
| Közönségszavazat: 66 | varsa | |||
| Helyezés | Próba | Forduló | Összesített | |
| 4 | 9 | 6 | ||
Éjjeli kaland
Versenyszám: Kutya nehéz úgy hazudni...
Versenyző: varsa (Varsolc, Szilágy megye)
A hetvenes évek elején az állandó árvizek miatt vízgyűjtő gátat építettek a falu felett, s az addigi árterület kitűnő termőföld lett. Ezt felismerték a megyeközpontból lelátogató vezetők is. Elrendelték, hogy az így nyert területen a termelő szövetkezet zöldségfélét termesszen. Még melegházakat is építettek a Fűzre.
Azt mindenki tudja, hogy a hagymával, paprikával, paradicsommal van a legtöbb baj. A kertészkedés sok utánajárást igényelő munka. Az asszonyok egész nyáron át a Fűzre jártak normázni. Keserves volt nézni, hogy az egész nyári fáradozásuk gyümölcsét teherautókra pakolják, és ki tudja hová szállítják... Majd karácsony táján némi penészes máléval fizették ki a normázókat. Nem csoda tehát, hogy egyesek az éj leple alatt megdézsmálták a paprikát. Az effajta önkiszolgálást a kollektivisták egymás között bizonyos szinten bocsánatos bűnnek tekintették. Az őr sem volt túlságosan szigorú, ha egy normázót meglátott éjjel a földeken. Igen ám, de a hiányzó terméssel el kellett számolni, tehát mások kemény börtönbüntetéssel számolhattak, ha rajtakapták őket.
Hősünk is így járt. Bandi vénlegény volt. Nem akadt lány, aki hozzá ment volna, hiszen többször volt részeg, mint józan, no meg dolgozni sem szeretett. Néha eljárt napszámra a somlyói gyümölcsösbe, de az a pénz, amit ott kapott kevés volt italra is, élelemre is. Ha egy kis húsra vágyott, akkor a szomszédok tyúkóljait látogatta meg, akárcsak a róka. Egy alkalommal, amikor egy éjjel egy nagy nyúlat lopott, nem figyelt arra, hogy a lábliját a ketrec mellett felejtette. Reggel a gazda mindjárt tudta, hogy ki volt a tettes, mert felismerte a rongyos, koszos ruhadarabot. Később a milicista látogatta meg hősünket, aki még félig mámoros volt a pincesoron elfogyasztott nyúlpaprikás után.
- Te Bandi, hol hagytad el a láblidat?
Ártatlan képpel kérdezett vissza:
- Tán a kocsmában felejtettem?
- Tilosban jártál, jómadár, ott hagytad el! Mondd meg őszintén, hol voltál, talán enyhébb lesz a büntetésed!
Nem emlékezett pontosan az igazságra, félelmében így vallott:
- Lehet, hogy a Fűzön felejtettem a melegház mellett, mikor lepihentem a halászásból hazafele jövet - felelt Bandi, hiszen nem emlékezett pontosan, hol és mikor hagyta el a mellényét.
Szegény Bandi pórul járt, mert a nyúl mellé a hiányzó paprikát is az ő nyakába varrták. Büntetését végrehajtva volt ideje gondolkodni azon, hogy kutya nehéz úgy hazudni, hogy az ember nem ismeri az igazságot.
Kövesse varsa bejegyzéseit RSS-el
Írj megjegyzést
Csilla
2008. december 7. 18:22
Koszonjuk mindenkinek a biztatast, az epito kritkat es a szavazatokat is.
Major Gyöngyi
2008. december 5. 20:26
Azért is jó a webvidék, mert olyan helyek, emberek, történetek köszönnek vissza ránk melyek valamikor (vagy talán most is) a mindennapjainkhoz tartoztak. Szívdobogtató érzés így találkozni újra velük. Úgy gondolom megtiszteltetés a szülőfalum számára, hogy a világ megismerheti és ezzel a halhatatlanság nagykönyvébe lesz beírva. Köszönjük a csapatnak az áldozatos munkát ! ! !
Erzsebet
2008. december 4. 15:09
Reggel valoban nem tudtunk szavazni pedig a szep munkaert megerdemlitek.
Hajra Varsa!
Enikonek:most mar egesz a felbe "hagyott" mondat.
Hajni
2008. december 3. 20:25
A technika ördöge játszik velünk. A reggel még meg volt a teljes szöveg, a betűtípus is más volt, az ismeretlen szavakat is kiemeltük, sőt a párbeszédet is. Megdöbbenéssel tapasztaltuk munkából hazajövet, hogy egy teljesen más bejegyzést találtunk. Egyébként szavazni sem tudunk.
Eniko
2008. december 3. 19:55
Erdekes tortenet, de miert hagytatok felbe ezt a mondatot: "Az őr sem volt túlságosan szigorú, ha egy " Lehet, hogy nektek evidens mi kovetkezne, de nekem nem annyira egyertelmu ...
M. Gyöngyi
2008. december 3. 19:30
Jó a történet! A tételmondat is illik a szövegbe. Csak gratulálni tudok!
Hajrá Varsa!!!
Zita
2008. december 3. 17:48
Köszi, én tényleg nem hallottam láblinak. Nagyon érdekes, hogy egy tájegységen belül is milyen eltérések vannak.
Tusi
2008. december 3. 16:34
Én viszont hallottam lábliról is, sőt, használtam is a szót. Igaz, az már régen volt, a helyszín pedig, ahol ez történt, közel esett Varsolchoz. Mert ott lábli a lájbi, még akkor is, ha ezt esetleg a nyelvészek még nem jegyezték fel.
Ergó
2008. december 3. 15:22
Ügyes, átlátható, kerek, olvasmányos ... csak jót lehet mondani róla. Drukkolok nektek, Ergó.
Zita
2008. december 3. 14:53
Megmondaná valaki, hogy mi az a lábli? Lájbiról már hallottam. Ez tényleg egy tájszólás, vagy helyesirási hiba? Komolyan kérdezem. Különben nagyon jó a történet.
Tovább: 1-10 | 11-11


A verseny véget ért.
Köszönjük a játékot.



Advent Ottományban
ARA:nem tudom mi a bajod ottományal szerintem klasz egy falu!!!:D [tovább]
[Wondrák Mónika Mercédesz, 2010. márc. 27.]
A hétfalusi Borcsa-Kiss „dinasztia”
Irk Rékától kérdezném, hogy ismeri e a családja felmenőit. Ha igen, akkor [...tovább]
[Rihmer Aurél, 2010. márc. 16.]
Varsolc legnagyobb családfája
Örvendünk hogy ennyire részletesen letudtátok vezetni a család tagjait .NAgyon [...tovább]
[SZ DÉNES BERTA, 2010. márc. 10.]
A gelencei Finta család
A feleségem Finta Márta, Kiskunhalas-i születésű. Édesapja néhai Finta Bálint, [...tovább]
[Farkas István, 2010. márc. 5.]
Blénessyek Gyergyószentmiklóson
A nagyapám Blénessy Imre szül1887 az édesanyám Blénessy Erzébet szül1922 nov 5 [...tovább]
[Baranyi Lászlőné , 2010. febr. 19.]
“Örmény hajnal”
sajnos a marosvásárheji dudutz és novákcsaládokrol semmi szo sem esik pedig régi [...tovább]
[waitsuk péter, 2010. febr. 8.]
Okos-Rigók fája
Gratulalok ez egy igazi szep munka [tovább]
[BENK, 2010. febr. 2.]
