A ’90-es évek elején történt fordulat következtében „megnyíltak a kapuk”. A szorgoskodó háziasszonyok a koleszterindús disznózsírt lecserélték napraforgóolajra, az eresz alatt szárított leostyán, petrezselyem helyét átvette a díszes csomagolású szupermarket-termék, és sokunk az ünnepi húslevest már Maggie-kockából és csomagolt/génkezelt csirkéből készíti. A mi olvasatunkban ez azt jelenti, hogy ennek a szabad kereskedelemnek az elkerülhetetlen következményeként globalizálódott az erdélyi konyhák kínálata is, azaz kevés helyen lehet igazi erdélyi(!) ízeket kóstolni. A szakácsos-próba talán épp ezeket az elfeledett ízeket próbálta visszalopni a konyhákba. Mi csapat szerint így éltük meg a túrós puliszkánk/lerakott puliszkánk elkészítését.

Kezdődik a "bevásárlás". Nincs szupermarket, nincs bevásárlókosár, nincs hangosbemondó, de legalább annyira jó.

A sajtból még aznap este túrót kellett készíteni, hogy érlelődjön.

Nem áll szándékunkban egy újabb gasztrotörténelmi olvasókönyv megírása, de engedtessék meg nekünk, hogy érvelhessünk amellett, hogy miért épp erre az ételre esett a választásunk. Eleink  pásztorkodó életmódjának köszönhetően a kukoricaliszt teljesen beépült a csángó konyhába, olyannyira, hogy teljes hétköznapi és ünnepi étrendet tudunk előállítani belőle tejjel és különféle tejtermékekkel. Ez természetesen nem az ínyencséggel magyarázható, hanem sokkal gyakorlatiasabb okai vannak: a hónapokat kalibázó csángóknak praktikusabb volt felvinni a hegyre egy zsák puliszkalisztet, mint minden hétvégén lejárni a faluba kenyeret sütni (és persze, a kenyérliszt még drágább is volt). Az elkészített puliszkát pedig a kalibánál gyártott tejtermékekkel kellett/lehetett köríteni.

Mielőtt a recept ecsetelésébe kezdenénk, következzen a szakácsnőnk, Gellérd Adél tanácsa: „Ha jó ételt akarsz főzni, először ellenőrizd, hogy szíved-lelked a helyén van-e, mert ha nem jó kedvedből készíted, akkor nem is lesz igazán jó az az étel.”

Jókora edénybe egy veder vizet öntünk, és egy marék sót dobunk. Felforraljuk, majd három kiló puliszkalisztet öntünk bele. Ezt addig kell keverni, amíg csomómentes nem lesz. (Amúgy akkorra már érzed, hogy szakad le a karod.) „Ezután hagyjuk el a puliszkát, legalább fél óra hosszát, hogy szuszogja ki magát a kályhán. Míg a puliszkavíz melegedik, egy kilogramm füstölt szalonnát kockára kell vágni, a bőrét csíkokra. Először a bőrt kell odatenni és pörcöt kell készíteni belőle, majd ezután a szalonnát is zsírjára kell sütni.”

„A pirított szalonna felét és a zsírját bele kell tölteni egy húsz literes lábas aljába, majd erre el kell simítani egy réteg puliszkát, ezt bőven meglocsolni tejföllel és még bővebben be kell hinteni túróval. Erre ismét puliszka kerül, majd tejföl és túró és mindezt folytatjuk, míg a hozzávalók elfogynak.” (Két liter tejföl, négy kiló juh- vagy tehéntúró.) A tetejére túró kerül és a pirított szalonna megmaradt fele.

Majd az egészet feltesszük a kályhára és összerotyogtassuk, míg a túró elolvad benne.

Ezután már lehet is tálalni és, hogy jobban csússzon, ecetes uborkát adunk mellé.

A puding próbája az evés – tartja a mondás. A túrós puliszkáé is – egészítjük ki.

Minden étkezés a mosogatóban végződik. Nem annyira ínycsiklandó, mint inkább szükséges. De e nélkül talán nem lehetne következő.