”Bészolgáltatni! Leszerződni!” Mindent s mindenkitől. Akkor is, ha termel, akkor is, ha nem. Akkor is, ha van felesleg, akkor is, ha semmi nem marad otthon. Sőt, akkor is, ha Csíkból vásároltak pityókát, ahhoz, hogy le tudják adni a „kótát”, mert a kisbaconi föld nem termett eleget. És akkor is, ha a kisbaconi kenyérsütő háziasszony aradi lisztből sütött, mert a sajátját, amihez ragaszkodott volna, mert családja termelte meg, mind egy szemig be kellett szolgáltatni. Emiatt több gazda önként adott be földet az államnak, csakhogy szabaduljanak a magas kvótától. A „kummunisták” - így hívta a nép a végrehajtókat - jöttek ellenőrizni folyton folyvást. Itt voltak csépléskor, itt voltak borjúvágáskor. Hogy nehogy félre tudjon tenni a szerencsétlen gazda. Kutya világ volt! 
       De nem csak a gazdákat érintette a bészolgáltatás. A tanítókat sem kerülte el az efféle adó. Iskolagyűlés iskolagyűlés hátán. Jöttek az urak, s követelték a részt az államnak. A Zsigmond tanítóházaspárt sem kerülte ki a szerződés ügye. Szerződjön le a tanító is valamit, ha termel, ha nem. Minden gyűlés ezzel kezdődött, ezzel végződött. A Tanítónéni már megelégelte, hogy folyton zaklatják őket, gyűléseken kiemelik, hogy még nem szerződtek le semmit, győzködte férjét, hogy szerződjenek le ők is valamit. Egy tyúkot vagy legalább 10 tojást. A férj kemény nyakas székely lévén nem állott kötélnek. De egyszer csak megtört a jég Mátyás napján, s a Tanítóúr is leszerződött. Jött is nemsokára a végrehajtó. A feleség kint volt az udvaron, épp a tavaszi báránykát etette, amikor megérkezett a kummunista, és kérte a leszerződött állatot. Közben megdicsérte, hogy milyen szép nagyra nevelték a tavaszi bárányt. A feleség kutyaszorítóban volt, nem tudván mit szerződött le az ura, szeretett volna jól kikerülni a helyzetből, s minél kevesebbet bészolgáltatni. Nem tudhatta mit rejt a regiszter, folyton azzal küszködött magában, hogy mit mondhat. Hazudott volna ő szívesen a kisebb kvóta érdekében, de mert kutya dolog úgy hazudni, ha az ember nem ösmeri az igazságot, végül a bárány árát fizette ki. Közben így gondolkodott a furfangos feleség: hátha megelégszik a végrehajtó a megdicsért báránnyal, és nem kéri az anyajuhot. A kummunista nem ellenkezett, még egyszer megdicsérte a szépre nevelt tavaszi bárányt, azzal kiment a kapun. Másnap tudták meg a tanítóék, hogy a kummunista egész nap ott ivott a korcsomában. A Tanítóúr ugyanis csak egy tyúkot szerződött le, s így a kvótán felül is jócskán maradt pénze az amúgy sem szegény végrehajtónak. 
      Tanítóúrék pedig maradtak a tanulsággal, a bégető négylábú tyúk történetével, no meg a kárral. Így született meg az új kisbaconi mesefigura, amit a jó tanító könnyen felhasznált meseórákon... De mit gondoltok, be kellett-e számoljon az eset után minden lépéséről a Tanítóúr a Tanítónéninek???