Webvidék - Tedd fel a pontot az internetre
Közönségszavazat: 625Szőrcse
Helyezés Próba Forduló Összesített
7 7 4



Puliszka szívvel-lélekkel

Versenyszám: A legjobb szakács

Versenyző: Szőrcse (Gyimesközéplok)

2008.
jún.
18.

 

A ’90-es évek elején történt fordulat következtében „megnyíltak a kapuk”. A szorgoskodó háziasszonyok a koleszterindús disznózsírt lecserélték napraforgóolajra, az eresz alatt szárított leostyán, petrezselyem helyét átvette a díszes csomagolású szupermarket-termék, és sokunk az ünnepi húslevest már Maggie-kockából és csomagolt/génkezelt csirkéből készíti. A mi olvasatunkban ez azt jelenti, hogy ennek a szabad kereskedelemnek az elkerülhetetlen következményeként globalizálódott az erdélyi konyhák kínálata is, azaz kevés helyen lehet igazi erdélyi(!) ízeket kóstolni. A szakácsos-próba talán épp ezeket az elfeledett ízeket próbálta visszalopni a konyhákba. Mi csapat szerint így éltük meg a túrós puliszkánk/lerakott puliszkánk elkészítését.

Kezdődik a "bevásárlás". Nincs szupermarket, nincs bevásárlókosár, nincs hangosbemondó, de legalább annyira jó.

A sajtból még aznap este túrót kellett készíteni, hogy érlelődjön.

Nem áll szándékunkban egy újabb gasztrotörténelmi olvasókönyv megírása, de engedtessék meg nekünk, hogy érvelhessünk amellett, hogy miért épp erre az ételre esett a választásunk. Eleink  pásztorkodó életmódjának köszönhetően a kukoricaliszt teljesen beépült a csángó konyhába, olyannyira, hogy teljes hétköznapi és ünnepi étrendet tudunk előállítani belőle tejjel és különféle tejtermékekkel. Ez természetesen nem az ínyencséggel magyarázható, hanem sokkal gyakorlatiasabb okai vannak: a hónapokat kalibázó csángóknak praktikusabb volt felvinni a hegyre egy zsák puliszkalisztet, mint minden hétvégén lejárni a faluba kenyeret sütni (és persze, a kenyérliszt még drágább is volt). Az elkészített puliszkát pedig a kalibánál gyártott tejtermékekkel kellett/lehetett köríteni.

 

Mielőtt a recept ecsetelésébe kezdenénk, következzen a szakácsnőnk, Gellérd Adél tanácsa: „Ha jó ételt akarsz főzni, először ellenőrizd, hogy szíved-lelked a helyén van-e, mert ha nem jó kedvedből készíted, akkor nem is lesz igazán jó az az étel.”

Jókora edénybe egy veder vizet öntünk, és egy marék sót dobunk. Felforraljuk, majd három kiló puliszkalisztet öntünk bele. Ezt addig kell keverni, amíg csomómentes nem lesz. (Amúgy akkorra már érzed, hogy szakad le a karod.) „Ezután hagyjuk el a puliszkát, legalább fél óra hosszát, hogy szuszogja ki magát a kályhán. Míg a puliszkavíz melegedik, egy kilogramm füstölt szalonnát kockára kell vágni, a bőrét csíkokra. Először a bőrt kell odatenni és pörcöt kell készíteni belőle, majd ezután a szalonnát is zsírjára kell sütni.”

„A pirított szalonna felét és a zsírját bele kell tölteni egy húsz literes lábas aljába, majd erre el kell simítani egy réteg puliszkát, ezt bőven meglocsolni tejföllel és még bővebben be kell hinteni túróval. Erre ismét puliszka kerül, majd tejföl és túró és mindezt folytatjuk, míg a hozzávalók elfogynak.” (Két liter tejföl, négy kiló juh- vagy tehéntúró.) A tetejére túró kerül és a pirított szalonna megmaradt fele.

 

Majd az egészet feltesszük a kályhára és összerotyogtassuk, míg a túró elolvad benne.

 

Ezután már lehet is tálalni és, hogy jobban csússzon, ecetes uborkát adunk mellé.

 

A puding próbája az evés – tartja a mondás. A túrós puliszkáé is – egészítjük ki.

 

Minden étkezés a mosogatóban végződik. Nem annyira ínycsiklandó, mint inkább szükséges. De e nélkül talán nem lehetne következő.



Írj megjegyzést

Név: 

E-mail: (nem publikus) 

Kötelező a képen látható karaktereket beírni.
(A nagybetűk számítanak)
  

Megjegyzés (max. 1000 karakter)

* minden mező kitöltése kötelező

borika
2009. július 4. 23:38

koszi a receptet nagyon hasznos volt a puliszka keszitese szamomra halaszni kellet szia

Prezsmer Imola
2008. június 25. 21:30

Aki még nem szereti ott megszeretheti!! Elhihetitek, én is ott, a gyimesekben szerettem meg a magyarmálét.Imola

santha katalin
2008. június 24. 14:51

ISMEREM! BIZTOS OLYAN PULISZKAT NEM ESZEL SEHOL, MINT A CSANGOKNAL, KOVETKEZOBEN SZOLJATOK MERT JOVUNK ENNI IS ES MOSOGATNI IS.

kantika
2008. június 24. 13:38

-finom, de ha megpihenhet, déltől bár estig, akkor hidegen még jobb az íze,még inkább lehet érezni a borjú oltóból készült sajt - majd túró aromáját a puliszkában, főleg ha van melléje egy kis száraz vörösbor.....

Antal István Ficsur
2008. június 24. 00:27

Korcot akarok nemis hagymás melegitést regáti paradicsommal, -mami,mami hugi a bocnak az alját lenyulta s visszatette a fütő tetejére a tatié mellé hogy nevegyem észre!!!!!!!

Egy elcsangalt valaki
2008. június 23. 14:03

Az bisztos,hogy a vilag legg jobb turospuliszkajat a Gyimesekben lehet enni,aki eddig nem kostolta annak azt tanacsolom tegye meg minel hamarabb.
Hajra Csangok !!!

MOLNÁR LENKE
2008. június 23. 10:20

NA EZ MÁR IGEN.Imádom a ˝MAGYARMÁLÉT˝.BIZTOS ÉN IS CSÁNGO VAGYOK.EZ A VÉRÜNKBE VAN .ADÉL TE ÜGYES VAGY AZ IS BIZTOS.PUSZI NEKED.SZIA.

SÁSKA MOLNÁR LENKE
2008. június 23. 10:15

Sajnos,lemaradtam a szavazásrol de azért a véleményemet elszeretném mondani.ISTENI a túrós puliszka ez ˝szent˝.de sajnos vannak akik nem ismerik .Hát ez az ˝ők˝butaságuk.Ez nem szegényes kaja hanem KIRÁLYI ELEDEL.HAJRÁ CSÁNGO MAGYAROK.ÜDV MINDENKINEK.

GYIMESBUKK
2008. június 23. 09:33

Nagyon ugyesek vagytok-:))

Csángó*
2008. június 23. 09:32

Hú-ha!Ezt jól föltálaltátok,izlésesebben nem is lehetett volna leírni,Megkívánom a --;;MAGYARMÁLÉT;;--ha ezeket a sorokat olvasom.A nyáron be fogom pótólni..az biztos.Ügyesen leírtátok minden elismerés az illatát lehet érezni olvasás közbe.
A Drága Ritá-nak pedig csak annyit hogy igen ez egy egyszerü eledel,de finom és a miénk,akár a Gyimesi csángó emberek.Te pedi járjál MEKKI_be s fogyaszd a Nyugati civilizáció általl eldobott kémiai szemeteket gyönyörü csomagolásba s igy biztos nem fogod elkerülni egészséged megrontását vagyány városi szokás szerint.
Ha a Csángokat sértegetni akarod akkor írd le a te receptedet az biztos finomabb s talán még magyar is.Isten áldjon !
Hajrá Csángók!!!

Tovább: 1-10 | 11-20 | 21-27


Transindex - eTransylvania Egyesület

A verseny véget ért.

Kommentek

Borszék, egy fejlődni vágyó város

Ebben a városban már jártam, és lenyűgözött.Sajnos a viadukthoz nem értem el, de azóta is keresek [...tovább]
[Egréder Károly, 2009. szept. 20.]

A szellem a temetőben

ahham...tök jó [tovább]
[Tinkaa, 2009. aug. 14.]

Kiskürtős-kalács. Kemencében

Nagyon ínycsiklandozó!!!kár hogy nem voltam otthon hogy megkóstolhassam.Üdv Ilusnényje [tovább]
[Kincses Ági, 2009. júl. 27.]

Óriáscseka

még egy komisz megnézte a multi emlékeket
Lala [tovább]
[LALA, 2009. júl. 7.]

Puliszka szívvel-lélekkel

koszi a receptet nagyon hasznos volt a puliszka keszitese szamomra halaszni kellet szia [tovább]
[borika, 2009. júl. 4.]

Kommentek



Transindex | eTransylvania Egyesület
© 2018 Minden jog fenntartva

Mi ez? Szabályzat Kontakt Gyakran ismétlődő kérdések Partnerek, támogatók Webvidék - tedd fel a pontot az internetre Transindex eTransylvania Egyesület