
| Közönségszavazat: 26 | Csíkmadarasi MIFOR (MI-4-U) | |||
| Helyezés | Próba | Forduló | Összesített | |
| 13 | 15 | 16 | ||
Brekegés-szimfónia a falu közepén
Versenyszám: Tervezzétek át településetek egy közterét! (a SIGMA Towers támogatásával)
Versenyző: Csíkmadarasi MIFOR (MI-4-U) (Csíkmadaras, Hargita megye)
Csíkmadaras egyik közterén, az Állomás utca mentén helyezkedik el egy viszonylag kis alapterületű, ámde gazdag élővilágú nádas. E mocsaras területet mi új ruhába öltöztetnénk – átvarázsolnánk olyanná, ahol nemcsak a récék hangja kelti fel figyelmünket.
Előtte:
A kis nádas júliusban
(2008. július 5.)
Az egyik tó
(2008. július 5.)
Utána:

A három tóból álló kis nádast úgy változtatnánk át, hogy nem sértenénk meg ökoszisztémáját, sajátos faunáját, sőt, védenénk, és állandó gondozással szebbé tennénk mindazt, amit a természet itt létrehozott.

Kis park a Nádas mellett (illusztráció)
A Nádas-tavak mellé parkocska létrehozását is tervezzük, mivel falunkban nincs park, így ez lenne az első.
A kivitelezésben a csapatunk mellett oroszlánrészt vállal egy helyi kerttervező cég is, így a megvalósítás szilárd alapokon nyugszik.
Miért hoz ez pozitív eredményt faluközösségünk számára?
Gyerekváros (illusztráció)

Jövőbeli állapotát megőrizzük (illusztráció)
Naponta 9-24 óráig lesz nyitva a park, védve a vandalizmustól, ugyanakkor biztonságot nyújtva mindenki számára.
Kövesse Csíkmadarasi MIFOR (MI-4-U) bejegyzéseit RSS-el
Írj megjegyzést
Péter Katalin
2008. november 27. 10:17
Ez az ötlet nagyon tetszik. Gyermekkorom helyszinéről van szó.
Sajnos a képeket nem látom.


A verseny véget ért.
Köszönjük a játékot.



Advent Ottományban
ARA:nem tudom mi a bajod ottományal szerintem klasz egy falu!!!:D [tovább]
[Wondrák Mónika Mercédesz, 2010. márc. 27.]
A hétfalusi Borcsa-Kiss „dinasztia”
Irk Rékától kérdezném, hogy ismeri e a családja felmenőit. Ha igen, akkor [...tovább]
[Rihmer Aurél, 2010. márc. 16.]
Varsolc legnagyobb családfája
Örvendünk hogy ennyire részletesen letudtátok vezetni a család tagjait .NAgyon [...tovább]
[SZ DÉNES BERTA, 2010. márc. 10.]
A gelencei Finta család
A feleségem Finta Márta, Kiskunhalas-i születésű. Édesapja néhai Finta Bálint, [...tovább]
[Farkas István, 2010. márc. 5.]
Blénessyek Gyergyószentmiklóson
A nagyapám Blénessy Imre szül1887 az édesanyám Blénessy Erzébet szül1922 nov 5 [...tovább]
[Baranyi Lászlőné , 2010. febr. 19.]
“Örmény hajnal”
sajnos a marosvásárheji dudutz és novákcsaládokrol semmi szo sem esik pedig régi [...tovább]
[waitsuk péter, 2010. febr. 8.]
Okos-Rigók fája
Gratulalok ez egy igazi szep munka [tovább]
[BENK, 2010. febr. 2.]
