Webvidék - Tedd fel a pontot az internetre
Közönségszavazat: 193Csíkkozmási Komiszok
Helyezés Próba Forduló Összesített
10 13 14



Mi a haladást választottuk

2008.
júl.
12.

 

A városi zsúfolt környezetből érkező látogató elsőként a község rendezett portáit észleli, valamint a falusi életforma minden velejáróját. Ha úgy döntene, hogy Csíkkozmáson vásárol/épít házat, amellett, hogy a megszokott kényelmét nem kellene feladnia, a következő pontokban felsorolt érvekkel lehetne őt nagyon könnyen meggyőzni:

  1. Csendes, barátságos környezetre cserélné a városi forgatagot. Nyílt, segítőkész és vendégszerető lakosok vennék körül akár szomszédként, akár egyszerű falustársként.
  2. Az utóbbi öt évben Csíkkozmás a megye öt legtisztább települése közé tartozik. 2004-ben az első díjat ítélték a falunak.
  3. Infrastruktúra szempontjából is rendkívül fejlődő, nagy lendülettel előre haladó település. Az E578-as európai úton kívül is, ami a falu főútja, a többi utcát leaszfaltozzák a csatornázási munkálatok befejeztével. (Mindezt az önkormányzat igyekszik megvalósítani.) Az összeköttetés a lehető legjobb a városokkal, Csíkszeredától 22 km-re, Tusnádfürdőtől pedig 12 km-re van a település, mindvégig a már említett E578 úton közlekedhet.
  4. Csíkkozmás faluturizmusa is fellendülő tendenciát mutat. Egyre többen látnak pénzszerzési lehetőséget ebben. Már panziói is vannak a községnek, de figyelembe véve a környezeti elemeket – a borvízfürdőket (Sószékfürdő, Nyírfürdő), a Szent Anna-tó és a Mohos Tőzegláp egyedülálló látványát –, a turizmusra irányuló további befektetések mindenképpen indokoltak lennének. Ez jelenthetne akár biztos megélhetési forrást is. A mezőgazdasági, állattenyésztési, farmosítási elképzeléseit is megvalósíthatja a Kozmásra költözni vágyó.
  5. A község a megye többi településéhez képest a legtöbbet hallat magáról kulturális tevékenysége terén. Öt néptánccsoportja van a községnek (Házasemberek Tánccsoportja, Bojzás Ifjúsági Néptánccsoport, Bojzácska Gyereknéptánccsoport, Drumo Lungo Roma Tánccsoport, valamint a lázárfalvi Szent Anna Ifjúsági Néptánccsoport), három ifjúsági szervezete (KOMISZ, CSIHÁSZ, LISZ), valamint egy mezőgazdasági egyesülete.
  6. A községnek két teleháza van, ahol internet-hozzáférés mellett több olyan képzést tartanak, amelyek a falu fejlődését segítik elő. A vállalkozó szelleműeknek hasznos tanácsokkal szolgálnak, nyelvkurzuson vehetnek részt az érdeklődők stb.
  7. Hagyományainak őrzésében is elől jár a község. Történetének, neves szülötteinek a Falumúzeumban is emléket állított.
  8. A gyermekek iskoláztatása sem okozna gondot. Az óvoda, valamint az elemi és általános osztályok mellett közelebbről bölcsődét is működtetne a helyi önkormányzat.
  9. Évről évre különböző rendezvények – Hóbuli, Farsangtemetés, Nők napja, Majális, Gyermeknap, Enduro-cross motoros verseny, táborok, falunapok, néptánctalálkozó, kántálás, pásztorjáték – vonzza haza falu elszármazott szülöttjeit és érdeklődők százait.
  10. A nagyobb családi eseményeket – keresztelő, elsőáldozás, bérmálás, kicsengetés, lakodalom, évfordulós ünnep, halotti tor – a korszerűen felújított, modern, de mégis hagyományos jellegét megtartó Községházában, azaz a művelődési otthonban megszervezheti. A szükséges felszerelést a helyi közbirtokosság biztosítani tudja. Amennyiben elszállásolás is szóba jön a vendégek esetén, mindjárt a művelődési otthon mellett álló panzió szolgáltatásait is igénybe veheti.


Írj megjegyzést

Név: 

E-mail: (nem publikus) 

Kötelező a képen látható karaktereket beírni.
(A nagybetűk számítanak)
  

Megjegyzés (max. 1000 karakter)

* minden mező kitöltése kötelező

Enikő
2008. július 18. 10:57

Nagyin klassz a bejegyzés vsak igy tovább remélem hogy most már az utolsó ptóbánál sikerül eggyel jobbak legyetek HAJRÁ KOMISZ CSAK IGY TOVÁBB SZAVAZOK RÁTOK MINDENNAP MINDEN HÁROM ÓRÁBAN

bruno
2008. július 16. 09:35

Nagyon jo csak igy tovabb!!!Hajra komisz!

erzso nyisztor
2008. július 15. 17:56

hajra, csak igy tovabb a meszi tavolbol is büszke vagyok ratok.Üdvözlet Nemetorszagbbol Erzso.

Hunor
2008. július 14. 15:18

Nagyon jo bejegyzes!!! Csak Igy tovabb!!! HAJRÁ KOMISZ!!!

Meli
2008. július 14. 02:28

Ugyesek vagytok!!! Csak igy tovabb! Hajra Komisz!!!!


Transindex - eTransylvania Egyesület

A verseny véget ért.

Kommentek

Borszék, egy fejlődni vágyó város

Ebben a városban már jártam, és lenyűgözött.Sajnos a viadukthoz nem értem el, de azóta is keresek [...tovább]
[Egréder Károly, 2009. szept. 20.]

A szellem a temetőben

ahham...tök jó [tovább]
[Tinkaa, 2009. aug. 14.]

Kiskürtős-kalács. Kemencében

Nagyon ínycsiklandozó!!!kár hogy nem voltam otthon hogy megkóstolhassam.Üdv Ilusnényje [tovább]
[Kincses Ági, 2009. júl. 27.]

Óriáscseka

még egy komisz megnézte a multi emlékeket
Lala [tovább]
[LALA, 2009. júl. 7.]

Puliszka szívvel-lélekkel

koszi a receptet nagyon hasznos volt a puliszka keszitese szamomra halaszni kellet szia [tovább]
[borika, 2009. júl. 4.]

Kommentek



Transindex | eTransylvania Egyesület
© 2012 Minden jog fenntartva

Mi ez? Szabályzat Kontakt Gyakran ismétlődő kérdések Partnerek, támogatók Webvidék - tedd fel a pontot az internetre Transindex eTransylvania Egyesület