
| Közönségszavazat: 681 | Vacsárcsi Góbék | |||
| Helyezés | Próba | Forduló | Összesített | |
| 1 | 1 | 3 | ||
A legnagyobb góbészánkó
Versenyszám: A legőrültebb szánkó
Versenyző: Vacsárcsi Góbék (Csíkvacsárcsi, Hargita megye)
Nem kevés fejtörést okozott nekünk ez a próba megvalósítása és kivitelezése az elmúlt hét folyamán, mígnem egyik barátunk meg nem halotta, hogy miben botorkálunk. Ábrázatunk szinte nélkül már a sajnálatot váltotta a ránk tekintő emberekből. Barátunk bíztató szavai azonban felolvasztotta orcánkra fagyott kényszerű és sajnálatos mosolyunkat.
- Rodlit akartok-e csinálni? Szánkót mondtatok ugye? Na kaptok egyet, csak gyertek le hozzám a belsőbe. Szóljatok csak ennek is, azt is hívd csak fel! Hozzatok druzsbát, kalapácsot! Kell deszka s szeg! Kellünk többen, mert munkás portéka vár ránk! –mondta. Néhány telefonálás után egy jó kis focicsapat gyűlt össze kománk udvarán.

Ez lenne az? Hát erre a fél falu felfér, ha meglesz. Egy cseppet nagyocska rodli lesz ha kész lesz.

Merevíteni kell komám, tartása kell legyen. A Gece hegyét meg kell bírja!

Hát bémerevítettünk!

Ifjak! Egy kis kovácsmunka is elmenne, ha jól nézem!

Na, na lehet, hogy még lesz belőle valami. Ha meglesz ezzel megyünk a díjátadásra.

Fogjunk neki és csináljad. Az egyenlő munkamegosztás méltó példáját láthatjuk.

- Komi, te oda ütsz ahová nézel?
- Igen, métt?
- Akkor én egy cseppett odébb állok.

- Kinek is dolgozunk, te? Valami olajat a masinába szoktak az elején tölteni, hogy jobban menjen.
- Vágjad, vágjad! Ne mind nyávogj! Mert itt hagylak!

- Ennyi deszkából két szobát le lehetett volna padolni.
- Ahogy nézem a másik deszkarakást is meg kell kezdeni.

- Na ki fizeti a sört. Mit mondtam? 2,25 m, s ez még csak széltibe.

A hossza pontosan 4 m. Már most merünk fogadni, hogy a miénk lesz a legnagyobb.

Háttérben a Gece hegye. Van egy néhány muzsda mi? Merész vállalkozókat keresünk.

Eltakarítsátok azt a metrest!

- Itt a szemem, mennyire vágjam, 80-ra, 90-re, 100-ra?

- Hát ezt a fáradt olajat mind felkenjük?
- Mit? Már fele felment! Ne hülyéskedj! Szívja magába rendesen ez a szánkó, ahogy nézem.

Sebesség korlátozás Vacsárcsiban. Kész a korlát, jöhet a sebesség!

- Ide hátul az ajtó mellé nem kellene egy előszoba is?

- Te akarod-e elhúzni? Teeeee? Teétek a deres sem bírja el. A patkó lemarad róla. Hozom a meénket a pirosat.

Kész a rúd, megjött a piros pejkó.
- Csapj a lovakra góbé testvér! Hosszúba, tedd hosszúba! Gáz, még több gáz! Amennyi a csövön kifér. Húzd! Héé. Hi-hi!

- Kennyed előre! Az utca végén aztán fordulj fel balra!

- Kapaszkodj komi, kapaszkodj! Életbiztosítása van-e valamelyiknek?

Munka után jól esik a pihenés!

Iskolánk minden diákja egyszerre mehet szánkózni a Vacsárcsi Góbék szánkójával. Ekkora szánkót még nem látott a Webvidék.
Kövesse Vacsárcsi Góbék bejegyzéseit RSS-el
Írj megjegyzést
lokodi zsolt
2009. április 1. 00:42
Valoban a szankonak nincsen parja hetedhet orszagban:) Udvozletem Kovacs Pista...es gratula a nyeremenyekhez
Filozofus
2008. december 23. 17:50
Két pilóta egy sűrű erdőbe ugrott ki. Az egyik nyolc napig vinyákolt, várta a megmentőt. meghalt. A másik orra bukva , mászva, kérget fogyasztva, forrást követve, emberekre talált, akik megmentették.A túlélés esálye mindenkinek megadatik, csak keressd a baráti jobbat, iwiw ismerősök stb.Ne irigykedj, lépjél, tegyél a célért.Nyugalmas ünnepeket.
Attila
2008. december 23. 12:03
Latom nehany ember loki a pszichoterrort.Nekem a lelkiismeretemmel semmi bajom sincs, nagyon tiszta.Egy dolgot tudok, hogy ez a csapat megerdemel minden gratulaciot es tiszteletet mert nagyon jo munkat vegeztunk.Probalunk mindent megtenni ezert a kicsi faluert es buszke vagyok, hogy ehhez a faluhoz es csapathoz tartozok Csikszeredai letemre is.En mindenkinek kellemes unnepeket kivanok , es uzenem az alattam kommentalonak, hogy foglalkozzzon a sajat lelkiismeretevel igy az unnepek alatt, a tobbi szavamat nem irom le mert moderalom magam :) igy inkabb pontozok csak ............................... B.U.E.K az egesz Vacsarcsinak
lelkiismeretes karacsonyt
2008. december 22. 20:50
elsosorban gratulalni szeretnek.es masod sorban nemigazan vagyok en se megelegedve ezzel a hejezessel.nem kotekedni szeretnek de nem latom valami nagydurranasnak ezt az orultszankot,es kiprobalasa sem valami kulonleges..sott nemigazan tudom hogy egyaltalan le is tudna-e csuszni egy domboldalon.Nem kellett nagy fantazia hozza ...de amint latom nem is a zsuritol kapta a donto pontszamot.latom jo sok szavazatot sikerult begyujteni es kivancsi lennek azok lelkiismeretere akiknek sikerult ennyi szavazatot osszehozzanak...igy a nagy karacsonyi hangulatban.szerintem mindenki tudja hogy mirol van szo.szerintem a gobek sziveiben sem lehet most igazi tiszta orom...de azert gratulalok mert megcsinaltak barmi aron is..es ha nekik ez a fontos....
Tutasz
2008. december 22. 19:31
Nekem ez a szánkó tetszik a legjobban, legfőképp azért,m.nemcsak egy ember fér rá és jól megszervezett csapatmunka eredménye, érezni lehet az összetartást. Csodálatra méltó a munkátok! Számomra ti vagytok az első helyezettek!
Szakacs Albert Imre
2008. december 22. 18:18
Jok vagytok fiuk lanyok csak igy tovabb!
Kotekedoknek
2008. december 22. 14:05
Meccs után nem szabad szidni a bírókat! Lehetett valakinek az ötlet jó, ha fotó szöveg arány nem megfelelő. És persze a bejegyzés hangulata a Góbéknak a legjobb.
M
2008. december 22. 14:02
Nem tudom ki az az EKILI, de ha ennyire tud kritizalni es ennyire "gyengenek" latja a gobeszankot, miert nem csatlakozott a vacsarcsiakhoz, hogy segitsen nekik es ne legyen ennyire "gyenge" a gobeszanko??? Szeretem m kommentalni tud mindenki, de mar irtam egyszer hogy az kommentaljon aki jobbat tud....gratulalok, akkoris ugyesek vagytok!
EKILI
2008. december 22. 12:04
el van bolondulva mindenki... ez a "szanko" kapta az elso helyezeeeest???
:-O ???? Hm...nem tudom, nagyon gyenge....
ILIKE
2008. december 21. 20:00
Ha valakik megerdemlik az elismerest,TI, kedves kis GOBEIM, igazan megerdemlitek.A velemenyezesekben csak a jokat erdemes es tanacsos megjegyeznetek.Fuggetlenul a vegeredmenytol TI vagytok a kedvenc csapatom, hisz bemutattatok kedves kis falunkat kicsitol nagyig,Alszegtol Felszegig, a multunkat es jelenunket.VACSARCSI tenyleg egyszeruen jo.


A verseny véget ért.
Köszönjük a játékot.



Advent Ottományban
ARA:nem tudom mi a bajod ottományal szerintem klasz egy falu!!!:D [tovább]
[Wondrák Mónika Mercédesz, 2010. márc. 27.]
A hétfalusi Borcsa-Kiss „dinasztia”
Irk Rékától kérdezném, hogy ismeri e a családja felmenőit. Ha igen, akkor [...tovább]
[Rihmer Aurél, 2010. márc. 16.]
Varsolc legnagyobb családfája
Örvendünk hogy ennyire részletesen letudtátok vezetni a család tagjait .NAgyon [...tovább]
[SZ DÉNES BERTA, 2010. márc. 10.]
A gelencei Finta család
A feleségem Finta Márta, Kiskunhalas-i születésű. Édesapja néhai Finta Bálint, [...tovább]
[Farkas István, 2010. márc. 5.]
Blénessyek Gyergyószentmiklóson
A nagyapám Blénessy Imre szül1887 az édesanyám Blénessy Erzébet szül1922 nov 5 [...tovább]
[Baranyi Lászlőné , 2010. febr. 19.]
“Örmény hajnal”
sajnos a marosvásárheji dudutz és novákcsaládokrol semmi szo sem esik pedig régi [...tovább]
[waitsuk péter, 2010. febr. 8.]
Okos-Rigók fája
Gratulalok ez egy igazi szep munka [tovább]
[BENK, 2010. febr. 2.]
