
infinity
Csapattagok
A településről
Partnerszervezet
INFINITY Gyermek és Ifjúsági Egyesület
Az egyesület 2002-ben jött létre, azzal a céllal, hogy főleg a gyerekek és ifjúság számára sportversenyeket szervezzen és Kovásznán lehetőséget teremtsen a sportolásra, valamint fiatal tehetségeket fedezzen fel. Gyakorlatilag az egyesület tevékenysége asztaliteniszedzéssel indult, 10-15 gyerek vett részt az edzéseken ovódáskortól egészen a 18 évesekig. Évente több asztalitenisz- és sakkversenyt szerveztünk a fiatalok számára és részt vettünk a megyei illetve országos szintű versenyeken is. A kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület által minden év áprilisában szervezett „Kőrösi Csoma Sándor Napok” rendezvénye keretében megszervezzük a Szobortól-Szoborig című tömeg-versenyfutást, ami a kovásznai illetve csomakőrösi Csoma Sándor szobrok közötti táv lefutását jelenti oda-vissza (6 km). 1999 óta folyamatosan részt vettünk a pápai (magyarország) testvérvárosunk által megszervezett Nemzetközi Játékfesztivál keretében zajló Miniolimpián asztalitenisz, tenisz, úszás, sakk és atlétika sportágakban. 2002-től pedig többnyire a 6-18 éves korosztályú gyerekekkel veszünk részt a rendezvényeken. 2004-ben fogadtuk a Nagykanizsai testvérváros asztaliteniszezőit, akik ping-pongoztak Kovásznán az Infinity egyesület játékosaival és Kézdivásárhelyen a Nagy Mózes Sportklub asztaliteniszezőivel. Szabadidőben vendégeink meglátogatták a Szent Anna tavat és a környéket. Legújabb megvalósításunk a kovásznai Uránia filmklub, amely havonta két művészfilmet vetít.
Elérhetőség:
Tel-fax:+40267-341702
További linkek


A verseny véget ért.


Borszék, egy fejlődni vágyó város
Ebben a városban már jártam, és lenyűgözött.Sajnos a viadukthoz nem értem el, de azóta is keresek [...tovább]
[Egréder Károly, 2009. szept. 20.]
A szellem a temetőben
ahham...tök jó [tovább]
[Tinkaa, 2009. aug. 14.]
Kiskürtős-kalács. Kemencében
Nagyon ínycsiklandozó!!!kár hogy nem voltam otthon hogy megkóstolhassam.Üdv Ilusnényje [tovább]
[Kincses Ági, 2009. júl. 27.]
Óriáscseka
még egy komisz megnézte a multi emlékeket
Lala [tovább]
[LALA, 2009. júl. 7.]
Puliszka szívvel-lélekkel
koszi a receptet nagyon hasznos volt a puliszka keszitese szamomra halaszni kellet szia [tovább]
[borika, 2009. júl. 4.]
