
| Közönségszavazat: 3249 | Kaláka | |||
| Helyezés | Próba | Forduló | Összesített | |
| 2 | 3 | 6 | ||
Az ember szentesíti a helyet !
Versenyszám: Mivel győztök meg valakit, hogy hozzátok költözzön?
Versenyző: Kaláka (Mezőpanit)
Marosvásárhely közelében kisebb, kertes házat akartam vásárolni és naponta követtem az apróhírdetéseket. Az egyik nap a következő hírdetésre lettem figyelmes, "Eladó három szoba összkonfortos ház, Mezőpanit 274 szám alatt". A Népújságban megjelent hírdetés alapján elindultam érdeklődni. Marosvásárhelyről aszfaltos út vezet a 13 km-re fekvő faluba. A 15-ös búszon utazva betekinthettem a portákra. Rendezett udvarok tárultak elém, amelyek arra engedtek következtetni, hogy rendes, gazdálkodó nép lakja ezt a települést. Ez már jó benyomást keltett bennem. A központban érdeklődtem az eladó ház iránt. Segítőkészen útbaigazítottak és hamar odataláltam a helyszínre. A tulajdonos kedélyesen fogadott, bemutatta az udvart a melléképületekkel együtt, a kertet és a házat. Belülről is megnézve a házat, rövid beszélgetés után bevallottam, hogy én csak érdeklődni jöttem. Csalodottan nézett rám a házigazda, de pillanatnyi gondolkodás után komoly érveket kezdett sorolni, hogy miért is érdemes itt gyökeret verni.
1.a megyeközpont, Marosvásárhely közelsége
2. a félóránkénti buszjárat ( 15-ös, 13 C )
3.a folyamatban levő vízhálozat kiépítése
4.a minden igényt kielégítő üzletek
5. a munkahelyet bíztostó cégek , vállalkozások, mint: a THEREZIA kft, BARCSA kft, ADRIATA kft. stb.számának növekedése
6. lakásfelújítási lehetőségek, helyi vállalkozók által
7. modern telefonközpont,megfelelő telefonhálozat és postai szolgáltatás
8. szinvonalas óvodai- és iskolai oktatás, öt csoportban illetve párhúzamos osztályokban.
9. korszerű közigazgatási szolgáltatás
10. a népi értékek, a hagyományok megismerésének, elsajátításának lehetősége rendezvények, táborok és ünnepségek alkalmával(folklornapok,szüretibál, farsangi mulatságok,tánctalálkozók stb). Ahhoz, hogy meggyőzőbb legyen a falutérképét is bemutatta, sőt még néhány fényképpel is alátámasztotta a mondanivalóját.
Átadás előtt az új polgármesteri hivatal.
A református gyülekezeti ház és a parokia az óvoda udvaráról nézve.
Foglalkozás közben is jót tesz a mozgás az óvódában is.
A Curie Környezetvédelmi vetélkedő Területi Döntőjén nagy a versengés az iskolások körében.
Felvonulásra készülnek a Hej,tulipán, tulipán...gyerektánctalálkozó résztvevői.
Mindig friss áru áll a vásárlók rendelkezésére.

A falut övező dimbes-dombos táj szépségéről , a lakosság összetartásáról, az egymásra való odafigyelésről, az egyházukhoz való ragaszkodásról is beszélt. Annyira szépen és meggyőzően érvelt, hogy az egyszerű érdeklődőből vásárló lett. Rövid időn belül nyélbe ütöttük a vásárt is. Pár hónapon belül bebizonyosodott, hogy helyesen döntöttem, mert ez az a környezet, amelyre egész életemben vágytam.
Írj megjegyzést
Sz. Enikő
2008. július 20. 22:43
Megkerem a szavazókat, hogy az állandó próbákra is szazanak.
Gergő
2008. július 19. 00:46
Penge megállapítás pafradis, tényleg többet nyom a latba a zsűri pontszáma, kb úgy 3x.
pafradis@yahoo.com
2008. július 18. 12:02
Miért ne kellene szidni?
Sokkal jobb eredmények születnek a feszültség,nyomás alatt elvégzett munkából.
Az pedig,hogy kié a jobb bejegyzés nézőpont kérdése.A pontszerzésben pedig szerintem többet nyom a latban a zsüri pontozása mint a közönségszavazat.Előre panitiak!
Gergő
2008. július 16. 11:07
Igaza van Jóska bácsi. Én nem akartam konkrét településeket megemlíteni, én csak arra reflektáltam, hogy mindenki számolja ki maga a pontokat.
Ami pedig a legfontosabb, hogy ez egy játék és ezt így kell kezelni, nem szabad rajta felháborodni. Egy nagyon fontos dolog van benne, a települések megmutatkozhatnak a weben, és ennek a sikere nem a zsűri pontszámán múlik.
Jóska bácsi
2008. július 15. 20:40
Sajnálom, hogy veszekedtek. A zsűrit nem kell szidni, szerintem nehéz dolga volt. Sok jó bejegyzés született. Gergő mond ki tisztán, hogy a legjobb bejegyzéseket a Szörcse és a Bagos írta. Dehát ez nem könyv, ez Webvidék, ezért számítanak a közönségszavazatok, függetlenül attól, hogy ki hogyan szerez támogatókat.
Jani
2008. július 15. 19:37
Gratulálok a bejegyzéshez, érdekes ez a vita itt.
A szabályzat ezt írja:
"Pontozás:
Értékeljük azokat az érveket, melyek nem az általánosságok szintjén mozognak (csend, friss levegő, stb.) és tényleg meggyőzőek. Természetesen a nyelvhelyesség itt is fontos szempont."
krizbai Sándor
2008. július 15. 16:24
Kedves Kalákások! Megjegyzés írók!! igazi jó kis magyaros, hangulatú viták tanúja vagyok ,már már azt hiszem ,hogy Kismagyar topikot olvasgatok,olyan mélyre azért ne süllyedjünk le mert a végén jön keszon betegség mint a metro épitőknél.Az is igaz így alakul formálódik a közösség ,a jó eredményes szereplést természetesen mindenki megérdemelné. Nekem tulajdonképpen így természetes az én berkeimben is nagy rivalizálás ,szinte az ember néha az azonos ajkúaktól még jobban tarthat. Inkább azoktól restelkedem akik egy kicsit távolról figyelnek ,talán elmehet a kedvük a haza vágyódástól.
Kalákások
2008. július 15. 12:16
Azt ajánljuk, hogy mindenki foglalkozzon a saját munkájával, azokat bírálgassa vagy dicsérgesse. Arról, hogy a versenyben mi volt a tét, mindenki meggyőződhetett. Ha a zsűri pontszámait a közönségszavazat zárása előtt kitette volna, akkor bíztos,hogy a mezőny nem így állna. Amióta megerösödött a Kaláka szavazótábora, azóta 24 pontnál többet nem kaptunk, pedig az előtt még 26-28 is volt.
Erzsebet
2008. július 15. 10:30
Gergőnek igaza van,meg kell nézni az állást közönségszavazás nélkül.
A szórvány nem is állna olyan rosszul.
Gergő
2008. július 15. 09:57
Aki szerint nem igazságos a jelenlegi állás, annak ajánlom figyelmébe, hogy készítsen egy statisztikát arról, hogy mi lenne az állás közönségszavazás nélkül. Előljáróban csak annyit, hogy nem Kovászna vezetne, de nem is Panit. Számolgassatok.


A verseny véget ért.


Borszék, egy fejlődni vágyó város
Ebben a városban már jártam, és lenyűgözött.Sajnos a viadukthoz nem értem el, de azóta is keresek [...tovább]
[Egréder Károly, 2009. szept. 20.]
A szellem a temetőben
ahham...tök jó [tovább]
[Tinkaa, 2009. aug. 14.]
Kiskürtős-kalács. Kemencében
Nagyon ínycsiklandozó!!!kár hogy nem voltam otthon hogy megkóstolhassam.Üdv Ilusnényje [tovább]
[Kincses Ági, 2009. júl. 27.]
Óriáscseka
még egy komisz megnézte a multi emlékeket
Lala [tovább]
[LALA, 2009. júl. 7.]
Puliszka szívvel-lélekkel
koszi a receptet nagyon hasznos volt a puliszka keszitese szamomra halaszni kellet szia [tovább]
[borika, 2009. júl. 4.]
