Szép magyar anyanyelvünk egyik találó és sokat mondó szava a le és felmenő ági rokonsági kapcsolatok kifejezésére: a         CSALÁDFA. Olyan fa, amelynek meg vannak a gyökerei, törzse, hajtásai és gyümölcsei. Nem fenyő, mert az összecsúcsosodva nyúlik a magasba, hanem lombhullató, - mondjuk: tölgy -, amely egyre szélesedik, terebélyesedik.

          Így néz ki a BERNÁD család fája is. Sok-sok hajtás, a természet rendje szerint alul a régebbiek, fennebb az utánuk jövők, legfelül az egészen friss hajtások. 140-150 év alatt hét, nyolc generáció.

          S milyen szép, gazdag, színes és változatos ez a fa. Mintha igazolná a természettudósok, bölcselők megállapítását: nincs két egészen egyforma ember, sőt két egészen egyforma falevél sincs.

          A felmenő ágon annyi szép név társul a Bernád névhez: Antal, Molnár, Farkas, Sajgó, Madaras, Tódor, György, Kolumbán, Elekes, Orbán, Péter, Gergely, mind – mind ma is gyakori név Tekerőpatakon. De vannak máshonnan jöttek is: Német, Mákszem, Vilics, Ghidán, Mets, Zerkula.

          A neveknél még változatosabb a foglalkozások köre. Vannak köztük az ősi foglalkozást tovább vivő földművesek, iparosok, értelmiségiek: mérnök, tanár, igazgató, s különösen a felső ágakon sok a főiskolás, egyetemista, az élsportoló: országos, Balkán-bajnok, olimpiai résztvevő.

          Szép, gazdag, dús ez a fa, sok szép, érett, érésre váró gyümölcs rajta. Ilyen erős szép fa csak egészséges, erős gyökerekből hajthat ki, lesz terebélyes. S itt csak egyetlen mély vágy gyökerezik meg bennünk: bárcsak minden székely-magyar család ilyen erős, életképes és termékeny lenne. Hisszük itt Tekerőpatakon, hogy ezt a vágyat erősíti meg, táplálja bennünk a többi csapat családfája is.