
| Közönségszavazat: 111 | Visszafolyó | |||
| Helyezés | Próba | Forduló | Összesített | |
| 5 | 8 | 9 | ||
Játszóteret szeretnénk Tekerőpatakon!
Versenyszám: Tervezzétek át településetek egy közterét! (a SIGMA Towers támogatásával)
Versenyző: Visszafolyó (Tekerőpatak, Hargita megye)
Hát ez a próba sok fejtörést okozott a csapatnak. Hogyan készíthetnék "látványt", mikor még azt sem tudjuk melyik köztér felelne meg és mire?
Végül megszületet az ötlet.
- A faluban nincs játszótér!
- Ez az, erre lenne szükségük a gyerekeknek, és a szülők is örvendenének neki!
Hozzá is láttunk a terv megvalósításához.
Először kiválasztottuk a teret, melyet szemügyre vettünk minden oldalból. Ekkor készültek a következő képek….






Ez a tér jó választás, hiszen közel lenne a múlt próbában bemutatott Szabadidős házhoz, ahol a szülők számára lehetőség volna a művelődésre , míg az önkéntes “baby csőszök “ a játszótéren foglalkoznának a gyerekekkel.
Legelőször készítettünk egy gyurma makettet, csak sajnos ez nem bizonyult időtállónak , úgy jártunk, mint Kőműves Kelemen, amit raktunk este, leomlott reggelre. Alig sikerült lencsevégre kapni.

Mikor még álltak a gyurma - falak!
Tehát új tervet kellett készíteni. Eleinte bosszankodtunk, de közben még több ötletünk támadt.
- Jó lenne, ha találnánk egy látványtervet készítő programot!
S hát, ahogy érdeklődtünk itt is, ott is, rábukkantunk egy “aranytojásra”. Na még csak ezután szikrázott a levegő, csak úgy röpködtek az ötletek.
- Legyen szabadtéri színpad is, legyenek sétányok. Ne csak a fiataloknak , hanem az öregebbeknek is kedvezzünk!
- Legyen egy kis sportpálya; szép,új hidak a patakon át!
S végül beszéljenek a képek, hogyan is képzeltük el mindezt:




Hasonló színpadot tervezünk ha pályázatunk síkeres lesz!

Padok
Kövesse Visszafolyó bejegyzéseit RSS-el
Írj megjegyzést
Emoke
2008. december 14. 21:14
nagyon jo az elkepzeles,ideje hogy Tekeropatak is fejlodjon!sok sikert kivanok a megvalositasahoz
Csaba
2008. december 14. 21:12
nagyon jo az otlet,sok sikert a megvalositasahoz!!
Zsanett
2008. december 1. 19:12
Naonjo az elkepzeles.Sok sikert kivanok.
Tódor Mária
2008. november 30. 18:40
Jók az elképzelések, kitartást a kivitelezéshez!
Elekes Eva
2008. november 28. 08:47
Nagyon jó az elképzelés, kívánom , hogy sikerüljön!Sok szerencsét !
FARKAS MAGDOLNA
2008. november 28. 08:06
SOK SIKERT !
Várday Béal
2008. november 28. 07:36
Hajrá!!!
Horvath Ildiko
2008. november 27. 21:51
Nagyszeru lesz ha megvalosulhat!MIndent bele hajra Visszafolyo!!!
MOZES BEATA
2008. november 27. 19:31
jo tudni, hogy meg vannak lelkes emberek, akik tesznek is azert, hogy szebb es jobb legyen a falujuk....jo munkat a megvalositashoz!!!!
Bokor Anna
2008. november 27. 17:55
SZERETNÉK ÉN IS EGY ILYEN FALUT TUDNI MAGAMÉNAK.
Tovább: 1-10 | 11-14


A verseny véget ért.
Köszönjük a játékot.



Advent Ottományban
ARA:nem tudom mi a bajod ottományal szerintem klasz egy falu!!!:D [tovább]
[Wondrák Mónika Mercédesz, 2010. márc. 27.]
A hétfalusi Borcsa-Kiss „dinasztia”
Irk Rékától kérdezném, hogy ismeri e a családja felmenőit. Ha igen, akkor [...tovább]
[Rihmer Aurél, 2010. márc. 16.]
Varsolc legnagyobb családfája
Örvendünk hogy ennyire részletesen letudtátok vezetni a család tagjait .NAgyon [...tovább]
[SZ DÉNES BERTA, 2010. márc. 10.]
A gelencei Finta család
A feleségem Finta Márta, Kiskunhalas-i születésű. Édesapja néhai Finta Bálint, [...tovább]
[Farkas István, 2010. márc. 5.]
Blénessyek Gyergyószentmiklóson
A nagyapám Blénessy Imre szül1887 az édesanyám Blénessy Erzébet szül1922 nov 5 [...tovább]
[Baranyi Lászlőné , 2010. febr. 19.]
“Örmény hajnal”
sajnos a marosvásárheji dudutz és novákcsaládokrol semmi szo sem esik pedig régi [...tovább]
[waitsuk péter, 2010. febr. 8.]
Okos-Rigók fája
Gratulalok ez egy igazi szep munka [tovább]
[BENK, 2010. febr. 2.]
