
2008. szeptember 1.
Kalotaszentkirály az interneten [PDF]
Kalotaszentkirály Község Híradója
2008. július 29.
Települések közötti internetes vetélkedő
Hargita Népe
A Transindex és az eTransylvania Egyesület az elmúlt hétvégén a marosvásárhelyi Bod Péter Diakóniai központban tartotta meg a Webvidék zárórendezvényét. A versenyre negyven csapat nevezett be, akik közül tizenheten három hónapon keresztül 12 versenyszámban mutatták be településüket, próbálták ki tehetségüket. A többi csapat csak részben teljesítette a 12 versenyszámot.
2008. július 28.
Webvidék-díjátadás: irány Brüsszel!
Transindex
Végre személyesen is találkoztak a Webvidék vetélkedő csapatainak tagjai: a beszélgetéseket indító téma persze maga a verseny volt.
2008. július 27.
Webvidék
Profi Rádió
2008. július 23.
Kis és nagy települések a világhálón
Csíki Hírlap
A négy forduló végén a második helyet foglalják el a Vacsárcsi Góbék a Webvidék.ro internetes vetélkedő toplistáján.
2008. július 23.
A Céhmesterek unokái nyerték a nagydíjat
Háromszék
Az április 20.—július 12. között lezajlott, a Transindex internetes portál és az eTransylvania Egyesület által szervezett négyfordulós, tizenkét próbás WebVidék-verseny nagydíját 546 ponttal a kézdivásárhelyi Báró Wesselényi Miklós Városi Könyvtár tizenöt fős csapata, a Céhmesterek unokái kapták.
2008. július 12.
Webvidék
Profi Rádió
2008. július 11.
Ismételtek a Céhmesterek unokái
Háromszék
Az április 20.—július 12. között zajló, a Transindex internetes portál és az eTransylvania egyesület által szervezett WebVidék-versenyen még mindig a céhes város csapata vezet.
2008. július 7.
Kézdivásárhely csapata harmadszor is győzött a Webvidéken
Plusz Portál
Immár tizedik hete zajlik a webvidék internetes vetélkedő, melynek minden fordulója három próbából áll. Kézdivásárhely csapata, a céhmesterek unokái zsinorban megnyerték mind a három fordulót, és már csak a negyedik forduló van hátra.
2008. július 5.
Webvidék
Profi Rádió
2008. június 30.
Az online-világ diszkrét bája
Új magyar szó
Amit egykor csak profi programozók tudtak elvégezni, az most (az ő segítségükkel, természetesen) a laikusok számára is – ha nem is érthető, de – elérhető.
2008. június 28.
Mi a Webvidék?
Hétfalu
A Hétfalu júniusi száma PDF formátumban letölthető itt!
2008. június 28.
Webvidék
Profi Rádió
2008. június 24.
Vezetnek a Vacsárcsi góbék
Csíki Hírlap
Nemrégiben írtunk arról, hogy a Webvidék.ro internetes vetélkedő legnagyobb disznót felkutató próbájára mennyire ötletesen sikerült megoldást találnia a csíkvacsárcsi csapatnak.
Ezúttal újabb sikerről számolhatunk be, hiszen a Góbék megnyerték a nyolcadik próbát, és a fordulógyőztes címért küzdenek, ebben a közönségszavazatokra is számítanak.
2008. június 21.
Webvidék
Profi Rádió
2008. június 20.
WebVidék - Tedd fel a pontot az internetre!
Szilágyság
Az április 20 – július 12. közt zajló WebVidék projekt a Transindex internetes portál és az eTransylvania egyesület közös kezdeményezése.
2008. június 17.
Tedd fel a pontot az internetre!
Csíki Hírlap
Ötletek terén egyáltalán nem állnak rosszul a Webvidek.ro vetélkedôjére benevezôk – bizonyítják ezt a legutóbbi próbákra született „ megoldások”, humoros fotók, rímbe szedett képaláírások. Számos információt megtudhatunk így a településekrôl, az ottlakókról, a hangulatról, emellett a csapatok tagjai maguk is tanulnak, és díjakat is kaphatnak. Szombaton a gyimesközéploki Szôrcse csapatához látogattak a Webvidék megálmodói, számos értékes ajándékkal.
2008. június 16.
A legjobb szakács-próba közepébe csöppentünk Gyimesközéplokon
Transindex
Szombaton Gyimesközéplokon és Kézdivásárhelyen jártunk, átadtuk a második fordulós Webvidék-díjakat. Élménybeszámolónk következik.
2008. június 14.
Webvidék
Profi Rádió
2008. június 13.
Ismét élen a Céhmesterek unokái
Régió Rádió
A második fordulót is megnyerte a kézdivásárhelyi Céhmesterek Unokái nevű csapat az eTransylvania Egyesület és a Transindex által létrehozott Webvidék vetélkedőn.
2008. június 12.
Kézdivásárhely csapata az élen
Háromszék
A Webvidék, a Transindex és az eTransylvania Egyesület internetes versenyén a második fordulót is a kézdivásárhelyi Céhmesterek unokái csapat nyerte, végig vezetett, és a forduló végére 114 pontot gyűjtött. Megyénkből még négy csapat versenyez.
2008. június 11.
A Céhmesterek unokái nyerték a Webvidék második fordulóját
Plusz Portál
A kézdivásárhelyi csapat a második fordulóban végig vezetett, a forduló végére 114 pontot gyűjtött össze. Második helyen két csapat, a nagykárolyiak és a gyimesközéplokiak végeztek 103-103 ponttal, a csíkvacsárcsiak harmadikok 101 ponttal.
2008. június 7.
Webvidék
Profi Rádió
2008. június 4.
Holtversenyben nyerték a 6. fordulót a Góbék
Csikvacsarcsi.ro
A Webvidék a Transindex és az eTransylvania Egyesület interneten zajló versenye, amelyen Vacsárcsi Góbék is részt vesznek.
2008. június 2.
Hétfalu: nem falu, és nem is egy település, hanem kettő
Transindex
A csángó település Brassó egy külvárosa is lehetne. Az utak jók, de az internet-hozzáférés problémás.
2008. május 31.
Tedd fel a pontot az internetre!
Központ
A Transindex az eTransylvania Egyesülettel közösen szervezte meg azt az internetes történelmi kreativitási vetélkedőt, amelyen az erdélyi települések képviselői mérhetik össze tudásukat saját szülőfalujuk vagy városuk múltjáról, életéről, jövőjéről.
2008. május 31.
Webvidék
Profi Rádió
2008. május 30.
Média Galéria
Erdély FM
Az Erdély FM tematikus műsorának témája: a 2.0-ás internet. Benne: Balázsi-Pál Előd nyilatkozik arról, hogy minek köszönhető a Webvidék sikere.
2008. május 27.
Internetes vetélkedő
Háromszék
A Transindex és az eTransylvania Egyesület Webvidék című internetes versenyén azon települések csapatai vehetnek részt, ahol van eTransylvania Pont. Megyénket Kézdivásárhely, Kovászna, Bikfalva, Bölön, Kisbacon képviseli.
2008. május 27.
Vezetnek a Céhmesterek unokái
Székely Hírmondó
Szoros versenyben, Nagykároly és Sáromberke elõtt a kézdivásárhelyi Céhmesterek unokái csapat vezet a Webvidék címû verseny elsõ fordulója után.
2008. május 27.
Mit mutatnál meg egy Webvidék-szervezőnek?
Transindex
A Csíkkozmási Komiszok szituációs játéka az eTransylvania és a Transindex csapatával, záporral, panziólátogatással és sörözéssel egybekötve.
2008. május 26.
Virágot ültettünk a Céhmesterek unokáival
Transindex
Körbeállunk: díjkiosztás, pólót és bögrét a népnek. Ki a földet osztja, ki az észt, megtelnek a virágosládák, szerencsére sáros kézzel is be lehet lépni a könyvtárba.
2008. május 24.
Webvidék
Profi Rádió
2008. május 23.
Vezetnek a Céhmesterek unokái
Régió Rádió
Szoros versenyben, Nagykároly és Sáromberke előtt a kézdivásárhelyi Céhmesterek unokái csapat vezet a Webvidék című verseny első fordulója után.
2008. május 22.
Fordulót nyert a kézdivásárhelyi csapat
Plusz Portál
A gyimesközéplokiak nyerték a Webvidék-verseny legutóbbi próbáját, a Céhmesterek unokái a fordulót. A gyimesközéploki csapat, Szőrcse kapta a legtöbb, 36 pontot a „Kire vagytok a legbüszkébbek” próbán.
2008. május 21.
Versengés a neten
Csíki Hírlap
Közel egy hónapja indult a Webvidék internetes verseny a Transindex és az eTransilvania Egyesület szervezésében, melynek elsô fordulója az elmúlt hét végén zárult. Több csíki, illetve kászoni, gyimesi csapat is benevezett, eleget téve a különbözô próbák követelményeinek, ezekrôl olvashatnak összefoglalót.
2008. május 20.
Az első forduló győztesei fair-playről és a kicsit nyomasztó első helyről
Transindex
Szórakozás is egyrészt, de főleg munka, ami mellé oda kell állni – így vélekednek a Céhmesterek unokái a Webvidék-versenyről.
2008. május 17.
Webvidék
Profi Rádió
2008. május 16.
Vendégségben Bikmakkéknál, akik egész Európát mozgósították
Transindex
Az emberek a kocsmában is erről beszélnek, a boltostól ahelyett, hogy a felvágottról vagy friss kenyérről érdeklődnének, azt kérdezik, klikkeltél-e ma?
2008. május 10.
Webvidék
Profi Rádió
2008. május 8.
Vezetnek a "Céhmesterek unokái"
Régió Rádió
Egy kézdivásárhelyi csapat, a „Céhmesterek unokái” 38 ponttal vezet a Webvidék Verseny első próbájának a végén: első programpontként a versenyzőknek a település legrégebbi fotóját kellett megszerezniük, a csapat által megtalált legrégebbi fotó 1859-ben készült.
2008. május 2.
Mezőpanit a Webvidéken
Mezopanit.ro
Mezőpanit is részt vesz Kaláka nevű csapatával a Transindex és az eTransylvania Egyesület interneten zajló versenyén. A verseny célja, hogy bevezesse a vidéken élőket az internet aktív használatába, a tartalomgyártásba.
2008. április 30.
Webvidék: elindult az első próba
Szilágyság
Csütörtökön 12 órakor megkapták az első feladatot a települések közti internetes verseny, a Webvidék versenyzői – jelentették be a szervezők az indítás időpontjára szervezett kolozsvári sajtótájékoztatójukon.
2008. április 29.
Internetes játék
Háromszék
A Webvidék, a Transindex és a eTransylvania Egyesület által meghirdetett internetes versenyre megyénkből öt csapat nevezett be: a Céhmesterek unokái Kézdivásárhelyről, a Bikkmakk Bikfalváról, az Infinity Kovásznáról, a ReSZeLTeSek Kisbaconból és a Phönix Bölönből.
2008. április 29.
Kalotaszentkirály: net-hozzáférés, mint köztelefon
Transindex
Mindenkinek van hozzáférése, az eTransylvania információszerzés miatt fontos. Gyorsinterjú egy Webvidékes csapattal.
2008. április 28.
Beindult a jelentkezés a Webvidékre
Új Kelet Online
Április 15-én beindult a jelentkezés a Webvidék.ro-ra, a Transindex és az eTransylvania Egyesület interneten zajló versenyére, amelyen azon települések csapatai vehetnek részt, ahol eTransylvania Pont található.
2008. április 26.
Elindult az első próba a Webvidéken
Régió Rádió
Csütörtökön 12 órakor megkapták az első feladatot a települések közti internetes verseny, a Webvidék versenyzői – jelentették be a szervezők az indítás időpontjára szervezett kolozsvári sajtótájékoztatójukon.
2008. április 25.
Rajtolt a Webvidék
Krónika
Webvidék címmel internetes versenyt hirdetett a Transindex portál és az eTransylvania Egyesület. A csütörtökön kezdõdött verseny részleteit Balázsi Pál Elõd, a portál helyettes felelõs szerkesztõje, Nagy Zsolt, az egyesület tanácsadó testületének elnöke és Farkas András programkoordinátor ismertette.
2008. április 25.
Beindult a Webvidék – de még lehet nevezni
Szabadság
2008. április 25.
E-pont verseny
Új magyar szó
Tegnap délben 12 órakor indították el hivatalosan az eTransylvania Egyesület és a Transindex interneten zajló versenyét, amelyen azon települések csapatai vehetnek részt, ahol van eTransylvania Pont.
2008. április 24.
Erdélyi települések legrégebbi fényképeit keresik
Erdély FM
Ez az első próbája a Webvidék internetes vetélkedőnek, amelyen azok a települések vehetnek részt, ahol e-pontok működnek.
2008. április 24.
Beindult a Webvidék
Szabadság
Ma indították útjára a Transindex és az eTransylvania Egyesület Webvidék internetes versenyét, amelyre azon települések csapatai nevezhettek be, ahol működik eTransylvania Pont.
2008. április 24.
Webvidék: elindult az első próba
Kakukk.ro
Csütörtökön 12 órakor megkapták az első feladatot a települések közti internetes verseny, a Webvidék versenyzői – jelentették be a szervezők az indítás időpontjára szervezett kolozsvári sajtótájékoztatójukon.
2008. április 24.
Rajtol a Webvidék
Paprika Rádió
Rajtol a Webvidék internetes tartalom fejlesztő verseny jelentették be ma délután az online vetélkedőt szervező eTransylvania és a Transindex hírportál képviselői.
2008. április 24.
11 megyében keresik a régi fényképet
Transindex
Most már a sajtó is tudja: 35 csapattal startolt települések közti online játékunk.
2008. április 23.
Elindult a Webvidék verseny
Erikanet
A Webvidék a Transindex és az eTransylvania Egyesület interneten zajló versenye, amelyen azon települések csapatai vehetnek részt, ahol van eTransylvania Pont. A csapatoknak hetente kell teljesíteniük egy-egy, a település múltjához, jelenéhez vagy jövőjéhez kapcsolódó próbát.
2008. április 23.
Vetélkedő a romániai eMagyar pontok közösségeinek
eMagyarorszag
A világhálós tartalomgyártás elsajátítása céljából versenybe vonja be a romániai eMagyar pontok közösségeit az eTransylvania Egyesület és a Transindex erdélyi magyar portál.
2008. április 21.
Web vidék - Tedd fel a pontot az internetre!
MINők - Magyar Internetező Nők Egyesülete
A verseny célja, hogy bevezessük a vidéken élőket az internet aktív használatába, a tartalomgyártásba.
2008. április 19.
Webvidék vetélkedő
Civil-Gyergyó
A Webvidék a Transindex és az eTransylvania Egyesület interneten zajló versenye, amelyen azon települések csapatai vehetnek részt, ahol van eTransylvania Pont. (Városunkban van ilyen...)
2008. április 18.
Vetélkedő a romániai eMagyar pontok közösségeinek
Prím Online
A világhálós tartalomgyártás elsajátítása céljából versenybe vonja be a romániai eMagyar pontok közösségeit az eTransylvania Egyesület és a Transindex erdélyi magyar portál.
2008. április 18.
Beindult a Webvidék
Csíki Hírlap
Webvidék.ro címmel interneten zajló versenyt hirdetett a Transindex és az eTransilvania Egyesület. Ennek lényege, hogy a települések, pontosabban az eTransylvania Pontok felhasználóit ösztönözze, gyártsanak és publikáljanak ők maguk internetes tartalmat egy, erre a célra létrehozott webhelyen.
2008. április 18.
Vetélkedő a romániai eMagyar pontok közösségeinek
KIT hírlevél
A világhálós tartalomgyártás elsajátítása céljából versenybe vonja be a romániai eMagyar pontok közösségeit az eTransylvania Egyesület és a Transindex erdélyi magyar portál. A www.webvidek.ro honlapon április 20. és július 12. között zajló vetélkedő célja, hogy az eMagyar pontok felhasználóit internetes tartalom gyártására ösztönözze.
2008. április 17.
Vetélkedő a romániai eMagyar pontok közösségeinek
ECHO TV
A világhálós tartalomgyártás elsajátítása végett versenybe vonja be a romániai eMagyar pontok közösségeit az eTransylvania Egyesület és a Transindex erdélyi magyar portál.
2008. április 15.
Verseny: WebVidék - Tedd fel a pontot az internetre!
Erdély ma
2008. április 15.-én beindult a jelentkezés a Webvidék.ro-ra, a Transindex és az eTransylvania Egyesület interneten zajló versenyére, amelyen azon települések csapatai vehetnek részt, ahol eTransylvania Pont található.
2008. április 15.
Elindult a webvidék.ro
Erdély FM
Internetes versenyt szervez az eTransylvania Egyesület és a Transindex. A résztvevő erdélyi eTransylvania pontok csapatainak hetente egy-egy településhez kapcsolódó próbát kell majd teljesíteniük. A cél: a vidéken élőket bevezetni az internet aktív használatába, árnyaltabbá tenni az Erdélyről eddig kialakult képet.
2008. április 15.
Webvidék indul
Kaplony.ro
A Webvidék a Transindex és az eTransylvania Egyesület interneten zajló versenye, amelyen azon települések csapatai vehetnek részt, ahol van eTransylvania Pont. Tehát Kaplonyban is.
2008. április 15.
Elindult a webvidék.ro
Erdély FM
Internetes versenyt szervez az eTransylvania Egyesület és a Transindex. A résztvevő erdélyi eTransylvania pontok csapatainak hetente egy-egy településhez kapcsolódó próbát kell majd teljesíteniük. A cél: a vidéken élőket bevezetni az internet aktív használatába, árnyaltabbá tenni az Erdélyről eddig kialakult képet. A verseny április 24. és július 16. között zajlik.
2008. április 15.
"Pont az internetre"
Erdély FM
A webvidék.ro oldalon meghirdetett verseny. A vetélkedő résztvevői fiatalok, akik olyan településen élnek, ahol eTransylvania pontok működnek. Feladatuk: az interneten bemutatni településeiket. Farkas Andrást, az eTransylvania programkoordinátorát kérdeztük:
2008. április 14.
Webvidék indul
Magyar-magyar platform
Az eTransylvania Egyesület és a Transindex közös projektje egy olyan interaktív játék, amelyet azért szervezünk, mert kíváncsiak vagyunk rátok – és a világ is kíváncsi. A 4 fordulós, 12 versenyszámból álló sorozat a települések versenye lesz, és az eTransylvania pontok csapatai vesznek részt rajta.
2008. április 14.
Tedd fel a pontot az internetre!
Csík Terület Ifjúsági Tanácsának honlapja
Szeretnéd megmutatni a településed a világnak? Vágysz arra, hogy mások is olvassák, nézzék, amit feltöltesz? Hétfőtől nevezhetsz a Webvidékre!
2008. április 13.
WEBvidék indul - Tedd fel a pontot az internetre!
PONT.web
Szeretnéd megmutatni a településed a világnak? Vágysz arra, hogy mások is olvassák, nézzék, amit feltöltesz? Hétfőtől nevezhetsz a Webvidékre!
2008. április 11.
WEBVIDÉK INDUL (tedd fel a pontot az internetre)
eTransylvania Egyesület
Szeretnéd megmutatni a településed a világnak? Vágysz arra, hogy mások is olvassák, nézzék, amit feltöltesz? Hétfőtől nevezhetsz a Webvidékre!
2008. április 11.
Tedd fel a pontot az internetre!
Transindex
Szeretnéd megmutatni a településed a világnak? Vágysz arra, hogy mások is olvassák, nézzék, amit feltöltesz? Hétfőtől nevezhetsz a Webvidékre!


A verseny véget ért.


Borszék, egy fejlődni vágyó város
Ebben a városban már jártam, és lenyűgözött.Sajnos a viadukthoz nem értem el, de azóta is keresek [...tovább]
[Egréder Károly, 2009. szept. 20.]
A szellem a temetőben
ahham...tök jó [tovább]
[Tinkaa, 2009. aug. 14.]
Kiskürtős-kalács. Kemencében
Nagyon ínycsiklandozó!!!kár hogy nem voltam otthon hogy megkóstolhassam.Üdv Ilusnényje [tovább]
[Kincses Ági, 2009. júl. 27.]
Óriáscseka
még egy komisz megnézte a multi emlékeket
Lala [tovább]
[LALA, 2009. júl. 7.]
Puliszka szívvel-lélekkel
koszi a receptet nagyon hasznos volt a puliszka keszitese szamomra halaszni kellet szia [tovább]
[borika, 2009. júl. 4.]
