Azt mondják borban az igazság, de egy korsó sör mellett is könnyen megoldódik az ember nyelve. Ennek „áldásos” hatását magam is megtapasztaltam, amikor sörözni mentem kedvelt barátaimmal. Ahogy fogyott a sör, s vele a csúsztató pálinka, úgy nőtt bennünk az őszinteség.

Csúsztatóval isszuk a sört, de borban az igazság

Terítékre került a múlt, apró történetek mozaikdarabkáiból állt össze egy letűnt kor megszelídült hangulata, amelyet én egykor csodálkozó gyerekszemeimmel láttam. S bár nálam „ereszkedni kezdett a mámor köde” – lévén, hogy nem bírtam úgy tartani a „lépést”, mint sokat megélt társaim – a múltról fellebbenni látszott a fátyol.

– Ezt hallgasd meg! – ragadta magához sokadik alkalommal Pista bácsi a szót. – A megyei ifjúsági szervezetnél volt egy olyan feladat, amely során azt mérték fel, hogy ki milyen mozgósító rendezvényt tud kitalálni, amely során a fiatalokat be tudja vonni a munkába és a „szocializmus építésébe”. Az egyik kolléga azt találta ki, hogy kaszásversenyt szervezett. Kapott is dicséretet a megyei pártbizottságtól: „No lássátok-e ez a jó szervezés, innen kell példát venni!”

– Na, na! – szólt közbe Venci bácsi, s hogy a kor hangulatát megidézze, rá is kontrázott egy kicsit – Tisztelt elvt, izé, kollégák!

– Várjál, na! Mondjam el a lényeget. Mikor vége volt a kiértékelőnek és mindenki elmondta a maga beszámolóját, megkérdeztük a kollégát: „Te, hogy is volt az a kaszás verseny?” Ekkor bújt ki a szeg a zsákból: „Hát úgy, hogy fotballozni akartunk a sógorommal, nagy volt a fű a focipályán, kimentünk s lekaszáltuk. A versenyt én nyertem, nem a sógor, és ő kellett fizesse a sört nekem.” Az már a sors fintora, hogy később, amikor valóban megszervezték már megyei szinten is a kaszásversenyeket, a csomafalvi párttitkár azokat rendszersen megnyerte.

– Na, hát így könnyű hazudni, ha tudod az igazságot! – legyintett Venci bácsi.

– „Kutya nehéz úgy hazudni, ha az ember nem ösmeri az igazságot.” – szóltam bele én is jó csomafalviason, Venci bácsi pedig bólogatva helyeselt, s mintha csak ez lett volna a végszó, kezdte is a maga történetét:

– A kommunizmus alatt minden hónapban volt vas, rongy, papír és törtüveg gyűjtés. A borszéki borvízgyárban volt elég tört üveg, mert minden hónapban egy 20 tonnás kocsival adtak le az államnak. A gyergyói elvtársak telefonáltak, hogy ők rosszul állnak a törtüveg leadással, ami a „Hazafias munkaterv” része. Megkértek, hogy segítsek nekik, mert ha nem megrovásban részesülnek. Mondtam én erre, hogy „gyerekek, szerzek én egy vagonnal nektek”. Közben beszéltem a borszéki borvízgyár igazgatójával, és elintéztem, hogy a maroshévízi KISZ-esek két vagon, a gyergyóiak pedig egy vagon törtüveget kapjanak, amit sikerült is leadniuk. Ez összességében felülmúlta a megyei tervet. A kiértékelésen a megyei KISZ-bizottságnál megkérdezték, hogyan létezik, hogy Hévíz és Gyergyószentmiklós ennyire jól teljesített? Példaként emlegették őket a többi Hargita megyei település előtt. Nagy volt az öröm, de a kíváncsiság is, mert meg kellett magyarázni, hogyan sikerült elérni ezt a szép eredményt. Én tudtam az igazságot, de mivel nem voltam ott, a többieknek kellett kitalálni valami hihető dolgot. Hát kezdték: „Elmentünk segíteni borvizet rakni a 'kicsivonatra', amire a 'stivuitor' pakolta fel a borvizes ládákat. Biza’ hamarabb elindítottuk a vonatot, mint ahogy a rakodógép biztonságosan feltehette volna a rakományt, és így majdnem az egész ledőlt. A vonat elindult és a sok borvíz a földre folyt. Ezután felkértek, hogyha már a hülyeséget megcsináltuk, akkor legalább segítsünk összeszedni a törtüveget. Hát innen a sok üveg.” Ez a hazugság nem bizonyult a legjobbnak. A nagy pocsékolás hallatán az addig lelkes pártvezetők arcáról úgy folyt le a mosoly, ahogy a borvíz folyhatott volna el a tört üvegek között, ha éppen igaz lett volna a történet. Bajba is kerültek…

Valyon a mai műanyag palackokból hány vagonnal gyűlne össze?

Pista bácsi alig várta, hogy ismét szóhoz juthasson, meg se várta a befejezést:

– Az semmi, de ha már sört iszunk: mekkora nagy hazugságnak köszönhető a gyergyói vízzel felépült csíkszeredai sörgyár!  – duplázott rá. – Úgy igazi hazudni, hogy a másik meg ne ismerje az igazságot! Gyergyóból vitték a vizet a Kovács-kútja forrásból, az volt a vízminta, amit a németek a sör alapanyaként elfogadatak, s adták hozzá a szabadalmat. Így épülhetett fel a csíkszeredai sörgyár.

Korsóinkból a sör vészesen fogyott, gondolatainkban pedig egyre kevésbé álltak össze a leporolt múlt mozaikdarabkái. A végkövetkeztetésre azonban még idejében rájöttünk: Ahhoz, hogy túléljük az „átkost”, bizony, szükség volt néha jóindulatú, kegyes hazugságokra.

Magyarázat:

Kicsivonat – Borszékról járt Maroshévízre, a borvizet és a turistákat szállította,

Stivuitor – rakodógép.

A történetet Magyari Levente csapattársunk élménybeszámolója alapján írtuk. A mesélők neveit átváltoztattuk. Közreműködésüket köszönjük!