
| Közönségszavazat: 186 | Kalotaszentkirály-Zentelke | |||
| Helyezés | Próba | Forduló | Összesített | |
| 10 | 9 | 10 | ||
Tyúkhús és igazság kétféle lehet.
Versenyszám: Kutya nehéz úgy hazudni...
Versenyző: Kalotaszentkirály-Zentelke (Kalotaszentkirály-Zentelke, Kolozs megye)
Nagyapóm híres volt tréfáiról. Az 1980-as években, a szövetkezeti boltban nem igazán lehetett vásárolni, az öreg Pányánál a kenyér mellé halat kellett venni. Nem volt semmi a polcokon, de a szüleim még emlegetik a süvegcukrot amit baltával törtek. A nagyapám árut hordott Pányához, vagyis a halat ő szállította a mindennapi kenyér mellé.
Egyik nap, mikor már a falu is egyre inkább háborgott a túl sok hal miatt (nem halevők a kalotaszegiek ma sem), a nagyapám, aki egy háromkerekű fedett motorétával járt, gondolta megvicceli a helyi boltost.
Megkérte az amúgy is mindenre kapható cimboráját, Tyúkhúst - akivel előzőleg már előre koccintottak -, hogy feküdjön be a csomagtartóba, hisz pityókásan könnyebb szállítani.
A cimbora nem habozott, bemászott a motorétába és elindultak az üzlethez. Pánya már várta az árut, ami sajnos hamar piacára lelt, ha kellett ha nem.
Nagyapóm széles vigyorral érkezett.
- Te Pánya ma nem halat hoztam! Adjon Isten! - üdvözölte a boltost.
- Mit te András? - kérdezte az öreg.
- Tyúkhúst!
- Persze, hát én olyat három éve nem láttam csak az udvaron, meg a vasárnapi levesbe! - elpirult miközben csóválta a fejét Pánya, hátratolva sapkáját. - András te megint sokat ittál.
- Jól van Pánya, bíztatta nagyapó, hát akkor fogadjunk! Én ma neked tyúkhúst hoztam, ha hazudok én fizetem az áldomást rá, ha igazam van te!
- Ha azt hoztál, örömmel fizetek! - dörzsölte tenyerét a boltos boldogan, mert már neki is elege volt a sopánkodásokból.
A nagyapám kinyitotta az ajtót, ahonnan Tyúkhús tápászkodott elé. A nevetés nem maradhatott el, és Pánya kínkeservesen savanyú mosollyal kénytelen volt áldomást fizetni nagyapómnak és árujának is.
Biz, kutya nehéz úgy hazudni ha az ember nem ismeri az igazságot.
U.I. Az igazság pedig az, hogy az aranykorszakban volt kisbetüvel írt tyúkhús pult alatt, csak nem mindenkinek.
Vajon nagyapónak kellett volna elpirulnia?
Kövesse Kalotaszentkirály-Zentelke bejegyzéseit RSS-el
Írj megjegyzést
Bitay Éva
2008. december 8. 17:43
Bogi esetleg forduljon a Nagyszüleihez kérdésével -
ajánlom figyelmébe" Szorványért" bejegyzését
Bogi
2008. december 8. 14:03
B.É.-nek!nem ertem a kerdesedet...milyen vélemény?.....
kimirikenen
2008. december 7. 18:25
nagyon jo ez az oldal de nem tudom hogy a csudaba kell szavazni!!!!!!!!!!!!!!!!! hajra Szentkirály!!!!!!!!!
B.É.
2008. december 7. 18:21
Boginak a " tyúkhús " igazságáról van e véleménye....
Ildikó
2008. december 5. 14:56
Jaj de imádom az anekdotákat!tyúkhús..hehe
Bogi
2008. december 5. 09:32
Te "akárki",miért nem irod ki a nevedet?ha már kritizálsz....
"AKARKI"
2008. december 4. 20:47
Amikor a falu tortenet emlitettek barmely bejegyzesben, emlitesre melto peldaul DEMETER TIbor iskolaigazgato!meg sokan masok peldaul az egyhazi eletben, akik kozosseget formaltak Minezek nelkul hianyos minden tortenet!
Okos-Rigó Dénes
2008. december 4. 17:27
Nem dédnagyapó Szabolcs, hanem nagyapó. Köszönjük, hogy követed bejegyzéseinket.
Kolozsváron is terjeszd a webvidék hírét. Hajrá!
Timi
2008. december 4. 17:20
Szerintem is jo kis story!! T*R*E*F*A*S*nekem tetszik!!
Rigokiraly
2008. december 4. 10:36
Halottam mar ez a storyt, eleg vicces:) aszem Andras pont az en dednagyapam volt...jo fej lehetett az oreg:)


A verseny véget ért.
Köszönjük a játékot.



Advent Ottományban
ARA:nem tudom mi a bajod ottományal szerintem klasz egy falu!!!:D [tovább]
[Wondrák Mónika Mercédesz, 2010. márc. 27.]
A hétfalusi Borcsa-Kiss „dinasztia”
Irk Rékától kérdezném, hogy ismeri e a családja felmenőit. Ha igen, akkor [...tovább]
[Rihmer Aurél, 2010. márc. 16.]
Varsolc legnagyobb családfája
Örvendünk hogy ennyire részletesen letudtátok vezetni a család tagjait .NAgyon [...tovább]
[SZ DÉNES BERTA, 2010. márc. 10.]
A gelencei Finta család
A feleségem Finta Márta, Kiskunhalas-i születésű. Édesapja néhai Finta Bálint, [...tovább]
[Farkas István, 2010. márc. 5.]
Blénessyek Gyergyószentmiklóson
A nagyapám Blénessy Imre szül1887 az édesanyám Blénessy Erzébet szül1922 nov 5 [...tovább]
[Baranyi Lászlőné , 2010. febr. 19.]
“Örmény hajnal”
sajnos a marosvásárheji dudutz és novákcsaládokrol semmi szo sem esik pedig régi [...tovább]
[waitsuk péter, 2010. febr. 8.]
Okos-Rigók fája
Gratulalok ez egy igazi szep munka [tovább]
[BENK, 2010. febr. 2.]
