
| Közönségszavazat: 550 | Nagykároly | |||
| Helyezés | Próba | Forduló | Összesített | |
| 7 | - | 14 | ||
Csinosítanánk a parkot
Versenyszám: Tervezzétek át településetek egy közterét! (a SIGMA Towers támogatásával)
Versenyző: Nagykároly (Nagykároly, Szatmár megye)
Nagykárolyban a Kastélykert mellett, több kisebb park létezik. Sajnos többsége csak viseli a park nevet, nem igazán lehet annak tekinteni őket, eléggé elhanyagolt az állapotuk. Egyenlőre csak a képzelet eréig igyekszünk átrendezni egyet közülük. Választásunk a taximegálló melletti parkra esett. Szerencsére a technika vívmányai is segítségünkre siettek.
Fogtunk tehát egy fényképezőgépet és kimentünk lefotózni milyen is ez a park.




Észak felől a Vasasüzlet parkolója határolja és a Kaffka Margit utca, dél felől a taximegálló és a Vasile Lucaciu utca. Nyugat felé az 1918 December 1 utca és a Kastélykert, kelet felé pedig egy üzletsor és sétálónak csúfolt utca, ahol tulajdonképpen most bárki, bármilyen gépjárművel közlekedhet. Elképzelésünk ennek az áttervezése, a következő módon:





Gondolataink szerint a gépkocsikat teljesen kitiltanánk az utcából, ami a park keleti oldalán van és ezt kis cserjékkel díszítenénk.
A tér közepén természetesen helyet kapna egy szökőkút is, több ösvény, ahol a kismamák nyugodtan tologathatnák a gyerekkocsikat és a nagyszülők is sétálhatnának unokáikkal.
Kövesse Nagykároly bejegyzéseit RSS-el
Írj megjegyzést
p.arpi
2009. november 2. 17:40
Nem kéne csússágot űzni a városból, jobb lenne ha az aki ezt tervezte megtartaná magának az ötleteit.
me
2008. november 26. 08:51
Egyik legprofibb bejegyzes.
Gratula
srothgabor
2008. november 25. 13:40
Mielott meg valaki megint azt irna, hogy ez nem makett annak ajanlom figyelmebe a proba kiirast ahol szerepel a latvanyterv fogalom is.Talan neha el kellene figyelmesen olvasni az egeszet s nem csak par szot belole s utana kritizalni a bejegyzest.
gindele eniko
2008. november 25. 13:11
Nem makett, de nagyon jo otletnek tartom. Erdemes lenne benyujtani a helyi tanacsnak, hatha ihletet kapnak.:)
Ismeretlen
2008. november 22. 20:53
Hat egy nemeggyt makett:p
Bilbó bácsi
2008. november 21. 10:18
Az utolsó 5 az nagyon úgy néz ki mint a makett ;-)
egy
2008. november 20. 19:36
S itt melyik a makett???Mert azt is kertek,nem?Vagy jo ez igy virtualisan is?Azt gondoltam,hogy tenyleg kell valamit kezzel is dolgozni.


A verseny véget ért.
Köszönjük a játékot.



Advent Ottományban
ARA:nem tudom mi a bajod ottományal szerintem klasz egy falu!!!:D [tovább]
[Wondrák Mónika Mercédesz, 2010. márc. 27.]
A hétfalusi Borcsa-Kiss „dinasztia”
Irk Rékától kérdezném, hogy ismeri e a családja felmenőit. Ha igen, akkor [...tovább]
[Rihmer Aurél, 2010. márc. 16.]
Varsolc legnagyobb családfája
Örvendünk hogy ennyire részletesen letudtátok vezetni a család tagjait .NAgyon [...tovább]
[SZ DÉNES BERTA, 2010. márc. 10.]
A gelencei Finta család
A feleségem Finta Márta, Kiskunhalas-i születésű. Édesapja néhai Finta Bálint, [...tovább]
[Farkas István, 2010. márc. 5.]
Blénessyek Gyergyószentmiklóson
A nagyapám Blénessy Imre szül1887 az édesanyám Blénessy Erzébet szül1922 nov 5 [...tovább]
[Baranyi Lászlőné , 2010. febr. 19.]
“Örmény hajnal”
sajnos a marosvásárheji dudutz és novákcsaládokrol semmi szo sem esik pedig régi [...tovább]
[waitsuk péter, 2010. febr. 8.]
Okos-Rigók fája
Gratulalok ez egy igazi szep munka [tovább]
[BENK, 2010. febr. 2.]
