
| Közönségszavazat: 510 | Szőrcse | |||
| Helyezés | Próba | Forduló | Összesített | |
| 8 | - | 19 | ||
Nap(ok)tár(a)
Versenyszám: Készítsetek falinaptárt!
Versenyző: Szőrcse (Gyimesközéplok, Hargita megye)

Nem szándékoztunk különösebb magyarázatot fűzni a munkánkhoz, ám a „bajtársak” feltöltésein elmélázva úgy döntöttünk, mi sem szeretnénk kilógni a sorból. Következzen hát néhány szempont, a naptárunk szemléléshez.
Elsődleges célunk a hagyományos/régi és modern/új elemek ötvözése volt. Ezért használjuk az egyes hónapok népies megnevezését, és ezért döntöttünk úgy, hogy ezeket a számítógép billentyűivel „íratjuk ki”.
Az egyes hónapok „lapján” lévő fényképek régi felvételek, múltat idézőek (éppen ezért fakók, szemcsések, stb.), ám az alattuk levő események már a jövőre utalnak. A képek alá hanyagul „importált” szakított, kissé gyűrött vonalas jegyzetfüzetlap szintén a modernet/posztmodernet hivatott szimbolizálni, akárcsak az egyes képek, „billentyűbetűk” hanyag illesztése.
Az események felleltározásakor igyekeztünk együttműködni a község civil szervezeteivel, és hivatalaival (Községi hagyományőrző csoport, Polgármesteri hivatal, Csángó Ifjak Középloki Közössége, a helyi katolikus plébániák, iskolák, Borospataki Értékmegőrző Tábor, Tűzoltók Egyesülete, Ordasok Táncegyüttes, Csángó Panzió). Az egyeztetések során egy sajátos problémával kellett szembenéznünk: a legtöbben még nem állította össze a jövő évi eseménynaptárát, így vagy csak a hónapot tudtuk feltüntetni, vagy teljesen ki kellett hagynunk a naptárunkból – pl. az elsőáldozás időpontja – az estleges félretájékoztatás, pontatlanság elkerülése végett.












Kövesse Szőrcse bejegyzéseit RSS-el
Írj megjegyzést
Ambrus Katalin
2008. november 13. 20:04
Sok sikert!
Egy másnak szurkoló
2008. november 13. 17:00
II. zsüritag irta "Amit viszont nehezményezek: a felvezetésben más csapatok munkájára való utalás nem feltétlenül szerencsés, hiszen a munkát elolvasó látogatóban enyhe ellenszenvet ébreszthet a leereszkedően értékelő magatartás."
Nos, ezt az első fordulóban is megvallhatták volna, hiszen ha visszanézzük a bejegyzéseit Szőrcsének ez a magatartás mindvégig jellemző volt. Mégis dobogós lett a negyedik hellyel...
Csángó
2008. november 13. 13:40
Sajnálom, hogy kiszálltatok a játékból. Ti voltatok az egyik legjobb csapat. Kellene folytatni, nem a pontokért, hanem Gyimesközéplokért!
manyi
2008. november 12. 22:25
CSAK IGY TOVABBBB UDVOZLET...BRAVO
Antal Molnár Zita
2008. november 11. 10:55
Szerintem is többet érdemelne a csapat!
Csángó
2008. november 10. 20:38
Le vagyok döbbenve.... nagyon kevés pontot kaptatok, pedig igazán ötletes naptár. Sokkal többet érdemelne a Szörcse csapata.
Zita
2008. november 9. 20:19
A fotok nagyon jok, ugyszinten a honap napjainak hattere es grafikus megoldasa nagyon tetszik. Sajnos a honap megnevezeset mutato 'modern' betuk, a fotok hatterebe tett papirlap es a rajzszogek oda nem illoek es csak giccsesse teszik.
ata
2008. november 9. 17:25
nagyon tetszik a Szőrcse csapat naptára. De ezen túllépve úgy gondolom, hogy a legjobb feltöltött naptár több szempontból is. Egyrészt látszik, hogy igényes, ötletes és eredeti a külalak.Mondhatni van személyisége. Másrészt szakértelemmel van elkészítve. Harmadrészt nem csak egy szervezet programjait tartalmazza, hanem megpróbálja a település szinte minden közérdeklődésre igényt tartó eseménzét jelölni. Igazából a leghatékonyabb naptárnak tartom
A Csángó*
2008. november 7. 21:39
Hát igen,nekem tetszik..-a Bílbó-bácsi megjegyzésével én is egyetértek.
Ügyesek vagytok,a képek csodálatosak,minden egyes fotó ami látható közvetíteni szeretne felénk valamit--a rajta látható személyek igen is karaktert tükröznek,kitartást sugároznak s egybe megerösítenek minket Csángókat abba hogy egyszerü a viseletünk,megjelenésünk,de annál többetmondóbb az arcok ,tekintetek kifejezése,amelyek a múltból elkísérnek és valami mágikusat adnak útravalóként a jövöbe,eröt és kitartást sugalva!
Hajrá Szörcsék!
PÁLOSI VERONIKA
2008. november 7. 20:35
Csodálatosak ezek a fotók. Ki készítette, lehet-e azt tudni? Nagyon szépek.
A naptár is. Nekem tetszik.


A verseny véget ért.
Köszönjük a játékot.



Advent Ottományban
ARA:nem tudom mi a bajod ottományal szerintem klasz egy falu!!!:D [tovább]
[Wondrák Mónika Mercédesz, 2010. márc. 27.]
A hétfalusi Borcsa-Kiss „dinasztia”
Irk Rékától kérdezném, hogy ismeri e a családja felmenőit. Ha igen, akkor [...tovább]
[Rihmer Aurél, 2010. márc. 16.]
Varsolc legnagyobb családfája
Örvendünk hogy ennyire részletesen letudtátok vezetni a család tagjait .NAgyon [...tovább]
[SZ DÉNES BERTA, 2010. márc. 10.]
A gelencei Finta család
A feleségem Finta Márta, Kiskunhalas-i születésű. Édesapja néhai Finta Bálint, [...tovább]
[Farkas István, 2010. márc. 5.]
Blénessyek Gyergyószentmiklóson
A nagyapám Blénessy Imre szül1887 az édesanyám Blénessy Erzébet szül1922 nov 5 [...tovább]
[Baranyi Lászlőné , 2010. febr. 19.]
“Örmény hajnal”
sajnos a marosvásárheji dudutz és novákcsaládokrol semmi szo sem esik pedig régi [...tovább]
[waitsuk péter, 2010. febr. 8.]
Okos-Rigók fája
Gratulalok ez egy igazi szep munka [tovább]
[BENK, 2010. febr. 2.]
