Mindenütt szép a kicsengetés, de Enyeden a legszebb, legalábbis ezt vallják az enyedi diákok. Mi adja a varázsát ennek az évszázados, szép diákhagyománynak? Nyílván, elsősorban a búcsú az alma matertől, amely hosszú ideig tápláló anyjuk volt a ballagóknak. Az enyedi kicsengetés egyik jellegzetessége azonban az a varázslatos környezet, amelyben lezajlik: az ősi falak sugározta hangulat, a hatalmas udvar, az évszázados hagyományok és a madárdaltól zengő, árnyas tornakert.

Ilyenkor erősödik meg az enyediekben hitük, hogy „Enyed a világ közepe”, ahogy a régi diákdal is mondja: „Gyere, babám Enyedre, itt a világ közepe!” Miért a legnagyobb ünnepe ez városunknak? Mert Enyed és környéke (valamikor egész Erdély) legrangosabb iskolájára ma is felnéznek.

A mintegy évszázados hagyomány az idők folyamán sokat változott, a mindenkori diákok igyekeztek és igyekeznek a kornak és elképzeléseiknek megfelelő újításokkal gazdagítani, emlékezetessé tenni a nagy eseményt, úgy, hogy az igazi Bethlen-jellege mindig megmaradjon, még ha a „szolgálatos szemek és fülek” követték az eseményeket. Akkor is voltak olyanok, akik sokszor burkoltan, máskor nyíltan merték kimondani a kimondandót. A szocialista éra elején, az ötvenes években betiltották a kicsengetést, még tablót sem szabadott készíteni, majd ismét megengedték.

A hagyomány szerint a kicsengetési ceremónia megszervezése a XI. osztályosok feladata. A nagy nap előtti héten virágszedés,

 

fonás, majd pénteken az iskola díszítésére kerül sor.

 

 

 

A csengőket zöld gallyakkal borítják (szomorúfűz és tölgy, melyet a fiúk szereznek be), föléjük tölgyfalevélből kirakják a nap eseményét jelző „Ballag már a véndiák”-ot, a végzősök tantermei, a folyosók virágdíszbe öltöznek, felkerül a falra a tabló, melyet ugyancsak virágfüzérrel kereteznek.

 

 

Pénteken este kilencre mindennek kész kell lennie, mert kezdődik a szerenád,

 

 

 

amelyen az iskola diákjai, tanárai, szülei mellett részt vesznek a város polgárai is. Egyszeri és megismételhetetlen élmény a sötétségbe burkolózó ősi falak keretezte éneklő ballagók látványa, akikre „az Őrhegy mosolyog.” A szerenád után a ballagók énekszóval végigjárják a bentlakás folyosóit, mintegy búcsúzva az itt maradóktól, sokaknak második otthonától.

A szombati nap a tulajdonképpeni ballagás napja. Újabb időkben az ősi kálvinista templomban ünnepi istentisztelettel kezdődik, majd azt az utolsó osztályfőnöki óra követi. Ez alatt a folyosók, az udvar, a tornakert megtelik a vendégek százaival.

 

 

 

 

Tizenkét órakor megszólalnak a feldíszített csengők, melyeket XI-es diákok húznak, a hattyús lobogó után, diákok sorfala között, népviseletbe öltözött lányok „terítette” virágszőnyegen, könnyes szemmel, elcsukló hangon énekelve vonulnak ki a maturandusok a tornakert lombsátora alá, Bethlen Gábor márványszobra elé, vállukon a kopjafára akasztott batyuval.

1959

1965

1972

1974

1996

2005

2005

2005

Itt zajlik le a tulajdonképpeni kicsengetés: A megható búcsú a Szívemet hozzád emelem... kezdetű zsoltárral indul, ezt követik a búcsúzók és búcsúztatók beszédei, utána felcsendül a Bethlen induló, melyet az ünneplők állva hallgatnak végig. A kicsengetés megható pillanata az őrségváltás, a Bethlen-zászló átadása a XI-esek csapatának, melyet az igazgatói beszéd követ. A fennkölt hangulatú ünnepséget a tanulásban, sportban, tudományos tevékenységben, magaviseletben kitűnt tanulók jutalmazása zárja, miután a búcsúzó diákok énekszóval, virágokkal megterhelve vonulnak le az udvarra, ahol elvegyülnek a sokszáz ünneplő közt. Villognak a fényképezőgépek, csoportképek készülnek, majd a rokoni-baráti csoportok szétszélednek, hogy családi légkörben ünnepeljék szeretteiket.

 

 

 

 

Rossz idő esetén a tornakerti ünnepség a Vártemplomban zajlik le, ahol zsúfolásig megtelnek a padok, a karzat.

 

 

 

Emlékezetes kicsengetések: Valamikor a kicsengetések egyik érdekessége, mikor a kollégium szakácsa, a koródszentmártoni származású Berkeszi János bácsi, aki bekerült az enyedi diákfolklórba (János bácsi szereti, minden este tejbegrízzel eteti...), fehér köpenyben egy csokor virágot nyújt át egy bentlakó diáknak, akit évekig táplált kitűnő főztjével.

* * *

Nevezetes volt az 1982-es kicsengetés, amikor első ízben Bethlen Gábor szobra előtt zajlottak az események. Mivel a hatalom késleltette a szobor leplezését, a Nagy Fejedelem sátorlapba csomagolva, kötéllel átkötve várta a ballagókat. Az ünnepség végén a levonuló diákok egy-egy szál virágot tűztek a kötelek alá, így tisztelegtek a Nagy Fejedelem előtt.

* * *

Az 1989/199o-es iskolai év első szabad kicsengetésén évtizedek óta első ízben énekelték eredeti szövegével a Fövényessy Bertalan kollégiumi zenetanár komponálta Bethlen indulót: „Büszke Őrhegy ős tövében Bethlen Gábor vára áll./ Harcosai ajakáról szent fogadás messze száll. / Szellemfegyver a kezünkben, ezzel várad holtig védjük. / Könyvet, tollat vetünk harcba, és művelt lesz magyar népünk. / Szellemed él, Bethlen Gábor, váradban van, s lesz e tábor.” (Azonban a szocializmus több mint fél évtizedében sem voltak hűtlenek a Fejedelem katonái himnuszukhoz, csak szövegét kissé megváltoztatva énekelték, hogy a hatalomnak ne adjanak ezzel is támadási lehetőséget. )

Erre az alkalomra készült el a hattyús Bethlen-zászló, mely felváltotta „a munka vörös zászlaját.” E zászlót, az ősi Kollégium szimbólumát a ballagók átadják az őket búcsúztató XI. osztályosoknak.

Ma már az ünnepi beszédek őszinte szavakkal fejezik ki a búcsúzók, búcsúztatók óhaját, és félelem nélkül mondhatják ki Bethlen Gábor jelszavát: „Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?”

* * *