
| Közönségszavazat: 516 | Szőrcse | |||
| Helyezés | Próba | Forduló | Összesített | |
| 2 | 6 | 19 | ||
Famentes családfa
Versenyszám: A település legnagyobb családfája
Versenyző: Szőrcse (Gyimesközéplok, Hargita megye)
Településünkön nem ritkák a sokgyerekes, sokunokás, sokdédunokás, sokükunokás és persze sok szépunokás családok. (ismerünk 22 gyermekes családot is). Választásunk a Nyika családra esett. Egyrészt azért, mert azon népes (100 tag) családok közé tartozik, akiknek elsősorban nem a régmúltjuk (XVIII. – XIX. század) a legvirágzóbb, hanem az 1900-as évek közepén és napjainkban is népes kiscsaládoknak számítanak. Másrészt több szempontból is leképezi a hagyományosnak nevezhető gyimesi családokat: a gyimesiek vagy sokgyermekes családot alkottak, vagy gyermektelenek voltak, akik az előbbiektől örökbe fogadtak 1 gyermeket (pl. a gyermektelen, ezermester Nyika István – akinek naplóját „közkinccsé” tettük az első próbán – örökbe fogadta a négygyermekes testvére György nevű fiát). A család származása is tipikusnak mondható: a Nyikák román, illetve székely származékok, akik az 1700-as évek közepén telepedhettek a vidékre (erről lásd: Tankó Gyula: Életvitel a gyimesekben); az első telepesek érkezése az 1680-as 90-es évekre tehető. Ugyanakkor a család története jól mutatja az átlagos családok fejlődését, életét: az egyszerű gazdálkodó szülők egyetemet végzett gyermekei többnyire nem térnek vissza szülőfalujukba, hisz az nem tud munkahelyet biztosítani szakmájukban. Mindemellett meghatározó egyéniségei, családjai voltak a községnek (már a kezdetektől malmuk, fésülőjük majd „olajüttetőjük”, illetve cséplőgépük volt, melyeket Nyika István alkotott meg.
Családfánkban csak azokat említjük meg, akiknek az ereiben Nyika vér csörgedez. Ennek értelmében a feleségek/ férjek és azok családjai nem kerültek be az egyes ágakba, bogokba.
A családi hagyomány azt tartja, hogy amikor az első Nyika Gyimesre jött, olyan sűrű erdő borított mindent, hogy négy fát kellett kivágjon, ahhoz hogy egy házra való helyet tisztítson magának.
Az első szép-szép apa, akire a család visszaemlékszik az 1850-es évek környékén élő Nyika György volt, akinek az idejében feljavították a már létező malmot. Itt jegyeznénk meg, hogy nincs a család történetében olyan generáció, amelyben a György név ne jelenne meg. (gyimesi vonásnak is nevezhető ez, de nem csak). Neki három fia volt (mindhárom a családi örökséget, a malmot és a fésülőt gondozta): János és Péter – gyermektelenek – , illetve György, akinek 2 fia volt: István és György.

A (fénykép szerinti) "legidősebb" Nyika (család)
A gazdálkodó Györgynek 4 gyermeke született: György, Imre, Anna és Kata (az 1900-as évek eleje). István, aki gyermektelen volt örökbe vette testvérének legnagyobb fiát Györgyöt, és ő volt az, aki gondozta a családi örökséget, a malmot, a fésülőt és az olajüttetőt.
• A négy gyermek közül a nagybácsinál nevelkedett György jelenleg is élő leszármazottai 53-at számlálnak (54-en voltak, 3 generáció). 8 gyermeke született (Anna, Péter, Julianna, István, György, Erzsébet, Jenő és Katalin), akik közül többen is ácsok, 20 unokája (Melánia, Árpád, Veronika, Edit, Lóránd, Annamária, János, Erika, Izabella, Csilla Julianna, István, György, Péter, Csaba, Beáta, Anna-Mária, Mónika, Lóránd és Laura) és 25 dédunokája (Péter, Claudia, Szidónia, Dávid, Szabolcs, Hunor, Erika, Abigél, Nikolett, Mónika, Zsolt, Beáta, Benedek, Szilárd, Attila Csaba, Bernadett, Áron, Barbara, Szilvia, Szende-Mária, Szilvia, Anna-Bella, Hunor, Bianka)

A nyolc testvér (és családjuk)

A nagybácsinál nevelkedett apa (Nyika György) és felesége, Ilonka

Péter és felesége
• Imrének (neki is malma van) 2 gyermeke született első házasságából Erzsébet, másadik házasságából pedig Izolda. 4 unokája (Imre, Erika, Emma és Edit) és 5 dédunokája (Erzsébet, Kandi, Ervin, András és Beáta)
• Annának 2 gyermeke van a gyermektelen Anna és a 4 gyermekes Erzsébet (Emil, Péter, Rozália és Anna), 6 dédunokája (János, Emil, Erika, Imola, Dalma és Hunor) valamint 5 ükunokája (Rita, Henrietta, Noémi, Helga és Andrea)
• Katának 4 gyermeke született (Péter. György, László és Irén, aki gyermekkorában meghalt), valamint 5 unokája (Eszter, György, Erzsébet, Levente és Erika).
Ez utóbbi három generáció már szétszéledt: egyrészük itt él, mások Felcsíkon, Csíkszeredában, Kovászna megyében, Belgiumban, Portugáliában stb., és nagyjából felhagytak a földműveléssel, szakmát tanultak.
Az ífjú nemzedék:

István
A családfa összeállításában Nyika István és Nyika Imre voltak segítségünkre. Természetesen megvan a valószínűsége annak, hogy vannak olyan „Nyika-sarjak”, akik nem váltak szerves részévé a „családfánknak”, ám ez azon egyszerű okkal magyarázható, hogy adatközlőink nem rendelkeznek naprakész információval az egyes generációk gyarapodását illetően.
P.S. Nem tartottuk fontosnak, hogy számítógépes programmal családfát generáljunk, hisz az 1.0.2.3.4.5.6, stb. számkombinációk habár hitelesen bemutatják egy nemzedék vérvonalát, nehezítik a megértést. Éppen ezért egy ilyen programmal készített képpel próbáljuk meg szemléltetni a család generációk szerinti eloszlását.

A Nyika-család ábrája
Kövesse Szőrcse bejegyzéseit RSS-el
Írj megjegyzést
Ament Éva
2009. augusztus 8. 23:20
Nahát, nahát mit találtam.... Hisz ez az én középloki Nyika családom... Jaj, de örülök nekik/nektek!
Rita
2008. november 30. 18:32
Nagyon szuper
mas csaladokrol is kellene
Ambrus Katalin
2008. november 13. 20:08
Csak így tovább!
Marko Béla
2008. november 7. 21:31
Árpi!! A gyereked fényképét miért vetted le ???? Azt az utolsó képet???
Ábrahám Annamária
2008. november 6. 09:04
Kedves Árpád!Csak így tovább,tetszik,
az Oszi
Marko Béla
2008. november 5. 14:38
Árpi,az az utolsó gyerek hasonlit rád !!
Bela
2008. november 5. 14:10
Erdemes volt biza.Ugyesek vagytok :)
Bálint Melinda
2008. november 5. 14:10
Nekem nagyon tetszett ez a bejegyzés.A számkombinációkat nekem sem volt türelmem végigkísérni.
Antal Molnár Zita
2008. november 5. 13:27
De érdemes volt várni, nem? Gratuláció a csapatnak!
Bela
2008. november 5. 13:18
Mar megint ratok vartunk :D :D
Tovább: 1-10 | 11-11


A verseny véget ért.
Köszönjük a játékot.



Advent Ottományban
ARA:nem tudom mi a bajod ottományal szerintem klasz egy falu!!!:D [tovább]
[Wondrák Mónika Mercédesz, 2010. márc. 27.]
A hétfalusi Borcsa-Kiss „dinasztia”
Irk Rékától kérdezném, hogy ismeri e a családja felmenőit. Ha igen, akkor [...tovább]
[Rihmer Aurél, 2010. márc. 16.]
Varsolc legnagyobb családfája
Örvendünk hogy ennyire részletesen letudtátok vezetni a család tagjait .NAgyon [...tovább]
[SZ DÉNES BERTA, 2010. márc. 10.]
A gelencei Finta család
A feleségem Finta Márta, Kiskunhalas-i születésű. Édesapja néhai Finta Bálint, [...tovább]
[Farkas István, 2010. márc. 5.]
Blénessyek Gyergyószentmiklóson
A nagyapám Blénessy Imre szül1887 az édesanyám Blénessy Erzébet szül1922 nov 5 [...tovább]
[Baranyi Lászlőné , 2010. febr. 19.]
“Örmény hajnal”
sajnos a marosvásárheji dudutz és novákcsaládokrol semmi szo sem esik pedig régi [...tovább]
[waitsuk péter, 2010. febr. 8.]
Okos-Rigók fája
Gratulalok ez egy igazi szep munka [tovább]
[BENK, 2010. febr. 2.]
