Kis falunk egyik büszkesége, Bikfalvi Kóréh Zsigmond a nemzeti öntudatra ébredés korában élt és alkotott. Portréival, metszeteivel, színdarabok magyar nyelvre átültetésével szervesen illeszkedett az erdélyi mûvészettörténet egészébe. Bikfalván született 1761-ben. A nagyenyedi kollégiumban tanult, majd tanított Herepey Ádám, Köteles Sámuel, Reviczky József kortársaként. Az enyedi diákszínjátszó társulatról egyes források csak az 1790-es évektõl tesznek említést, holott Bikfalvi Kóréh Zsigmond már az 1780-as években színdarabokat írt, rendezett és fordított magyarra.

Élete nagy álma a festés volt. 28 évesen a rebellis Horiáék vesztõhelyre kísérésének szemtanújaként megörökítette Horia portréját, amit késõbb az akkori erdélyi gubernátor, Bruckenthal báró kérésére olajban is megfestett.

A párizsi forradalom korában Bécsbe is eljutott a hír, hogy az enyedi kollégiumi pincében a diákok titkos összejöveteleket tartanak, ahol a szabadság, egyenlõség, testvériség eszméit hirdetik. A rebellis kép miatt Kóréh Zsigmondnak menekülnie kellett. Úticélja a bécsi Szent Anna Kollégium volt, hogy tehetségét fejlessze. Amíg Kazinczy Ferenc közbenjárt ösztöndíja ügyében, a bécsi Magyar Múzsa c. folyóirat számára írt és rajzolt. Tanulmányaihoz a közkincstárból 180 frt. évi támogatást kapott, de ezt nem sokáig élvezhette, mert pályája csúcsán, 1793 március 9-én Bécsben tífuszban meghalt.

Fennmaradt munkái közül álljon itt egy pár:

Kazinczy Ferenc szükségesnek tartotta, a Pálóczy Horváth Ádám portéjáról készült rézmetszetre utólag odajegyeztetni:

„Erdélyi fi Kóré Zsigmond fest. 1791”.

A bécsi Magyar Hírmondó az idegenben elhunyt magyar művészt így búcsúztatta:

"A rajzolásnak és ábrázatfestésnek szép mesterségét annyira vitte vala már a megholt, hogy amihez eddig idegenek által juthatott Erdély: azt ezentúl hazafinak kezeibõl nyerhette volna."

A bikfalviak idén, halálának 215. évfordulójára emléktáblát avatnak tiszteletére.