
| Közönségszavazat: 1512 | Kalotaszentkirály-Zentelke | |||
| Helyezés | Próba | Forduló | Összesített | |
| 4 | 9 | 7 | ||
"A mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma"
Versenyszám: Milyen vállalkozásba fognátok?
Versenyző: Kalotaszentkirály-Zentelke (Kalotaszentkirály)
Beszélgetéseink során több vállalkozási lehetőség is szóba került. A választás első szempontként arra figyeltünk, hogy a falu lakosságának számottevő része turizmussal foglalkozik. Olyan vállalkozásban gondolkodtunk tehát, amely a turistákat is vonzhatná, az itt lakóknak is jövedelmező lehetne, ugyanakkor a meglevő hagyományokat is folytatná.Végül a kenyérsütés mellett döntöttünk.
Már itt falun is megy ki divatból az otthon, kemence földjén (káposztalevelén) sült finom házi kenyérnek készítése, pedig még sokan az ilyen kenyeret részesítjük előnybe a puffasztottakkal szemben. Legalábbis ünnepekkor, hétvégeken, vagy ha vendégünk érkezik, igazi pityókás kenyeret tennénk az asztalra.
Olyan vállalkozásba kezdenénk, amely nyitott lenne minden kíváncsi, sütni kívánó ember számára.Gondolunk itt elsősorban a turistákra, akik megtekinthetnék a kenyérsütés menetét, esetleg a bátrabbak részt is vehetnének benne a lisztszitálástól a dagasztáson, a kemencehevítésen, a kenyér kiszedésén keresztül a kenyérkóstolásig. Kívánság szerint idővel akár lepényt, kalácsot, vagy a most divatba jött pizzát is süthetnénk. E kis vállalkozás bármikor, bárkinek megvalósítható lehetne, különösen azoknak, akik vendégfogadással foglalkoznak és van kemence a házuknál.
Mi ki is próbáltuk már, és jól sikerült, amint az alábbi képek is mutatják.





Tehát tervünk megvalósítható kicsiben, kis befektetéssel, melyet az érdeklődés, a kereslet függvényében lehetne idővel bővíteni is.
Természetesen, ha nagyban gondolkodunk, helységbérléssel kell kezdjük vállalkozásunkat, amit követ majd a papírformaságok intézése, kemencerakás, különböző kellékek, alapanyagok beszerzése, és sok egyéb apróság, amit előre talán nem is látunk. Ezek pedig mind idő-és pénzigényesek, tehát bizonyos alaptőkével kell rendelkeznünk. Számításaink szerint 80 ezer lej körüli összeg szükséges ahhoz, hogy beinduljon vállalkozásunk kis péksége, és fizetést is tudjunk folyósítani. Utánajártunk, hogy az 1200 lakosú településünkön naponta átlag 200 kenyeret vesznek meg az üzletből. Évente 6000-7000 turista fordul meg a falunkban, akik ugyancsak szívesen fogyasztanák és hazavinnék termékünket. Sikeres vállalkozást!
| Évi költségvetés | RON |
| Helység bérlés | 5000 |
| Gépek, leltári tárgyak beszerzése | 15000 |
| Alapanyagok | 18000 |
| Közköltség (fűtés, víz, világitás) | 12000 |
| Irodaszerek | 1000 |
| Szolgáltatások | 4000 |
| Fizetés, járulékok - 2 személy | 25000 |
|
| 80000 |
|
|
|
| Alaptőke | 55000 |
| Termékeladásból befolyt összeg | 25000 |
|
| 80000 |
Írj megjegyzést
kyra
2008. július 2. 11:37
Hajra Kalotaszentkirály-Zentelke!
Eni
2008. június 22. 01:18
Jó az ötletetek, de szerintem a költségvetés ilyen szintű kidolgozásával még ne kezdjetek rögtön neki a megvalósitásnak. Amúgy tényleg érdemes lenne, főleg akinek már van kemencéje.
vigh-tarsonyi lászló
2008. június 16. 18:50
finom volt a benntlakásnál sütött kenyér évekkel ezelőtt...sokan vittünk át "magyarba"...
sta
2008. június 16. 07:34
Az a draga meleg kenyer.
Hajrá Kalotaszentkirály-Zentelke !!!!!!!!!!!!!!!
sta
2008. június 15. 07:04
Nem tudom ki álmodta meg de bíztos vagyok benne ez az egyik legfontosabb, az ember életébe, nem hiába említi Jézus is az imájába!!!!!!!!!
Hajrá Kalotaszentkirály-Zentelke!!!!!!!!!!!!!!!!
!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
sta
2008. június 14. 07:10
Ez a legfontosabb
Kristóf
2008. június 13. 15:15
:)
sta
2008. június 13. 07:13
Ami mindennapi kenyerünknél nem hiszem,hogy lenne fontosabb dolog a világon!!!!!!!!!!
Hajrá Kalotaszentkirály-Zentelke
Bitay Éva
2008. június 11. 13:14
Október 16 - án ünneplik a Kenyér Világnapját. Legelenevebben a kenyér tísztelete él a legutóbbi időkig a világban
Rigokiraly
2008. június 10. 15:19
Ezen mar en is gondolkodtam:p, jo otlet...
Tovább: 1-10 | 11-11


A verseny véget ért.


Borszék, egy fejlődni vágyó város
Ebben a városban már jártam, és lenyűgözött.Sajnos a viadukthoz nem értem el, de azóta is keresek [...tovább]
[Egréder Károly, 2009. szept. 20.]
A szellem a temetőben
ahham...tök jó [tovább]
[Tinkaa, 2009. aug. 14.]
Kiskürtős-kalács. Kemencében
Nagyon ínycsiklandozó!!!kár hogy nem voltam otthon hogy megkóstolhassam.Üdv Ilusnényje [tovább]
[Kincses Ági, 2009. júl. 27.]
Óriáscseka
még egy komisz megnézte a multi emlékeket
Lala [tovább]
[LALA, 2009. júl. 7.]
Puliszka szívvel-lélekkel
koszi a receptet nagyon hasznos volt a puliszka keszitese szamomra halaszni kellet szia [tovább]
[borika, 2009. júl. 4.]
