Hihetelenül nagy meglepetés ért minket elődeink felkutatása közben. A csapat tagjai szorgosan vizsgálódtak saját házuk környékén, meg szerettük volna találni a legnépesebb családfát. Csapatunk spontán módon szerveződött a verseny elején, így nem gondoltunk arra, hogy a vegyes összetételű társaságunk esetleg rokoni kapcsolatban áll egymással. Aztán kiderült, hogy két család közt rokoni kapcsolat van. Ekkor gondoltunk arra, hogy alaposan utánajárunk a Kupecek csapatán belüli rokoni kapcsolatok felderítésére.

Az eredmény kárpótolta fáradalmainkat, a családfánk öt szép ágat eresztett, a csapatot nem csak a barátság, hanem (ha távoli is) rokoni kapcsolatok is összekötik.

Az öt ágat a következőképpen különítjük el: Réka ága (bal oldali oszlop), Márton ága (középső tömb), Katalin ága (legalul), Csaba ága, Emese és Mózes ága. Mindegyik ágat (kivéve Réka ága) egy csapattag gondolatai, emlékezete szerint bemutatjuk az alábbiakban. Minden ágat alcímmel különítünk el.

„Ez az enyém!”

Édesanyám, Olga 1969-ben tanítónőként került át a Nyikó menti Nagykadácsból Székelydobóba. Mikor ereszkedett a szekér lefelé a település felé, találkozott egy idős bácsival, aki a csomagokat meglátva megjósolta azt, hogy férjet talál a faluban. A jóslat beteljesedett, Gál Emilt kapta férjül a végzettől.

Pongrácz Reginát, édesapám édesanyját nagyon jószívű asszonyként tartották számon. Ezzel ellentétben férjét, Gál Albertet konok és önfejű embernek ismerték. Volt egy mellénye, amit télen-nyáron viselt és soha nem akart levetni, mert „az az övé” volt.

Dédnagyanyám, Vágási Julianna gazdag családból származott, összeboronálták dédnagyapámmal, akit szintén Albertnek hívtak. Juli mama egy töpörödött szemüveges asszony volt, aki nagyon értett ahhoz, hogy keresse a kákán a csomót. Amikor eljött annak az ideje, hogy tévét vásároljon a család, legjobban tiltakozott a vásár ellen. Aztán később még a focimeccseket is hihetetlen izgalommal szurkolta végig a tévé előtt.

                                                        A konok lajbis               Egy másik generáció. Olga és Emil

Édesanyám felőli nagyapám, Inczefi Áron becsületes mestersége cipész volt, de kíváncsi természet lévén sokat olvasott. Feleségével sok időt töltöttek utazgatással, a II. világháborút Budapesten vészelték át. (Emese, Emese és Mózes ága)

Kupec és nőcsábász

Apai nagyapám nagy kupec és szerencsejátékos volt. Nagyban kártyázott, itt a piros hol a piros játékra tett rá sok pénzt. Sokat veszített, egy alkalommal nem tudott fizetni, nagyon elpáholták, az egyik szemét is elvesztette emiatt. Később félszemű Simon Józsinak csúfolták.

Kovács Ferenc nagyapámról pedig azt beszélte a falu, hogy nőcsábász volt. Egyszer megesett vele, hogy a komája elment vásárra s az otthon maradt komaasszonyt meglátogatta. Mivel a koma hamarabb érkezett haza a kelleténél, hirtelen az ágy alá bújt, lámpaoltás után csendben lopózott ki, hogy észre ne vegyék. (Izolda, Csaba ága)

Őseim a Biblia lapjain

Biró Dániel magyar királyi csendőr                                        Derzsi Anna

(felső sor, jobbról az első)

A családom édesapám felőli része mindig is nagy érdeklődéssel volt a régiségek iránt. Ebből kifolyólag méltóbb helyet nem is találhattak volna az elődeim nevének megörökítésére, mint egy nagyon régi Biblia. A nagyszüleim módos parasztemberek voltak, Biró Dániel és szül. Derzsi Anna, akiket a kommunizmusban kulákokká nyilvánítottak, ezzel bélyegezve meg a család életét. A nagymamám szülei Derzsi József és Veress Rózália vízimalom tulajdonosok voltak, lófő székelyek, földműveléssel foglakoztak. Összesen 6 gyerekük volt, de ebből csak 4 élte meg a felnőttkort: József, István, Rozália és mama.

A nagyapám felőli dédnagyapám, a Habsburgok idején magyar királyi csendőr volt.

Az anyukám felőli dédnagyapám Kis György Sámuel megyebíró volt, akit az 1930-as években Sepsiszentgyörgyre hívattak, a család azóta nem tud semmit róla, valószínűleg már halott. (Katalin, Katalin ága) 

Lina mama és a komédiás lánya

Róza és Biri mama

Édesanyám felőli dédnagyanyámat Pálfi Borbálának hívták. Mamától tudom, hogy a "szája ízit" mindig megmondta mindenkinek. Míg Biri mama kolontolt, addig édesanyja keservesen kereste meg a család számára a mindennapi betevőt. Lina mama minden nap behozta a hátán a tejet Udvarhelyre. Előfordult, hogy télen megfagyott a posztószoknyája mire hazaért. Szegény 55 évesen meghalt.

Biza nem volt mindig fenékig tejfel az élet. A másik dédnagyanyám, Róza 10 gyermeket szült s csak egyet tudott felnevelni. (Barna, Márton ága)