, amiért meg kell küzdeni, és dolgozni kell szellemileg is, fizikailag is. Ez az első szempont.

– A második feltétel összetettebb: pályaválasztás és párválasztás. Ha ez a kettő sikerült, az ember elmondhatja magáról, hogy boldog. A boldogsághoz még egy tényező kell: az ember állandó aktivitása. A lustaság méreg, mindenkire ártalmas.

Szabó Erzsébet – iskolapszichológusként dolgozik, nőknek szóló előadásokat és szülésfelkészítő tanfolyamokat vezet. A hétköznapokon is árad róla a boldogság.

Szabó Erzsébet

– Mi teszi önt boldoggá?

– Engem… a családom. A boldogság számomra a gyermekem és a férjem. (Ezt hozom is gyermekkoromból, mert nagycsaládban nőttem fel. Hárman voltunk testvérek. Ami nagyon érdekes: egy utcában lakott az összes rokonom. Édesapám és édesanyám szomszédok voltak – és ott lakott az összes nagybátyám, nagynéném, unokatestvérem, egyszóval mindenki!) Ismétlem: gyermekem, és természetesen, a férjem a legfontosabb. Maga hitvesem jelenléte is, ahogy látod önmagad visszacsillogni a férjed szemében, arcában és mosolyában, kedvességében. Azt gondolom, hogy nekem ez ad erőt boldognak lenni, hogy dolgozni tudjak, hogy én is adhassak az embereknek. Mindenkinek van egy szeretettankja. Úgy működünk, mint egy autó, e szeretettank, ha nincs feltöltve, ha nincs bennünk szeretet, nem tudunk működni. E tankot nekünk valahonnan mindig fel kell töltenünk. Csak úgy magától nem megy. Töltekeznünk szükséges valakiből. Én a férjemből tudok töltekezni, és ami nagyon-nagyon boldoggá tesz az, hogy 20 év házasság után a párkapcsolatunkban még mindig megvan a hang selyme, színe, az egymásra figyelés, és megvan a tisztelet és a tapintat. Azt látom, hogy a házastársakban annyi harag, annyi sérelem gyűl fel az évek folyamán, hogy már nem tudják egymást tisztelni. Úgy gondolom, hogy egy párkapcsolatban akár van szeretet, akár nincs, a tiszteletnek és a tapintatnak mindig helye van. Tehát nem csak az tesz engem boldoggá, hogy van családom, hanem az is, ahogy a férjem viszonyul hozzám, és ahogy én is tudok viszonyulni hozzá.

– A boldogság másik forrása a gyermek. Mi, nők, arra születtünk, hogy gyermekeket szüljünk. Nagyon nagy öröm életet adni, felnevelni, testünkből táplálni. Ezt csak mi tudjuk.

Bajna György – költő, újságíró. Gyergyószentmiklós közéletének ismert alakja, kulturális rendezvények állandó meghívottja, szereplője.

Bajna György

– Egész életemben arra törekedtem, hogy hasznos legyek. Nagyon érdekes, hogy amikor ráér  az ember, és számba veszi mindazt, ami vele történt, rájöhet arra, hogy fölöslegesen fordított annyi energiát annak érdekében, hogy másoknak tetsszen, hogy megfeleljen a vélt elvárásoknak, hogy akár el is pazarolhatja az életét. E számbavétel alapján elmondhatom, hogy boldog voltam, hiszen mindig megtaláltam azokat a biztos pontokat, amelyek aztán fogódzót jelenthettek a további lépések szempontjából, amelyek minden esetben a közösség – lett légyen szó a kisebb (család), vagy a nagyobb (feleim) – szolgálatát is jelentette. Vallom, hogy a boldogság csak akkor tartós, sőt lehet állandó közérzet, ha nem öncélú cselekvéssor eredménye. Mellesleg, nem hiszek az öncélú boldogságban – ez lehet születési hiba is, de bizonyára az otthonról feltarisznyáltak eredménye. Ha az ember túl fontosnak hiszi magát, csökkenti annak a lehetőségét, hogy boldog is legyen. Úgy járhat, mint Csipike, a törpe, aki azt hitte, hogy nélküle semmi sem történhetik. A másoknak szerzett öröm, mások boldognak látása, tudása jelenti azt, hogy helyes ösvényt vertünk. Azt, hogy boldog ember voltam, annak is köszönhetem, hogy egy-két óránál tovább nem hordok semmiféle tüskét. Megpróbálom megérteni, hogy miért akartak megsérteni, és legtöbbször csak valami szánalomfélét érzek, azt sem sokáig, a számomra kellemetlen percek okozója iránt. Arra ugyanis korán megtanított édesanyám, hogy nem bocsánatot kell kérni, hanem úgy kell élni, hogy erre ne kerülhessen sor. Édesapám belém sulykolta: minden cselekedetünkért felelősséggel tartozunk, és mi ingyen soha semmit nem kaphatunk. Így van ez az öröm esetében is. Csak akkor kaphatunk belőle, ha magunk is teszünk érte valamit. Számos esetben megtörtént, hogy fájdalmat kellett okoznom újságíróként, de mindig csak akkor írtam meg egy ilyen anyagot, amikor legalább egyet aludtam rá, és biztos voltam abban, hogy bírálatom később az illető javára, javulására válik. Egy-egy ilyen eset is része a mindennapi boldogságnak. Nem is tudom, hogy lehet-e fokozni. Mert a boldogság, az boldogság! Nincs kicsi és nagy belőle.

– És mégis, mikor volt a legboldogabb?

– Most, hogy jobban belegondolok, 1988 szilvesztere környékén. Ekkor voltunk közösen a gyermekeinkkel két hetet Félix-fürdőn, ahol először láthattuk a magyar televízió adásait egyenesben. Semmit nem kellett tennünk, csak pihentünk. Az sem zavart, hogy e „nyaralást” hitelből álltuk, és jó két esztendeig törlesztettük „nábobságunk” árát.

 Végkövetkeztetésünk egybecseng Böjte Csaba szavaival: "Legyél azzá miért születtél, merd vállalni önmagad, és boldog leszel!"